Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 574 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.

Olvasson tovább
2024. szeptember 23. 06:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Gödöllő
DELEKS DK-800 BS (Briggs&Stratton XR2100 420cc) 15 LE-s motoros ágaprító , elektromos önindítóval, maximum 10 cm...
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 06:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Szada
Kés(db): 4 Kalapács(db): 20 Ellenkés(db): - Aprítási teljesítmény(m3): 25-30 Garatméret(cm): 39x18 Ágátmérő(cm): 18 Teljesítmény(LE): 60...
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 06:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Szada
Kés(db): 68 Kalapács(db): - Ellenkés(db): - Aprítási teljesítmény(m3): 15-20 Garatméret(cm): 39x16 Ágátmérő(cm): 16 Teljesítmény(LE): 40...
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 05:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Szada
Kés(db): 1 Kalapács(db): 6 Ellenkés(db): 1 Aprítási teljesítmény(m3): 2-3 Garatméret(cm): 10x11,5 Ágátmérő(cm): 5 Teljesítmény(LE): 5,5...
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 05:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Szada
Kés(db): 6 Kalapács(db): 22 Ellenkés(db): - Aprítási teljesítmény(m3): 15-20 Garatméret(cm): 39x16 Ágátmérő(cm): 16 Teljesítmény(LE): 40...
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 05:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Szada
Kés(db): 4 Kalapács(db): 20 Ellenkés(db): - Aprítási teljesítmény(m3): 25-30 Garatméret(cm): 39x18 Ágátmérő(cm): 18 Teljesítmény(LE): 60...
2024. szeptember 23. 04:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Gyors kiszállítás, legtöbb esetben raktárkészletről. Megbízhatóság, rugalmasság, folyamatosan bővülő kínálattal. A termék megvásárolható...
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 04:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Szada
Kés(db): - Kalapács(db): 24 Ellenkés(db): - Aprítási teljesítmény(m3): 13-18 Garatméret(cm): 27x15 Ágátmérő(cm): 15 Teljesítmény(LE): 26,5...
2024. szeptember 23. 04:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Gödöllő
STAREX AX5 tárcsás rendszerű, kézi adagolású, TLT-hajtású ágaprító adapter 18-45 LE teljesítményű traktorokhoz. - Maximális vágási átmérő:...
2024. szeptember 23. 03:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Gödöllő
STAREX AXL 8 mechanikus adagolású ágaprító 25-80 LE traktorokhoz. A maximális vágási átmérő 130 mm, a vágást a robusztus rotor tárcsán...
2.600.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 03:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Ajánljuk figyelmükbe a rendszeresen megújuló rendkívüli akcióinkat, mely elősegítheti munkájukat a gazdaságban. Ismerje meg a Tipp-Topp Agro...
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 02:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Szada
Kés(db): - Kalapács(db): 24 Ellenkés(db): - Aprítási teljesítmény(m3): 10-14 Garatméret(cm): 23x13 Ágátmérő(cm): 13 Teljesítmény(LE): 20...
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 02:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Szada
Kés(db): 1 Kalapács(db): 8 Ellenkés(db): 1 Aprítási teljesítmény(m3): 3-6 Garatméret(cm): 13x17 Ágátmérő(cm): 7 Teljesítmény(LE): 4...
8 éve hirdető
2024. szeptember 22. 23:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 320 PTOK - erdészeti tárcsakéses ágaprító 32 cm ágátmérőig - MOWI P30 és...
8 éve hirdető
2024. szeptember 22. 23:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 250 PTOK - erdészeti tárcsakéses ágaprító 25 cm ágátmérőig - MOWI P30...
1.500.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 22. 23:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Ajánljuk figyelmükbe a rendszeresen megújuló rendkívüli akcióinkat, mely elősegítheti munkájukat a gazdaságban. Ismerje...
8 éve hirdető
2024. szeptember 22. 23:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 270 PTO - erdészeti tárcsakéses ágaprító 27 cm ágátmérőig. TP PILOT -...
8 éve hirdető
2024. szeptember 22. 23:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. Eladó új TP 175 PTO típusú traktor meghajtású ágaprító. Aprítási átmérő 17,5 cm. TP...
4 éve hirdető
2024. szeptember 22. 22:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Ajánljuk figyelmükbe a rendszeresen megújuló rendkívüli akcióinkat, mely elősegítheti munkájukat a gazdaságban. Ismerje...
11 éve hirdető
2024. szeptember 22. 22:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Budapest, Budapest (XIII. kerület)
Tisztelt Termelők! A ZANON B sorozatú ágaprítói megbízható, strapabíró, minőségi munkagépek. Készletről elérhető rövid szállítási...
8 éve hirdető
2024. szeptember 22. 22:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 400 PTOK - erdészeti tárcsakéses ágaprító 40 cm ágátmérőig - MOWI 400...
8 éve hirdető
2024. szeptember 22. 22:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 230 Greenline HT - erdészeti tárcsakéses ágaprító 23 cm ágátmérőig....
8 éve hirdető
2024. szeptember 22. 22:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 200 PTO - tárcsakéses ágaprító 20 cm ágátmérőig. Meghajtásigény 40 - 115...
8 éve hirdető
2024. szeptember 22. 22:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 230 PTO - erdészeti tárcsakéses ágaprító 23 cm ágátmérőig. TP PILOT -...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (574)