Hirdetés
Gépkocsi és kistraktor utánfutó 162 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kistraktor / gépkocsi utánfutók között főként hagyományos, gépjárművek után kapcsolható és a közúti forgalomban használható utánfutókat, pótkocsikat találunk. Talán kisebb számban, de szintén előfordulnak kifejezetten kistraktorokhoz tervezett darabok is, esetenként kardántengelyes kapcsolódási móddal ellátva is. Az utánfutók lehetnek egy, vagy többtengelyesek, fix felépítménnyel bírók vagy billenősek, oldalfallal, további magasítással vagy akár ponyvával ellátottak.
Az utánfutók felhasználásának célja és jellege is igen széles skálán mozog, az univerzális célú darabok mellett találunk specializált felépítménnyel rendelkező gépkocsi utánfutókat is, mint például az élőállatszállító utánfutókat. Egyaránt léteznek fék nélkül szerelt, illetve fékezett, jellemzően ráfutófékes utánfutó megoldások. Elmondható, hogy ebben a tekintetben is a felhasználás jellegét figyelembe véve érdemes utánfutót választani. A fékes utánfutók sokkal stabilabbak, csúszós úton biztonságosabbak, általában kapacitásuk is nagyobb, nagyobb össztömeg vontatását teszik lehetővé, ugyanakkor természetesen drágábbak és a karbantartásuk is költségesebb.
A kistraktor / gépkocsi utánfutók építéséhez többféle anyagot használnak, általában acél, alumínium, fa, műanyag és gumi alkatrészekből áll össze egy ilyen pótkocsi. Felületüket tekintve általában festett vagy horganyzott modellek között választhatunk. A festett felületű utánfutók ugyan valamelyest olcsóbbak, de körülbelül négy évente újrafestést igényelnek. Bár a horganyzott utánfutók drágábbak, ám élettartamuk tartósabb festett társaikhoz képest.
Az utánfutók felhasználásának célja és jellege is igen széles skálán mozog, az univerzális célú darabok mellett találunk specializált felépítménnyel rendelkező gépkocsi utánfutókat is, mint például az élőállatszállító utánfutókat. Egyaránt léteznek fék nélkül szerelt, illetve fékezett, jellemzően ráfutófékes utánfutó megoldások. Elmondható, hogy ebben a tekintetben is a felhasználás jellegét figyelembe véve érdemes utánfutót választani. A fékes utánfutók sokkal stabilabbak, csúszós úton biztonságosabbak, általában kapacitásuk is nagyobb, nagyobb össztömeg vontatását teszik lehetővé, ugyanakkor természetesen drágábbak és a karbantartásuk is költségesebb.
A kistraktor / gépkocsi utánfutók építéséhez többféle anyagot használnak, általában acél, alumínium, fa, műanyag és gumi alkatrészekből áll össze egy ilyen pótkocsi. Felületüket tekintve általában festett vagy horganyzott modellek között választhatunk. A festett felületű utánfutók ugyan valamelyest olcsóbbak, de körülbelül négy évente újrafestést igényelnek. Bár a horganyzott utánfutók drágábbak, ám élettartamuk tartósabb festett társaikhoz képest.
Olvasson tovább
2025. január 28. 11:49 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Somogy, Kaposvár
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 140 x 250 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
2025. január 28. 11:29 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Borsod-Abaúj Zemplén, Szerencs
Eladó torziós rugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) Műszaki adatok: - Rakodó felület belső hasznos mérete: 150 x 300 cm, - Oldalfal: 30 cm magas fix hegesztett...
2025. január 28. 11:19 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XVIII. kerület)
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) Műszaki adatok: - Rakodó felület belső hasznos mérete: 150 x 300 cm, - Oldalfal: 30 cm magas fix hegesztett zártszelvény...
2025. január 28. 11:14 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Bács-Kiskun, Dunavecse
Eladó torziós rugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 150 x 300 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
2025. január 28. 11:04 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XIV. kerület)
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) Műszaki adatok: - Rakodó felület belső hasznos mérete: 140 x 250 cm, - Oldalfal: 30 cm magas fix hegesztett zártszelvény...
2025. január 28. 10:59 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Somogy, Kaposvár
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 150 x 300 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
643.000 Ft
8 éve hirdető
2025. január 28. 10:02 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Trigano P205 utánfutó + rács + rendszám 643.000 Ft Gyártó: Trigano Prikolice Garancia: 36 hónap - gyári, teljes körű garancia! Típusa: P205 Össztömeg: 750 kg Teherbírás: 582 kg Saját tömeg: 168 kg Mérete: 205 x 132 x 39 cm (2 oldalt nyitható...
4 éve hirdető
2025. január 27. 23:54 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Heves, Gyöngyös
Kedvező árú, kiváló minőségű magyar gyártmányú utánfutók eladóak! Univerzális személygépkocsi utánfutó plató, mely a gazdag kiegészítőknek köszönhetően használható motorkerékpár és áruszállító utánfutóként is. Következő raktér méretekben elérhetőek:...
4 éve hirdető
2025. január 27. 23:39 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Heves, Gyöngyös
Kedvező árú, kiváló minőségű magyar gyártmányú utánfutók eladóak! Univerzális személygépkocsi utánfutó plató, mely a gazdag kiegészítőknek köszönhetően használható motorkerékpár és áruszállító utánfutóként is. Következő raktér méretekben elérhetőek:...
