Hirdetés
Gépkocsi és kistraktor utánfutó 279 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kistraktor / gépkocsi utánfutók között főként hagyományos, gépjárművek után kapcsolható és a közúti forgalomban használható utánfutókat, pótkocsikat találunk. Talán kisebb számban, de szintén előfordulnak kifejezetten kistraktorokhoz tervezett darabok is, esetenként kardántengelyes kapcsolódási móddal ellátva is. Az utánfutók lehetnek egy, vagy többtengelyesek, fix felépítménnyel bírók vagy billenősek, oldalfallal, további magasítással vagy akár ponyvával ellátottak.
Az utánfutók felhasználásának célja és jellege is igen széles skálán mozog, az univerzális célú darabok mellett találunk specializált felépítménnyel rendelkező gépkocsi utánfutókat is, mint például az élőállatszállító utánfutókat. Egyaránt léteznek fék nélkül szerelt, illetve fékezett, jellemzően ráfutófékes utánfutó megoldások. Elmondható, hogy ebben a tekintetben is a felhasználás jellegét figyelembe véve érdemes utánfutót választani. A fékes utánfutók sokkal stabilabbak, csúszós úton biztonságosabbak, általában kapacitásuk is nagyobb, nagyobb össztömeg vontatását teszik lehetővé, ugyanakkor természetesen drágábbak és a karbantartásuk is költségesebb.
A kistraktor / gépkocsi utánfutók építéséhez többféle anyagot használnak, általában acél, alumínium, fa, műanyag és gumi alkatrészekből áll össze egy ilyen pótkocsi. Felületüket tekintve általában festett vagy horganyzott modellek között választhatunk. A festett felületű utánfutók ugyan valamelyest olcsóbbak, de körülbelül négy évente újrafestést igényelnek. Bár a horganyzott utánfutók drágábbak, ám élettartamuk tartósabb festett társaikhoz képest.

Olvasson tovább
4 éve hirdető
2024. augusztus 13. 16:49 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Heves, Gyöngyös
Kedvező árú, kiváló minőségű magyar gyártmányú utánfutók eladóak! Univerzális személygépkocsi utánfutó plató, mely a gazdag kiegészítőknek...
2024. augusztus 13. 16:34 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
4 éve hirdető
2024. augusztus 13. 16:24 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Heves, Gyöngyös
Kedvező árú, kiváló minőségű magyar gyártmányú utánfutók eladóak! Univerzális személygépkocsi utánfutó plató, mely a gazdag kiegészítőknek...
4 éve hirdető
2024. augusztus 13. 16:09 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Heves, Gyöngyös
Kedvező árú, kiváló minőségű magyar gyártmányú utánfutók eladóak! Következő raktér méretekben elérhetőek: 2440x1250x355 mm 2440x1440x355 mm...
2024. augusztus 13. 16:09 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Somogy, Kaposvár
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. augusztus 13. 16:04 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Nógrád, Salgótarján
Legyen Öné 15 perc alatt egy új utánfutó, rendszámmal együtt! Strapabíró, hegesztett, laprugós, magyar gyártmány – az erő és tartósság...
1.199.000 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 13. 16:02 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új 2024-es dobozos utánfutó bevezető áron 1.499.000 Ft helyett most 1.199.000 Ft Gyártó: Martz Évjárat: 2024. Garancia: 3 év Össztömeg: 750...
2024. augusztus 13. 15:59 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Bács-Kiskun, Dunavecse
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
4 éve hirdető
2024. augusztus 13. 15:54 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Heves, Gyöngyös
Kedvező árú, kiváló minőségű magyar gyártmányú utánfutók eladóak! Univerzális személygépkocsi utánfutó plató, mely a gazdag kiegészítőknek...
2024. augusztus 13. 15:54 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
Legyen Öné 15 perc alatt egy új utánfutó, rendszámmal együtt! Strapabíró, hegesztett, laprugós, magyar gyártmány – az erő és tartósság...
