Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 838 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Olvasson tovább
2025. március 1. 00:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Dunavecse
A legtöbb modell biharkeresztesi és dunavecsei telephelyünkön megtekinthető. Az Urban SMH70 egy 7KW /10LE/ teljesítményű Briggs&Stratton benzinmotorral működik, mely a szeletelő egység meghajtásáról egy ékszíjhajtással gondoskodik. A gép...
2025. március 1. 00:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új DEMAROL termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában, közvetlenül az importőrtől! Kiszállítást vállalunk az ország egész területén! Demarol R12 készletről elérhető Főbb jellemzők A vágandó anyag maximális vastagsága: 120 mm • A forgács...
2025. február 28. 23:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Hidraulikus behúzásának köszönhetően a BX-42RS-sel való munka igazi öröm. Ennél a modellnél nincs tolás . A két nagy adagolóhenger ezt egyedül teszi meg. Az adagológörgők sebessége folyamatosan változtatható. Ez azért fontos, hogy az adagolási...
2025. február 28. 22:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A Tritone Sprint egy elektromos faaprító ami teljes egészében OLASZ gyártmányú, a nagyobb gépeknél tanultakat figyelembe véve készítették el, melynek eredményeképpen a legjobb eredmény várható aprításban, sebességben és megbízhatóságban. A 3...
2025. február 28. 22:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Onjaro-gumihevederes-agaprito-agaprito-minidomper ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van...
2025. február 28. 21:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a termékeinkhez,...
2025. február 28. 21:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! www.vivago-gepker.hu Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Agdarabolo-szallitoszalaggal-ARPAL-AM-200TR-K-PTO Az árak nettó áron vannak feltüntetve Ágdaraboló szállítószalaggal -...
2025. február 28. 20:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/spd/DK800GREENHO/Onjaro-gumihevederes-agaprito-minidomper-DELEKS-DK ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak...
5 éve hirdető
2025. február 28. 20:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Kecskemét
A TP 100 PTO kardánnal hajtott változat, melyet házi, önkormányzati felhasználásra ajánlunk. Az üzemeltetéséhez elegendő egy 15 Le-s traktor, mely képes 195 kg-t emelni hátsó függesztőművén. Ez a gyakorlatban kb 900 kg-os önsúlyt is elvár. Maximális...
5 éve hirdető
2025. február 28. 20:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Kecskemét
Valentini Lepre Erdészeti, fix késes zúzó talajfelszín feletti zúzásra. Ideális választás azoknak, akik csúszókormányzású géppel szeretnének ilyen típusú munkát végezni bokros, fás területeken, maximum 15 cm törzsátmérőjű fák zúzására használható. A...
5 éve hirdető
2025. február 28. 20:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Kecskemét
A Crow szárzúzó fő szerkezeti elemei magas minőségű acéllemezekből és idomokból készülnek, amelyek tartós és strapabíró felépítést biztosítanak. A gép aprítófeje speciális késekkel van felszerelve, amelyek hatékonyan aprítják az erdészeti hulladékot,...
2025. február 28. 20:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Onjaro-gumihevederes-agaprito-minidomper-DELEKS-DK ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van...
2025. február 28. 20:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a termékeinkhez,...
2025. február 28. 19:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/spd/DK800GREENYH/Onjaro-gumihevederes-agaprito-minidomper-DELEKS-DK ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak...
165.346 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. február 28. 19:44 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Kistraktorokhoz tervezett kúpos rönkhasító, más néven forgóbalta. Mentesít a baltával való küzdelem fáradtságos munkájától. Viszont kell hozzá egy kistraktor, melynek teljesítménye legalább 8LE. Meghajtása szabvány 6 bordás kardántengellyel, a...
4 éve hirdető
2025. február 28. 18:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Heves, Gyöngyös
Műszaki adatok: Független hidraulikus rendszerrel 3 pont felfüggesztés TLT igény (ford/perc): 540 Teljesítmény igény (Le): 25-55 LE Aprító tárcsa átmérő (mm): 600 Aprítókések száma (db): 2 db Állítható apríték méret Maximálisan aprítható ágátmérő...
2025. február 28. 18:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervízhálózat •Garantált alkatrész utánpótlás •Hitel, lízing szolgáltatás...
5 éve hirdető
2025. február 28. 18:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Kecskemét
A TP 230 PTO menetirányra merőleges tölcsérrel - nagy előnyöket biztosít az utak mentén történő aprításhoz A függőleges behúzó / adagolóhengerek és a 45°-os vágási szög agresszív és problémamentes forgácsolást biztosítanak még a leggörbültebb...
1.061.900 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. február 28. 18:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Műszaki adatok: Típus: Geo Eco 30 Traktorszükséglet: 25-65 LE (18-37 kW) Súly (kg): 400 Teljesítmény: 6-7 m³/h Aprítható maximális átmérő (mm): 130 Betáplálási nyílás (mm): 130 x 270 Rotor átmérő: 600 mm Rotor tömege: 55 kg...
2025. február 28. 17:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Dunavecse
Urban SM70 benzinmotoros ágaprítógép Az Urban SM70 egy 280cm3-es négyütemű, léghűtéses 10 LE-s benzinmotorral működik, mely a szeletelő egység meghajtásáról egy ékszíjhajtással gondoskodik. A gép könnyebb mozgatását egy az etetőgaraton található...
2025. február 28. 17:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Dunavecse
A Stepkovace Urban ágaprítók kizárólagos magyarországi forgalmazója a Szakadáth-Gépker Kft. A pályázatokhoz elég csak a mi ajánlatunkat benyújtani! Urban TR75 ágaprító Az Urban TR75 egy túlterhelés védelemmel ellátott kardán által meghajtott...
999.000 Ft nettó
16 éve hirdető
2025. február 28. 17:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Egyed
traktor hajtású, nagy teljesítményű, vontatott, 25 cm-es fa aprítására is alkalmas, jó állapotban eladó.
433.600 Ft +ÁFA
9 hónapja hirdető
2025. február 28. 17:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Heves, Eger
Professzionális faaprító DELEKS DK-500-FL 6,5 LE-s motorral, 4 ütemű benzinmotorral. 2 megfordítható kés speciális K300 BÖHLER® acélból. ÁTTEKINTÉS A forgácsoló dobrendszer 2 vízszintes pengével + 1 ellenrögzített pengével aprítja fel a növényzetet....
2025. február 28. 16:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Győr
Új WC5 típusú kardánhajtású faaprító gépek raktárról akár azonnal vihetők. WC5 aprító – könnyű kivitel Minimum teljesítményigény: 16 Le. Könnyű, de erős konstrukció, nagyon jól működik nehéz munkakörülmények között. Tökéletes otthoni használatra és...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (838)
Támogatott tartalom
_fill_540x300_0.jpg)
Erősödik a hazai felsőoktatás
Az elmúlt 13 évben nem jelentkeztek olyan sokan a felsőoktatásba, mint idén.
Támogatott tartalom

Holnaptól indul egy fontos pályázat!
Az elnyerhető vissza nem térítendő forrás maximum 10 millió forint lehet.
Hirdetés
