Hirdetés
Napelem 5 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A napelem Piactér kategóriában – a mára a hazai megújuló energiatermelés húzóágazatának számító – napenergiát hasznosító, kisebb és nagyobb volumenű berendezésekkel, napelemes projektekkel találkozhatunk. A megújuló energiatermelés piacán Magyarországon is a napenergia lépett elő az egyik leginkább elterjedt technológiává.
A napelem rovat apróhirdetései kifejezetten széles merítést vonultatnak fel, hiszen a hirdetési kategória ajánlatai között számos cég, magánember, kereskedő és napenergia-hasznosító berendezések forgalmazásával-építésével foglalkozó kivitelező kínál mindenféle, a napenergia hatékony hasznosítására és a fényenergia elektromos árammá való átalakítására alkalmas fotovoltaikus berendezést. A konkrét napelemtáblák mellett akár teljes KÁT napelemparkok, naperőművek hirdetései is megjelennek az ajánlatok között.
Az általános háztáji, illetve kiserőművi napenergia alapú áramtermelés mellett a mezőgazdaságban is egyre inkább felmerül a napelemek alkalmazása olyan célfeladatok esetében, mint például a villanypásztorok tápellátásának biztosítása, a vadriasztók árammal való ellátása vagy a biztonsági kamerák üzemeltetése. A napelemek mezőgazdasági felhasználásánál a környezetvédelmi szempontok figyelembevétele mellett megjelenik a napelemek egy másik előnyös tulajdonsága, mégpedig a szigetszerű működésre való képesség, így segítségükkel olyan helyszíneken is megvalósítható bizonyos eszközök elektromos árammal való ellátása, ahol nem áll rendelkezésre a villamos hálózat.
A korábban említett naperőművek mellett a napelem Piactér rovatban egyaránt találhatunk különböző technológiával gyártott, eltérő teljesítményszintű napelemtáblákat, illetve a napelemek felszereléséhez szükséges kiegészítőket: fix vagy mobil szerkezetek, forgatható napelemtartó állványok stb.

Olvasson tovább
280.000.000 Ft
5 hónapja hirdető
2025. április 7. 00:34 Napelem Bács-Kiskun, Kecskemét
KÁT-os naperőmű Bács-Kiskun megyében céggel együtt ELADÓ. Az erőmű, vagyis a cég mint projekt vételára 280 M Ft, melyből lejön az erőmű építésére felvett hitel tőkerésze, ami jelenleg mintegy 70 M Ft. Az erőmű jelenleg is termel, üzemel. Minden...
3.437.359 Ft +ÁFA
4 hónapja hirdető
2025. január 30. 13:48 Napelem Pest, Veresegyház
Hibrid napelemes rendszer műszaki adatok: DEYE RW HIBRID RENDSZER Panel neve: DAS napelem 425 W 1 panel teljesítménye: 425 Wp Panelek száma: 25 db Összes teljesítménye: 10 625 Wp Inverter bővíthetősége: 15,00 kW ALU/rozsdamentes tartószerkezet szett:...
200.000.000 Ft
5 hónapja hirdető
2024. november 10. 14:51 Napelem Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Elsősorban 25 éves, KÁT-os, ~0,5 MW AC teljesítményű üzemelő naperőművet – illetve az azt üzemeltető céget és földterületet – keresek megvételre. Mást is meghallgatok. Elsősorban e-mailben várom a megkereséseket.
36.000.000 Ft +ÁFA
5 hónapja hirdető
2024. november 4. 08:52 Napelem Somogy, Balatonvilágos
Újratervezés, illetve helyhiány miatt szeretnénk megválni a napelemrendszerünk egy részétől. Összesen 8 db Sungrow SG40CX inverter, illetve 1020 db VSUN 340W napelem (tartószerkezet nélkül). Kb. 3 éves a rendszer, elsődlegesen egyben, vagy akár...
300.000 Ft
7 hónapja hirdető
2024. október 20. 12:26 Napelem Fejér, Óbarok
Sziget üzemű napelem - 6 db napelem / 2 x 2 kW inverter csak személyesen lehet átvenni! További információért hívjon telefonon!
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Hogyan növelik az ultrafeldolgozott élelmiszerek adalékanyagai a betegségek kockázatát?
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek gyakori fogyasztása számos egészségügyi...