Hirdetés
Gépkocsi és kistraktor utánfutó 247 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kistraktor / gépkocsi utánfutók között főként hagyományos, gépjárművek után kapcsolható és a közúti forgalomban használható utánfutókat, pótkocsikat találunk. Talán kisebb számban, de szintén előfordulnak kifejezetten kistraktorokhoz tervezett darabok is, esetenként kardántengelyes kapcsolódási móddal ellátva is. Az utánfutók lehetnek egy, vagy többtengelyesek, fix felépítménnyel bírók vagy billenősek, oldalfallal, további magasítással vagy akár ponyvával ellátottak.
Az utánfutók felhasználásának célja és jellege is igen széles skálán mozog, az univerzális célú darabok mellett találunk specializált felépítménnyel rendelkező gépkocsi utánfutókat is, mint például az élőállatszállító utánfutókat. Egyaránt léteznek fék nélkül szerelt, illetve fékezett, jellemzően ráfutófékes utánfutó megoldások. Elmondható, hogy ebben a tekintetben is a felhasználás jellegét figyelembe véve érdemes utánfutót választani. A fékes utánfutók sokkal stabilabbak, csúszós úton biztonságosabbak, általában kapacitásuk is nagyobb, nagyobb össztömeg vontatását teszik lehetővé, ugyanakkor természetesen drágábbak és a karbantartásuk is költségesebb.
A kistraktor / gépkocsi utánfutók építéséhez többféle anyagot használnak, általában acél, alumínium, fa, műanyag és gumi alkatrészekből áll össze egy ilyen pótkocsi. Felületüket tekintve általában festett vagy horganyzott modellek között választhatunk. A festett felületű utánfutók ugyan valamelyest olcsóbbak, de körülbelül négy évente újrafestést igényelnek. Bár a horganyzott utánfutók drágábbak, ám élettartamuk tartósabb festett társaikhoz képest.

Olvasson tovább
999.000 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 13. 10:08 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Faro (300x170 cm) utánfutó + rács + rendszám 999.000 Ft Készletről eladó - Akár 3 óra alatt rendszámmal! Gyártó: Faro (Lengyelország)...
2024. szeptember 13. 09:58 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XV. kerület)
Eladó torziós rugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :)...
2024. szeptember 13. 09:55 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XVII. kerület)
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) Műszaki...
2024. szeptember 13. 09:52 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (II. kerület)
Eladó torziós rugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
699.000 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 13. 09:11 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Vesta Uniplató (300x170 cm, 750 KG - fék nélküli) utánfutó eladó KIVITEL: 1 TENGELYES, BILLENŐS UTÁNFUTÓ ÖSSZTÖMEG: 750 KG - FÉK NÉLKÜLI...
2024. szeptember 13. 08:39 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Hajdú-Bihar, Debrecen
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. szeptember 13. 08:29 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Somogy, Kaposvár
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. szeptember 13. 08:19 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Bács-Kiskun, Dunavecse
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. szeptember 13. 08:14 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
4 éve hirdető
2024. szeptember 12. 22:59 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Heves, Gyöngyös
Kedvező árú, kiváló minőségű magyar gyártmányú utánfutók eladóak! Fék nélküli quad- és motorkerékpárszállító utánfutó 1,5 méteres...
4 éve hirdető
2024. szeptember 12. 21:59 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Heves, Gyöngyös
Kedvező árú, kiváló minőségű magyar gyártmányú utánfutók eladóak! Fék nélküli quad- és motorkerékpárszállító utánfutó 1,5 méteres...
110.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. szeptember 12. 21:44 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Somogy, Siófok
Eladó a képeken látható utánfutó. Az egyik tengelye kitörve, de javítható.
4 éve hirdető
2024. szeptember 12. 17:19 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Heves, Gyöngyös
Kedvező árú, kiváló minőségű magyar gyártmányú utánfutók eladóak! Univerzális személygépkocsi utánfutó plató, mely a gazdag kiegészítőknek...
4 éve hirdető
2024. szeptember 12. 17:09 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Heves, Gyöngyös
Kedvező árú, kiváló minőségű magyar gyártmányú utánfutók eladóak! Következő raktér méretekben elérhetőek: 2005x1080x358 mm 2005x1250x355 mm...
999.000 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 12. 16:58 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Faro (300x170 cm) utánfutó + rács + rendszám 999.000 Ft Készletről eladó - Akár 3 óra alatt rendszámmal! Gyártó: Faro (Lengyelország)...
4 éve hirdető
2024. szeptember 12. 16:44 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Heves, Gyöngyös
Kedvező árú, kiváló minőségű magyar gyártmányú utánfutók eladóak! Univerzális személygépkocsi utánfutó plató, mely a gazdag kiegészítőknek...
4 éve hirdető
2024. szeptember 12. 16:34 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Heves, Gyöngyös
Kedvező árú, kiváló minőségű magyar gyártmányú utánfutók eladóak! Következő raktér méretekben elérhetőek: 2440x1250x355 mm 2440x1440x355 mm...
398.000 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 12. 16:25 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Stema 2x1 méteres utánfutó rendszámmal most csak 398.000 Ft + AJÁNDÉK orrkerék és bilincs! Évjárat: 2024. Garancia: 3 év Össztömeg: 750 kg...
4 éve hirdető
2024. szeptember 12. 16:09 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Heves, Gyöngyös
Kedvező árú, kiváló minőségű magyar gyártmányú utánfutók eladóak! Univerzális személygépkocsi utánfutó plató, mely a gazdag kiegészítőknek...
3.199.000 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 12. 14:46 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Országos kiszállítással Új Prémium Gt 580 autószállító utánfutó eladó Új Prémium GT 570 (3500 kg) autószállító utánfutó 3.199.000 Ft...
718.000 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 11. 16:31 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Trigano D250 ponyvás utánfutó rendszámmal 718.000 Ft Új 250 x 132 cm-es platóméretű utánfutó eladó! Gyártó: Trigano Évjárat: 2024....
599.000 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 9. 14:39 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Gyártó: Trigano Prikolice Garancia: 36 hónap - Gyári, teljes körű garancia! Típusa: P205 Össztömeg: 750 kg Teherbírás: 582 kg Saját tömeg:...
583.000 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 6. 12:14 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Készletről elvihető új 2 tengelyes lengyel utánfutó eladó! Gyártó: Faro Típus: Solidus 263 Évjárat: 2024. Garancia: 3 év Tengely: 2 db Plató...
1.490.000 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 6. 11:19 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Gyártó: Faro Gyártási év: 2024. Garancia: 36 hónap Típus: Magicus MAX 300 Fék: igen össztömege: 2000 kg (visszaminősíthető 1000 kg-ig) Saját...
756.900 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 5. 16:44 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Gyártó: Trigano Típus: 2P233 - 2 tengelyes Gyártási év: 2023. Garancia: 3 év Plató mérete: 233 x 132 x 39 cm Össztömeg: 750 kg Fék: nincs...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Autó, motor, haszongépjármű
- Gépkocsi és kistraktor utánfutó (247)