Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 836 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.

Olvasson tovább
2025. február 22. 07:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervízhálózat •Garantált alkatrész utánpótlás •Hitel, lízing szolgáltatás...
2025. február 22. 07:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás akár MÁR 10% ÖNERŐTŐL ELÉRHETŐ...
2025. február 22. 07:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás akár MÁR 10% ÖNERŐTŐL ELÉRHETŐ...
2025. február 22. 07:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...

A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervízhálózat •Garantált alkatrész utánpótlás •Hitel, lízing szolgáltatás...
2025. február 22. 07:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás akár MÁR 10% ÖNERŐTŐL ELÉRHETŐ...
2025. február 22. 07:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. február 22. 06:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás MÁR 5.0% KAMATTAL •Garantált...
2025. február 22. 01:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás MÁR 5.0% KAMATTAL •Garantált...
2025. február 21. 13:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. február 21. 13:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A termék, demo/használt/hiányos besorolással rendelkezik. A gép átvizsgált, működőképes állapotban van, esztétikai eltérések egy Új géphez képest előfordulhatnak. Kattintson az alábbi linkre, ha szeretné megtekinteni a gép Új...
2025. február 21. 12:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Garantált alkatrész utánpótlás •Szállítás(opcionális)...
2025. február 21. 11:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás akár MÁR 10% ÖNERŐTŐL ELÉRHETŐ...
2025. február 21. 11:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
2025. február 21. 10:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás akár MÁR 10% ÖNERŐTŐL ELÉRHETŐ...
2025. február 21. 09:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás MÁR 5.0% KAMATTAL •Garantált...
2025. február 20. 13:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. február 20. 13:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. február 20. 13:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
7 hónapja hirdető
2025. február 20. 12:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Veszprém, Úrkút
Olasz Ghedini erdészeti szárzúzó forgókotróra Ghedini olasz gyártó magyar hivatalos képviseleteként bővítjük kínálatunkat a gyártó új termékeivel! Minden termékünk uniós tanúsítvánnyal rendelkezik, melyekre 12 hónap garanciát vállalunk. A gyártó...
2025. február 20. 09:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. február 20. 09:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. február 20. 09:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. február 20. 08:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. február 19. 23:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (836)

Vigyázz! Van, amikor tilos grapefruitot fogyasztani!
A pomelo és a grapefruit igazi szuperhősök, de van, akinek tilos fogyasztani...
Pörög a tojás-biznisz az amerikai-mexikói határon
Egyre több utazó próbálja becsempészni a jóval olcsóbb terméket délről.