Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 835 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Olvasson tovább
2025. március 5. 21:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Agaprito-gep-traktorhoz-JANSEN-BX-92RS-SN21 ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal,...
2025. március 5. 21:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Ágaprító gép traktorhoz - JANSEN BX-42RS https://www.vivago-gepker.hu/Agaprito-gep-traktorhoz-JANSEN-BX-42RS-SN19 ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak...
5 éve hirdető
2025. március 5. 21:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Kecskemét
A TP 100 PTO kardánnal hajtott változat, melyet házi, önkormányzati felhasználásra ajánlunk. Az üzemeltetéséhez elegendő egy 15 Le-s traktor, mely képes 195 kg-t emelni hátsó függesztőművén. Ez a gyakorlatban kb 900 kg-os önsúlyt is elvár. Maximális...
5 éve hirdető
2025. március 5. 20:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Kecskemét
Valentini Lepre Erdészeti, fix késes zúzó talajfelszín feletti zúzásra. Ideális választás azoknak, akik csúszókormányzású géppel szeretnének ilyen típusú munkát végezni bokros, fás területeken, maximum 15 cm törzsátmérőjű fák zúzására használható. A...
2025. március 5. 20:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a termékeinkhez, gépjeinkhez. Ágaprító gép traktorhoz - JANSEN BX-62RS Több...
5 éve hirdető
2025. március 5. 20:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Kecskemét
A Crow szárzúzó fő szerkezeti elemei magas minőségű acéllemezekből és idomokból készülnek, amelyek tartós és strapabíró felépítést biztosítanak. A gép aprítófeje speciális késekkel van felszerelve, amelyek hatékonyan aprítják az erdészeti hulladékot,...
2025. március 5. 20:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
Vásárolja meg a szárzúzó és erdészeti zúzó gyártó specialistától erdészeti zúzóját! Nyugati kooperációs partnerünk a Demetra vízszintes tengelyű erdészeti zúzó gyártmányai méltán népszerűek a világon! Nézzen be honlapunkra és kérjen ajánlatot...
2025. március 5. 19:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Dunavecse
Urban SM70 benzinmotoros ágaprítógép Az Urban SM70 egy 280 cm³-es négyütemű, léghűtéses, 10 LE-s benzinmotorral működik, mely a szeletelő egység meghajtásáról egy ékszíjhajtással gondoskodik. A gép könnyebb mozgatását az etetőgaraton található...
165.346 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. március 5. 19:49 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Kistraktorokhoz tervezett kúpos rönkhasító, más néven forgóbalta. Mentesít a baltával való küzdelem fáradtságos munkájától. Viszont kell hozzá egy kistraktor, melynek teljesítménye legalább 8LE. Meghajtása szabvány 6 bordás kardántengellyel, a...
2025. március 5. 19:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a termékeinkhez,...
2025. március 5. 18:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a termékeinkhez,...
2025. március 5. 18:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Legalább 20-50 LE (14-37 kW) traktorokhoz: - Vágó kés: 2 - Fa maximális átmérője: 15 cm - Macska hárompontos csatolása - A rotor átmérője: 500 mm - A garat kisülése: 360° - Közvetlen meghajtás - Összecsukható tartály szállításhoz -...
4 éve hirdető
2025. március 5. 18:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Heves, Gyöngyös
Műszaki adatok: Független hidraulikus rendszerrel 3 pont felfüggesztés TLT igény (ford/perc): 540 Teljesítmény igény (Le): 25-55 LE Aprító tárcsa átmérő (mm): 600 Aprítókések száma (db): 2 db Állítható apríték méret Maximálisan aprítható ágátmérő...
2025. március 5. 18:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Az ECO 17 egy kardánhajtású faaprító gép, amely mechanikus meghajtású adagoló görgőkkel/behúzó hengerekkel rendelkezik. A vágómű 2 késes és 1 ellenkéses tárcsás kivitelű. A gép kiválóan alkalmas száraz és zöld fa aprítására is. Az...
