Hirdetés
Hidraulika és pneumatika 744 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A hidraulika és pneumatika több helyen is jelen van a traktorok működtetése során, a két megoldás közös műszaki elven alapul: alapvetően mind a hidraulikus, mind a pneumatikus rendszerek legfontosabb feladata az erőátvitel biztosítása. A fő eltérést a közvetítő közeg jelenti, mivel a hidraulika esetében ez valamilyen folyadék, míg a pneumatika esetében a sűrített levegő tölti be ezt a szerepet.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.

Olvasson tovább
500 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. február 10. 10:34 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Bács-Kiskun, Kecskemét
Renault kardán porvédő 7700062516
2025. március 1. 11:29 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Méret: 25 x 47 x 12
2025. február 3. 11:39 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 51104 AGR-Parts
2025. március 24. 00:39 Csapok, szelepek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 20591-15-05T AGR Powerflex
2025. március 3. 13:09 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 083 patent EÖK-1-083
2025. március 23. 14:19 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 6204 2RS KG
2025. március 24. 02:19 Csapok, szelepek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 20511-20-06T AGR Powerflex
2025. március 1. 20:09 Egyéb hidraulika alkatrészek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Méret: 20 x 52 x 15
2025. március 3. 12:54 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Felhasználás Görgős lánc ASA-H simplex Tulajdonságok Jó ár-minőség arány Felfüggeszthető, praktikus csomagolás Osztás 19,05 mm Osztás 3/4 in Belső szélesség 12,57 mm Csapszeg hosszúság 28,8 mm Csapszeg átmérő 5,94 mm Görgő átmérő 11,91 mm Magasság...
2025. március 23. 13:14 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 6205 2RS KG
2025. március 19. 15:14 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 51202 AGR-Parts
560 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 3. 12:49 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere csap 03M7207
2025. február 6. 22:54 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 6005-2RS, AGR-Parts
2025. március 25. 00:54 Csapok, szelepek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 90011-05 AGR Powerflex
2025. február 28. 01:09 Csapok, szelepek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 20541-16-05T AGR Powerflex
2025. február 28. 00:44 Csapok, szelepek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 66.000.904
2025. március 16. 18:04 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 00,02,01-44.5
2025. február 3. 06:44 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 6204-2RS, AGR-Parts
2025. március 25. 20:24 Csapok, szelepek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 90011-06 AGR Powerflex
2025. február 27. 20:19 Csapok, szelepek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 66.001.252
2025. március 20. 02:24 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 51105 AGR-Parts
2025. március 26. 02:34 Csapok, szelepek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 20541-18-06T AGR Powerflex
2025. március 1. 12:19 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 6007 2RS KG / BI03086-C
2025. február 28. 00:29 Csapok, szelepek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 66.000.311
660 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. február 16. 03:09 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere biztosító csap AL14540
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Alkatrész
- Traktor alkatrészek
- Hidraulika és pneumatika (744)
- Csapok, szelepek (178)
- Egyéb hidraulika alkatrészek (109)
- Fronthidraulika (91)
- Hidraulikacsatlakozók és idomok (22)
- Hidraulika közcsavarok (3)
- Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik (79)
- Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik (24)
- Hidraulikatömlők (36)
- Pneumatika (2)
- Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók (53)
Hirdetés

Food trendek, amik már a kutyáknál is hódítanak!
Egészséges, tápláló és természetes eledelek a kis kedvenceknek.