Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 687 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Olvasson tovább
433.600 Ft +ÁFA
1 hónapja hirdető
2024. július 17. 10:20 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Professzionális faaprító DELEKS DK-500-FL 6,5 LE-s motorral, 4 ütemű benzinmotorral. 2 megfordítható kés speciális K300 BÖHLER® acélból....
10 éve hirdető
2024. július 17. 09:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Békés, Békéscsaba
ZÚZÓK: 15-50 cm ágátmérőig Útalap előkészítők: 50-60 cm mélységig A vízszintes rotorral ellátott FAE erdészeti tuskómarók nagyon finomra...
1.490.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 17. 08:52 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Tolna, Dunaföldvár
Eladó eredeti svédországi gyártású ( DRIVEX ) professzionális felhasználásra is kiválóan alkalmas kardán hajtású faaprító gép. Fordítható...
1.017.500 Ft +ÁFA
1 hónapja hirdető
2024. július 17. 08:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
A Lifan 15 LE-s vagy WEIMA 16 LE-s belsőégésű motorral szerelt RTS-630 tárcsás aprítógép ágakat, legfeljebb 10 cm átmérőjű fatörzseket és...
534.600 Ft +ÁFA
1 hónapja hirdető
2024. július 17. 08:41 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Ez a 15 LE-s Jansen kerti/faaprító egy erős és hatékony egység a kerti hulladék és a favágás gyors és egyszerű aprítására. A szívós, 15 LE-s...
541.000 Ft +ÁFA
1 hónapja hirdető
2024. július 17. 08:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Az R-120 STANDARD görgős aprítógép legfeljebb 11 cm átmérőjű ágak vágására szolgál, teljes egészében a REMET CNC TECHNOLOGY által tervezett...
2024. július 17. 08:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Új Kaideli BX42 ágdaráló · Traktoros hajtás kardánnal · 7 cm max. ágvastagság · 63 cm átmérőjű rotor · 4 késes rotor · Megfordítható kések ·...
2024. július 17. 07:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Kaideli BX62RS ágaprító, nyesedékzúzó, 2024-es, traktoros hajtás, 10 cm max. ágvastagság, megfordítható kések, állítható kifúvórész,...
2.350.000 Ft
15 éve hirdető
2024. július 17. 07:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Dénesfa
Trumag Cipmak CM 3P/EE behúzóhengeres, 3 késes nagyteljesítményű faaprító 393 üó.-val, teljesen gyári eredeti állapotában eladó! Szállítás...
1.223.074 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. július 17. 07:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Gödöllő
GEO ECO 17H kardán hajtású tárcsás ágaprító adapter, 15 cm vágási átmérővel, 25-80 LE teljesítményű traktorokhoz. Az aprítandó ágak...
1.440.565 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. július 17. 07:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Gödöllő
DELEKS DK-1800 ágaprító adapter maximum 13 cm vágási átmérővel, 30-90 LE teljesítményű traktorokhoz. Az aprítandó ágak adagolása a független...
790.000 Ft
15 éve hirdető
2024. július 17. 06:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Dénesfa
Pöttinger AP 2000-es behúzóhengeres ágdaráló, amint a képeken látható. Teljesen újszerű, azonnal munkára fogható, kitűnő állapotban eladó!...
678.610 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. július 17. 06:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Gödöllő
DELEKS DK 800 sajátmotoros ágaprító 15 LE Lifan motorral, maximum 5-7 cm maximális vágási átmérőig. Az eszköz kézzel mozgatható, a kivetőcső...
799.085 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. július 17. 06:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Gödöllő
DELEKS DK-800 BS (Briggs&Stratton XR2100 420cc) 15 LE-s motoros ágaprító , elektromos önindítóval, maximum 10 cm maximális vágási...
999.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 17. 06:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Egyed
2005-ös évj., traktorhajtású, nagy teljesítményű, vontatott, 25 cm-es fa aprítására is alkalmas, jó állapotban eladó.
7.900 EUR
6 éve hirdető
2024. július 17. 05:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Bugnot BVE55 ágdaráló - gyártási év 2011 - Briggs & Stratton motorral felszerelt, - 23 lóerős teljesítménnyel - villanymotor indítás -...
832.820 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. július 17. 05:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Gödöllő
GEO ECO 17 kardán hajtású tárcsás ágaprító adapter, 13 cm vágási átmérővel, 25-80 LE teljesítményű traktorokhoz. Az aprítandó ágak adagolása...
999.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. július 17. 04:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Egyed
fa és erősebb ág darálására, kb 20-esre jó, a gép összsúlya 1300 kg, erős kivitel eladó
5 éve hirdető
2024. július 17. 03:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Kecskemét
ATP 165 mobil önálló 23,5 Le Kohler motorral meghajtott, közúti közlekedésre alkalmas alvázra épített ágaprító. Szolgáltatóknak,...
7.900 EUR
6 éve hirdető
2024. július 17. 03:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Bugnot BVE55 ágdaráló - gyártási év 2011 - Briggs & Stratton motorral felszerelt, - 23 lóerős teljesítménnyel - villanymotor indítás -...
701.298 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. július 17. 03:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Gödöllő
STAREX AXL 8 mechanikus adagolású ágaprító 25-80 LE traktorokhoz. A maximális vágási átmérő 130 mm, a vágást a robusztus rotor tárcsán...
432.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. július 17. 02:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Gödöllő
STAREX AX5 tárcsás rendszerű, kézi adagolású, TLT-hajtású ágaprító adapter 18-45 LE teljesítményű traktorokhoz. - Maximális vágási átmérő:...
2.706.858 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. július 17. 00:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Gödöllő
Európai gyártású prémium minőségű JIRBO JUMBO kardán hajtású, dobos kialakítású ágdaraboló ágaprító gép 48 LE-nél nagyobb teljesítményű...
845.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 16. 23:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Műszaki leírás: Eco 16H: tárcsás rendszerű, hidraulikus behúzóval rendelkező, kardán hajtású ágaprító, amely...
2024. július 16. 23:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (687)
Hirdetés
![Akár 15%-kal nagyobb szójatermés?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4464/cikk_74464/szoja-video_fill_540x300_0.jpg)
Akár 15%-kal nagyobb szójatermés?
Látványos különbséget láttunk a szójában a kezelt és kezeletlen növények között.![A Nébih a nyár folyamán is fejleszti az eGN-t](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4460/cikk_74460/adminisztracio_ind_fill_540x300_0.jpg)