Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 842 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.

Olvasson tovább
2025. február 17. 17:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. február 17. 17:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
6 éve hirdető
2025. február 17. 14:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Győr
Robust SD 600 ipari daráló, egyrotoros univerzális zúzógép az erő, az elszántság és a kompromisszummentesség szimbóluma. Ön igényeivel tökéletes összhangban működik. A minimalista, mégis feltűnő dizájn időtlenséget kölcsönöz neki. Előnyök -...
4.100.000 Ft
8 éve hirdető
2025. február 17. 12:38 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Csongrád-Csanád, Domaszék
Eladó egy nagyon keveset használt Nobili TRP 175 CV típusú galydaráló, hidraulikus galyadagolás, az aprítékot a pótkocsira fújja. Alkuképes ár.
520.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. február 17. 10:18 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Csongrád-Csanád, Domaszék
Traktormeghajtású ágdaráló újszerű állapotban eladó. - 4 forgókéssel és 1 állókéssel. - 8-10 cm ágvastagságig használható. - Nagy lendítőtömegű, minimum 15-20 LE igényű. Érdeklődni telefonon:
496.063 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. február 17. 08:25 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Budapest, Budapest (XV. kerület)
A Lumag RAMBO-HC10DUO benzines kombi aprítógép egy új fejlesztés 2 garattal és szívótömlővel. Mostantól a levelek, fű és egyéb kerti hulladékok feldolgozására is van lehetőség szívó csatornán keresztül vagy a tartályon keresztül. Az ágak számára...
432.283 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. február 17. 08:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Budapest, Budapest (XV. kerület)
Lumag tűzifa feldolgozó gépek nagy választékban. - Vízszintes hasító - Vízszintes szalagfűrészek - Függőleges rönkhasítók - Hintafűrészek - Ágaprítók-ágdarálók - Automata daraboló és hasítók TECHNIKAI ADATOK: Motor: 1-Hengeres 4-Ütemű OHV Benzinmotor...
235.433 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. február 17. 08:00 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Budapest, Budapest (XV. kerület)
Lumag tűzifa feldolgozó gépek nagy választékban. - Vízszintes hasító - Vízszintes szalagfűrészek - Függőleges rönkhasítók - Hintafűrészek - Ágaprítók-ágdarálók - Automata daraboló és hasítók Technikai adatok: Motor: 1-Hengeres 4-Ütemű OHV Benzinmotor...
2025. február 17. 03:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Rendelje meg most, ajándék kardánnal!Kompakt, de erős. Kisebb és könnyű traktorokhoz tervezték. Klasszikus faaprító ideális az összes nyesedék használható faforgáccsá történő aprításához. A kompakt traktorok korlátozott teljesítményéhez és súlyához...
2025. február 17. 01:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Rendelje meg most, ajándék kardánnal!Kompakt, de erős. Kisebb és könnyű traktorokhoz tervezték. Klasszikus faaprító ideális az összes nyesedék használható faforgáccsá történő aprításához. A kompakt traktorok korlátozott teljesítményéhez és súlyához...
2025. február 16. 16:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. február 16. 15:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. február 16. 14:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. február 16. 14:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. február 16. 13:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. február 16. 09:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Gyors kiszállítás, legtöbb esetben raktárkészletről. Megbízhatóság, rugalmasság, folyamatosan bővülő kínálattal. A termék megvásárolható ITT is: https://agrohof.hu/sku/A01-5334 AARDENBURG Lignum M 100 Hydro - Súly: 233 kg - hidraulika olaj...
2025. február 16. 09:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Gyors kiszállítás, legtöbb esetben raktárkészletről. Megbízhatóság, rugalmasság, folyamatosan bővülő kínálattal. termék megvásárolható ITT is: https://agrohof.hu/sku/A01-5335 Aardenbrug Lignum M 150 Hydro - Súly: 412 kg - hidraulika olaj szükséglet:...
2025. február 16. 09:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. február 16. 04:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Rendelje meg most, ajándék kardánnal! A termék megvásárolható ITT is: https://agrohof.hu/sku/A01-2433 AARDENBURG Lignum M 120 - Súly: 474 kg - Fordulatszám: 540-1000 RPM - Min. lóerő: 26 HP - Kés: 4+1 db - Max. átmérő: 12-14 cm - Belső bemeneti...
2025. február 16. 04:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Benzinmotoros fadaraboló szállítószalaggal (fa átmérője: max. 12 cm) A termék megvásárolható ITT: https://agrohof.hu/sku/A05-9472 Arpal AM-120BD-K [DEMO] - Súly: 400 kg - Lóerő: 18 HP - Teljesítmény: 10 m³/h - Fordulatszám: 3600 rpm - Maximális fa...
2025. február 15. 23:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Benzinmotoros fadaraboló elektromos indítással (fa átmérője: max. 12 cm) - Vontatható. A termék megvásárolható ITT: https://agrohof.hu/sku/C04-0450 Ceccato Olindo TRICSMON - Minimum lóerő: 11,7 HP - Súly: 641 kg - Maximális fa átmérő: 12 cm - Kések:...
2025. február 15. 23:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A termék megvásárolható ITT: https://agrohof.hu/sku/C4-5375 Ceccato Olindo BIGCINGO - Súly: 380 kg - Lóerő: 11.7 HP - Maximális fa átmérő: 8 cm - Kések: 2 db - Ellenkések: 2 db - Aprítókések: 10 db - Méretek: 1560 x 670 x 1900 mm - Töltőnyílás...
2025. február 15. 23:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Kardán hajtású faaprító (fa átmérő max: 8 cm). Rendelje meg most, ajándék kardánnal! A termék megvásárolható ITT: https://agrohof.hu/sku/A01-2118 Aardenburg Lignum S 80 - Súly: 330 kg - Fordulatszám: 540-1000 rpm - Minimum lóerő: 22 hp - Kések: 4 + 1...
2025. február 15. 22:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Vásárolja meg most FIX 0 % THM-el! További finanszírozási részletekért érdeklődjön kollégánknál, a +36 30 315 8270 telefonszámon. Kardánhajtású faaprító (faátmérő: max. 27 cm). Rendelje meg most, ajándék kardánnal! A termék megvásárolható ITT is:...
2025. február 14. 16:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás •Garantált alkatrész utánpótlás...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (842)

Különleges kertet szeretnél? Ezzel az 5 gyönyörű virággal az lesz!
Ezekkel a virágokkal gyönyörű lesz tavasszal a kerted!
Kajszibarack fád van? Akkor ezt a két dolgot el ne felejtsd, ha bőséges termést szeretnél!
Ki ne hagyd ezt a két dolgot most, ha kajszibarackfád van!