2024. augusztus 13. 15:49 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
430.000 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 13. 11:04 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Martz 200 utánfutó full felszereltséggel 530.000 Ft helyett 430.000 Ft Extrák ebben az árban: - 4 év műszaki - teljes forgalomba helyezés...
430.000 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 12. 16:29 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Most 530.000 Ft helyett bruttó 430.000 Ft Extrák ebben az árban: - 4 év műszaki - teljes forgalomba helyezés és rendszám - 80 cm-es ponyva...
2024. augusztus 12. 11:54 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Somogy, Kaposvár
Legyen Öné 15 perc alatt egy új utánfutó, rendszámmal együtt! Strapabíró, hegesztett, laprugós, magyar gyártmány – az erő és tartósság...
2024. augusztus 12. 11:44 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Bács-Kiskun, Dunavecse
Eladó torziós rugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. augusztus 12. 11:39 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. augusztus 12. 11:09 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Legyen Öné 15 perc alatt egy új utánfutó, rendszámmal együtt! Strapabíró, hegesztett, laprugós, magyar gyártmány – az erő és tartósság...
421.900 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 12. 07:59 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Gyártó: Vesta Típus: V-230 Gyártás: 2023. Kivitel: 1 tengelyes Garancia: 3 év Össztömeg: 750 kg Teherbírás: 579 kg Saját tömeg: 171 kg...
629.900 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 12. 07:49 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Gyártó: Vesta Típus: V-230 Gyártás: 2023. Kivitel: 1 tengelyes Garancia: 3 év Össztömeg: 750 kg Teherbírás: 579 kg Saját tömeg: 171 kg...
1.199.000 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 9. 11:54 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Utolsó darab - Német Stema 2000 kg-os utánfutó ezen az áron! Most csak bruttó 1.199.000 Ft! Oldalsó kerekes utánfutó - Német minőség Gyártó:...
2.525.000 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 9. 11:19 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Gyártó: Martz Típus: Builder 3 (3x1350 kg-os tengellyel szerelve) Évjárat: 2024. Garancia: 3 év Össztömeg: 3500 kg Saját tömeg: 806 kg...
689.000 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 9. 09:04 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új utánfutó márka Magyarországon! Vesta utánfutók csak a Sebal utánfutó centrumban! Gyártó: Vesta Trailer Évjárat: 2023. Garancia: 3 év...
4.499.000 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 8. 16:14 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
+ Ajándék alumínium padozat! + AJÁNDÉK Beépített nyeregszekrény! Országos kiszállítással 24 ponton veheti át! Gyártó: Böckmann (Németország)...
2.525.000 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 8. 15:54 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Gyártó: Martz Típus: Builder 3 - 400 S - 3500 kg (3x1350 kg-os tengellyel szerelve) Garancia: 3 év Össztömeg: 3500 kg Saját tömeg: 806 kg...
645.000 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 8. 15:39 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Készletről azonnal! Gyártó: Vesta Évjárat: 2024. Kivitel: 1 tengelyes, billenős utánfutó Össztömeg: 750 kg Önsúly: 200 kg Teherbírás: 550 kg...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Autó, motor, haszongépjármű
- Gépkocsi és kistraktor utánfutó (279)
![Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6861/cikk_66861/almafa_fill_540x300_0.jpg)
Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!
Az idős gyümölcsfák is rengeteg hasznot hoznak, sőt, még gyümölcsöt is!![Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5095/cikk_75095/gyumolcsok_talon_fill_540x300_0.jpg)
Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?
Jótékonyan hat a májra, az epére, erősíti az immunrendszert, képes gátolni a...
Hirdetés
![A Tempóval mi egy nap alatt 40 hektárt el szoktunk vetni – Gazdainterjú](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5077/cikk_75077/vaderstad_ind_(4)_fill_540x300_0.jpg)