5 éve hirdető
2025. március 5. 18:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Kecskemét
A TP 230 PTO menetirányra merőleges tölcsérrel - nagy előnyöket biztosít az utak mentén történő aprításhoz A függőleges behúzó / adagolóhengerek és a 45°-os vágási szög agresszív és problémamentes forgácsolást biztosítanak még a leggörbültebb...
1.061.900 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 5. 18:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Műszaki adatok: Típus: Geo Eco 30 Traktorszükséglet: 25-65 LE (18-37 kW) Súly (kg): 400 Teljesítmény: 6-7 m³/h Aprítható maximális átmérő (mm): 130 Betáplálási nyílás (mm): 130 x 270 Rotor átmérő: 600 mm Rotor tömege: 55 kg...
2025. március 5. 17:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! ECO 19 - kardánhajtású faaprító, öntött vas hajtómű szabadon futóval, dupla felső irányultságú adagoló garat, száraz fa és zöld hulladék aprítására alkalmas max. 8 cm átmérőjű ágakig, apríték kiejtés alul, támasztó kerék...
2025. március 5. 17:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! GEO ECO 8 Bio-ágaprító - Sajátmotoros meghajtás: 15 LE / 389 cm³ - Elektromos kulcsindítással - Faaprításra alkalmas - Minden fajta száraz és zöld fához - Ágátmérő max. 85 mm - 4 ütemű, léghűtéses benzinmotor - Dobos aprítóegység:...
2025. március 5. 17:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Az ECO 30 egy tárcsás kialakítású ágaprító, amely hatékony munkavégzést tesz lehetővé. A rotor megnövelt súlyának köszönhetően akár 130 mm vastagságú ágak aprítása is elérhetővé válik. Teljesítménye akár 6-7 m³/h is lehet,...
2.530 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2025. március 5. 17:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
REMET RS120 6 késes TLT hajtású ágdarabológép saját motorral a Szal-Agro Kft. kínálatában! FŐBB JELLEMZŐK: • RS-120 10 m3/óra, • Minimum / ajánlott LE igény: 25/35. MAX ÁTMÉRŐ: • Frissen vágott puhafa: 80/100 mm, • Frissen vágott keményfa: 70/80 mm,...
2025. március 5. 16:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Műszaki adatok: - professzionális tárcsás faaprító, traktor hidraulikáról működtetett behúzó hengerekkel - ajánlott traktor teljesítményigény: 18-50 LE / 13-37 kW - maximálisan aprítható ágátmérő: 130 mm - hidraulikus behúzó...
4 éve hirdető
2025. március 5. 16:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Szada
Főbb tulajdonságok ➤ vontatható / lánctalpas / TLT meghajtású ágaprító, ágdaráló ➤ rotor variációk: 2 db kés+24 db kalapács vagy 24 db kalapács ➤ aprítási teljesítmény: 13 – 18 m3/h ➤ garatméret: 27×15 cm ➤ aprítható ágátmérő: maximum 15 cm ➤...
5 éve hirdető
2025. március 5. 16:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Kecskemét
A TP 175 mobil önálló 24 Le Kohler vagy Kubota dízel vagy 38 Le Briggs&Stratton motorral. Közúti közlekedésre alkalmas alvázra épített ágaprító. Szolgáltatóknak, önkormányzatoknak, útmenti karbantartóknak, és erdészeti felhasználásra is ajánljuk....
469.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. március 5. 15:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
REMET R120 6 késes aprítógép kardán nélkül a Szal-Agro Kft. kínálatában! FŐBB JELLEMZŐK: • R-120 10 m3/óra, • Minimum / ajánlott LE igény: 25/35, MAX ÁTMÉRŐ: • Frissen vágott puhafa: 110 mm, • Frissen vágott keményfa: 100 mm, • Száraz kemény fa: 90...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (835)

Jó vízellátás és takarékoskodás egyben: mindent a csepegtető öntözésről
Szakmai napon mutatták be, mi minden szükséges a gondolattól a megvalósításig.