2025. január 27. 16:39 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (IV. kerület)
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) Műszaki adatok: - Rakodó felület belső hasznos mérete: 150 x 260 cm, - Oldalfal: 30 cm magas fix hegesztett zártszelvény...
2025. január 27. 16:24 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XVII. kerület)
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) Műszaki adatok: - Rakodó felület belső hasznos mérete: 150 x 300 cm, - Oldalfal: 30 cm magas fix hegesztett zártszelvény...
2025. január 27. 15:59 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XV. kerület)
Eladó torziós rugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) Műszaki adatok: - Rakodó felület belső hasznos mérete: 150 x 300 cm, - Oldalfal: 30 cm magas fix hegesztett...
799.000 Ft
8 éve hirdető
2025. január 27. 15:55 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Vesta FF300 - fa oldalas utánfutó - korláttal bruttó 799.000 Ft Gyártó: Vesta Évjárat: 2025 Össztömeg: 750 kg Saját tömeg: 315 kg Teherbírás: 435 kg Plató mérete: 300 x 150 x 39 cm Bevezető ára: bruttó 799.000 Ft Orrkerék és bilincs: 15.900 Ft...
2025. január 27. 15:54 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (II. kerület)
Eladó torziós rugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 150 x 300 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
1.427.000 Ft
8 éve hirdető
2025. január 27. 15:54 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új, extra erős, 2700 kg teherbírású Solidus Max 263 utánfutó bruttó 1.427.000 Ft Gyártó: Faro Évjárat: 2025 Garancia: 3 év Plató mérete: 263 x 150 cm Össztömeg: 2.700 kg Saját tömeg: 380 kg Teherbírás: 2.320 kg A 2500 kg-os utánfutó ára: bruttó...
1.990.000 Ft
8 éve hirdető
2025. január 27. 15:49 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új GT 450 autószállító utánfutó 1.990.000,- Ft - Készletről eladó! Gyártó: Martz Garancia: 3 év KIVITEL: 2 TENGELYES FÉKES AUTÓSZÁLLÍTÓ UTÁNFUTÓ ÖSSZTÖMEG: 2700 KG ÖNSÚLY: 629 KG TEHERBÍRÁS: 2.071 KG MÉRET: 450 X 200 CM - TELI PLATÓS KERÉK MÉRET:...
2025. január 27. 15:44 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 150 x 300 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
2025. január 27. 15:34 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (VIII. kerület)
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 150 x 220 cm, -Oldalfal: 10 cm magas Fix hegesztett...
349.000 Ft
8 éve hirdető
2025. január 27. 15:30 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Martz 200-as utánfutó - készletről: bruttó 349.000 Ft Gyártó: Martz Garancia: 3 év Kivitel: 1 tengelyes - fék nélküli Plató hasznos mérete: 201 x 106 x 30 cm Önsúly: 113 kg Össztömeg: 750 kg Teherbírás: 637 kg (túlterhelésre nem alkalmas) Alváz:...
2025. január 27. 15:30 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XX. kerület)
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: Rakodó felület belső hasznos mérete 130 x 600 cm, Oldalfal: 17 cm magas Fix hegesztett zártszelvény...
527.000 Ft
8 éve hirdető
2025. január 27. 15:19 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Martz 200 utánfutó + ponyva + rendszám csak bruttó 527.000 Ft Gyártó: Martz (Lengyelország) Évjárat: 2025 Garancia: 3 év Kivitel: 1 tengelyes - fék nélküli Plató hasznos mérete: 201 x 106 x 30 cm Önsúly: 113 kg Össztömeg: 750 kg Teherbírás: 637 kg...
705.000 Ft
8 éve hirdető
2025. január 27. 13:24 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Áremelés előtt - Magicus 263 utánfutó 782.000 Ft helyett 705.000 Ft Áremelés: 2025. február 1. Gyártó: Faro Trailer (Lengyelország) Garancia: 3 év Össztömeg: 750 kg Tengelyek: 2 tengely Saját tömeg: 300 kg Süllyesztett lekötő kampó: 6 db Teherbírás:...
1.399.000 Ft
8 éve hirdető
2025. január 27. 12:59 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Áremelés előtt | Új 2700 kg-os Solidus 330 utánfutó csak 1.399.000 Ft Új fékes utánfutó - 3 év garanciával! Gyártó: Faro Trailer (Lengyelország) Típus: Solidus Max Plató mérete: 330 x 150 cm Össztömeg: 2700 kg - Visszaminősítés lehetséges! Saját...
578.000 Ft
8 éve hirdető
2025. január 27. 12:14 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Áremelés előtt | Új Trigano P205 utánfutó + rács + rendszám 578.000 Ft Gyártó: Trigano Prikolice Garancia: 36 hónap - gyári, teljes körű garancia! Típusa: P205 Össztömeg: 750 kg Teherbírás: 582 kg Saját tömeg: 168 kg Mérete: 205 x 132 x 39 cm (2...
4 éve hirdető
2025. január 27. 10:39 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Heves, Gyöngyös
Kedvező árú, kiváló minőségű magyar gyártmányú utánfutók eladóak! Következő raktér méretekben elérhetőek: 1445x1080x358 mm 2005x1080x358 mm 2005x1250x355 mm 2440x1250x355 mm 2440x1440x355 mm 2940x1440x355 mm Információk: - oldalfalak horganyzott...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Autó, motor, haszongépjármű
- Gépkocsi és kistraktor utánfutó (162)