Hirdetés
ágaprító találatok 378 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.

Olvasson tovább
8 éve hirdető
2024. július 14. 19:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Készletről kínálunk LINDDANA TP 165 MOBILE alvázra szerelt tárcsakéses ágaprítókat - 16,5 cm ágátmérőig. - KOHLER CH732 STAGE V - 2...
8 éve hirdető
2024. július 14. 18:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 270 PTOK - erdészeti tárcsakéses ágaprító 27 cm ágátmérőig - MOWI P30...
8 éve hirdető
2024. július 14. 18:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 175 TRACK gumihevederes alvázra szerelt tárcsakéses ágaprító 17,5 cm...
8 éve hirdető
2024. július 14. 18:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 215 MOBILE VARIO SPOUT alvázra szerelt tárcsakéses ágaprító 21,5 cm...
8 éve hirdető
2024. július 14. 18:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 175 MOBILE VARIO SPOUT alvázra szerelt tárcsakéses ágaprító 17,5 cm...
8 éve hirdető
2024. július 14. 18:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Késes - kalapácsos rendszerű kerti ágaprítók 6 - 8 - 10 cm aprítási teljesítménnyel, elektromotoros, benzinmotoros és TLT meghajtással....
2024. július 14. 16:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
1.550.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 14. 16:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Műszaki adatok: professzionális tárcsás faaprító traktor hidraulikáról működtetett behúzó hengerekkel ajánlott traktor...
645.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 14. 15:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! ECO 17 – kardán hajtású faaprító , mechanikus meghajtású adagoló görgők / behúzó hengerek , 2 kés 1 ellenkés tárcsás...
535.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 14. 15:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! GEO ECO 8 Bio-ágaprító Sajátmotoros meghajtás 15 LE / 389 cm3 Elektromos kulcsindítással Faaprításra alkalmas Minden...
2024. július 14. 01:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 13. 17:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 13. 10:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki leírás: Motor típus: Honda GX 390 Szükséges teljesítmény: 11,7 LE A gép súlya: 350 kg Maximális ág átmérő: 100 mm Aprító kések...
512.800 Ft +ÁFA
1 hónapja hirdető
2024. július 13. 08:36 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Csongrád-Csanád, Szeged
Az RS-80 STANDARD mobil görgős aprító 6,5 LE teljesítményű négyütemű motorral van felszerelve. Az aprítógépet legfeljebb 5 cm átmérőjű...
2024. július 12. 13:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 12. 11:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki adatok: Áram szükséglet: 230 V Súlya: 90 kg Maximális ág átmérő: 40 mm Álló kések száma: 2 db Aprító pengék száma: 8 db Méretei: 134...
2024. július 12. 11:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki adatok: Áram szükséglet: 400 V Súlya: 92 kg Maximális ág átmérő: 50 mm Álló kések száma: 2 db Aprító pengék száma: 8 db Méretei: 134...
2024. július 12. 11:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki adatok: Áram szükséglet: 230 V Súlya: 60 kg Maximális ág átmérő: 35 mm Álló kések száma: 2 db Aprító pengék száma: 6 db Méretei: 130...
2024. július 12. 11:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki adatok: Áram szükséglet: 400 V Súlya: 61 kg Maximális ág átmérő: 40 mm Álló kések száma: 2 db Aprító pengék száma: 6 db Méretei: 130...
2024. július 12. 11:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki adatok: Motor teljesítmény: HONDA GX 200 Súlya: 99 kg Maximális ág átmérő: 60 mm Álló kések száma: 2 db Aprító pengék száma: 8 db...
2024. július 12. 10:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki adatok: Motor teljesítmény: HONDA GP 160 Súlya: 70 kg Maximális ág átmérő: 40 mm Álló kések száma: 2 db Aprító pengék száma: 6 db...
2024. július 12. 10:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki leírás: Motor típus: PTO Max. 540f/perc Szükséges teljesítmény: 30 LE A gép súlya: 353 kg Maximális ág átmérő: 100 mm Aprító kések...
2024. július 12. 09:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki leírás: Motor típus: Honda GX 690 (Elektromos indítás) Szükséges teljesítmény: 22,1 LE A gép súlya: 671 kg Maximális ág átmérő: 130...
2024. július 12. 09:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki leírás: Motor típus: Honda GX 690 (Elektromos indítás) Szükséges teljesítmény: 22,1 LE A gép súlya: 600 kg Maximális ág átmérő: 150...
2024. július 12. 09:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki leírás: Motor típus: Honda GX 390 Szükséges teljesítmény: 11,7 LE A gép súlya: 379 kg Maximális ág átmérő: 100 mm Aprító kések...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (378)
![Ennél nincs egyszerűbb megoldás a fák öntözésére! Próbáld ki az öntözőzsákot!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/8505/cikk_58505/zsak_ontozes_ontozUzsa_fill_540x300_0.jpg)
Ennél nincs egyszerűbb megoldás a fák öntözésére! Próbáld ki az öntözőzsákot!
A csemetéket fontos öntözni, de a gyümölcsfák is meghálálják.![Hát ez meg miféle szerzet? A világ egyik legszebb lepkéje lesz belőle!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4484/cikk_74484/hernyo-lead_fill_540x300_0.jpg)
Hát ez meg miféle szerzet? A világ egyik legszebb lepkéje lesz belőle!
Véletlenül se bántsd, nem kell félni tőle.![Ma kigördült a kétmilliomodik traktor a New Holland gyárából!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4471/cikk_74471/nh-lead_fill_540x300_0.jpg)