Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 690 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.

Olvasson tovább
2024. július 24. 02:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki leírás: Motor típus: Háromfázisú 400V Szükséges teljesítmény: 12,5 LE A gép súlya: 360 kg Maximális ág átmérő: 100 mm Aprító kések...
2024. július 24. 02:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki leírás: Motor típus: Háromfázisú, 400 V Szükséges teljesítmény: 5,5 LE A gép súlya: 142 kg Pellet átmérő: 6 mm Teljesítménye...
2024. július 24. 02:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki leírás: Motor típus: Háromfázisú, 400 V Szükséges teljesítmény: 7,5 LE A gép súlya: 150 kg Pellet átmérő:6 mm Teljesítménye...
2024. július 24. 01:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki leírás: Motor típus: Egyfázisú Szükséges teljesítmény: 3 LE A gép súlya: 135 kg Pellet átmérő: 6 mm Teljesítménye óránként: 30-40 kg...
11.000 EUR
13 éve hirdető
2024. július 24. 01:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Ártánd
Gyrax 2500 Master erdészeti mulcsozó, 2.5 méteres munkaszélesség, 2008-as évjárat, azonnal munkára fogható állapotban, importból. Az árat a...
2024. július 24. 00:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki leírás: Motor típus: PTO Max. 540 f/perc Szükséges teljesítmény: 30-50 LE A gép súlya: 610 kg Maximális ág átmérő: 150 mm Aprító...
2024. július 24. 00:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki leÍrás: Motor típus: PTO Max. 540 f/perc Szükséges teljesítmény: 18 LE A gép súlya: 158 kg Pellet átmérő: 6 mm Teljesítménye...
695.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. július 23. 23:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Felsőpakony
A piacon elérhető egyik legerősebb és legmagasabb minőségű profi ágaprító. NE ÉGESSEN, APRÍTSON! CIP.10.PF 10 cm átmérőjű fát, gallyat,...
787.394 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. július 23. 23:54 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
MOST ajándék kardántengellyel - közel 28.000 Ft értékben!Az ajánlat a készlet erejéig érnényes!Hidro-mechanikus meghajtású fa és...
2024. július 23. 23:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki leírás: Motor típus: PTO Max. 540f/perc Szükséges teljesítmény: 30 LE A gép súlya: 500 kg Maximális ág átmérő: 130 mm Aprító kések...
22.039 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. július 23. 22:24 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Maximum 34 lóerő (25kW) átvitelére alkalmas szabványos kardántengely. Teljes hossza zárt helyzetben 1000mm. 27x74,5-ös kardánkeresztekkel...
999.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. július 23. 21:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Egyed
traktor hajtású, nagy teljesítményű, vontatott, 25 cm-es fa aprítására is alkalmas, jó állapotban eladó.
2024. július 23. 20:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 23. 20:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 23. 19:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
4 éve hirdető
2024. július 23. 19:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! ECO 7 - 4 ütemű, léghűtéses benzinmotoros ágaprító, nyomógombos önindító és berántó zsinór, felső és oldalsó betöltő...
4 éve hirdető
2024. július 23. 19:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Műszaki leírás: ECO 21 Z- kardán hajtású (nyomó) táplálású faaprító adapter, 4 kés és 1 ellen kés, tápláló henger...
5 éve hirdető
2024. július 23. 18:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Kecskemét
ATP 100 PTOkardánnal hajtott változat, melyet házi, önkormányzati felhasználásra ajánlunk. Az üzemeltetéséhez elegendő egy 15 Le-s traktor,...
196.843 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. július 23. 18:14 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Kistraktorokhoz tervezett kúpos rönkhasító, más néven forgóbalta. Mentesít a baltával való küzdelem fáradtságos munkájától. Viszont kell...
2024. július 23. 18:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
5 éve hirdető
2024. július 23. 17:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Kecskemét
A Crow szárzúzó fő szerkezeti elemei magas minőségű acéllemezekből és idomokból készülnek, amelyek tartós és strapabíró felépítést...
999.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 23. 17:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Egyed
2005-ös évj., traktorhajtású, nagy teljesítményű, vontatott, 25 cm-es fa aprítására is alkalmas, jó állapotban eladó.
2024. július 23. 16:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban...
2024. július 23. 15:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Siófok
Műszaki adatai Motor típus: PTO Max. 540 f/perc Szükséges teljesítmény: 30-50 LE A gép súlya: 610 kg Maximális ág átmérő: 150 mm Aprító...
2024. július 23. 15:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Siófok
Műszaki adatai Motor típus: Honda GX 690 (Elektromos indítás) Szükséges teljesítmény: 22,1 LE A gép súlya: 600 kg Maximális ág átmérő: 150...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (690)
![Időjárás: enyhe hidegfront után újabb kánikula](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4673/cikk_74673/gepek_fill_540x300_0.jpg)
Időjárás: enyhe hidegfront után újabb kánikula
Holnap ismét pár fokkal hűvösebb lesz, de ez sem tart sokáig.![Egy új módszerrel könnyebben lebonthatók a mérgező örök vegyi anyagok](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4641/cikk_74641/viz-_fill_540x300_0.jpg)
Egy új módszerrel könnyebben lebonthatók a mérgező örök vegyi anyagok
A PFA-k rendkívül súlyos megbetegedéseket okozhatnak, és már az európai ivóvíz...![Gondoltad volna? Ezért válassz kecskesajtot, ha fontos az egészséged.](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4546/cikk_74546/kecskesajt_fill_540x300_0.jpg)