Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 574 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.

Olvasson tovább
2024. szeptember 23. 20:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
Vásárolja meg a szárzúzó és erdészeti zúzó gyártó specialistától erdészeti zúzóját! Nyugati kooperációs partnerünk a Demetra vízszintes...
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 19:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Ajánljuk figyelmükbe a rendszeresen megújuló rendkívüli akcióinkat, mely elősegítheti munkájukat a gazdaságban. Ismerje...
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 19:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Ajánljuk figyelmükbe a rendszeresen megújuló rendkívüli akcióinkat, mely elősegítheti munkájukat a gazdaságban. Ismerje...
595.000 Ft
14 éve hirdető
2024. szeptember 23. 19:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Fejér, Csákvár
GEBR. STEINGER Rapid osztrák traktorhajtású, vontatott ágdaráló 12 cm faátmérőig használható fogazott behúzóhengerekkel, szíjtárcsa...
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 19:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Ajánljuk figyelmükbe a rendszeresen megújuló rendkívüli akcióinkat, mely elősegítheti munkájukat a gazdaságban. Ismerje...
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 18:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Ajánljuk figyelmébe többféle ágdaráló, ágaprító gépünket saját motoros illetve kardán hajtású változatban. Sokféle...
835.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 16:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! A traktorokhoz használt GEO PRO 24 csonkdaráló ideálisan alkalmas fatuskók, tuskók, gyökerek eltávolítására ... Az 54...
2.210 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2024. szeptember 23. 16:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
REMET R150 6 késes TLT hajtású aprítógép kardánnal nélkül a Szal-Agro Kft. kínálatában! FŐBB JELLEMZŐK: • R-150 14 m3/óra, •...
2024. szeptember 23. 15:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
Vásároljon LEZ-2,0 láncos erdészeti zúzót illetve jól bevált RZE-1,5 típusú késes illetve RZ-2H késes /láncos erdészeti zúzót! Vigyázat az...
5 éve hirdető
2024. szeptember 23. 15:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Bócsa
Új, Méretek sz/h/m 254x112x112 cm, Súly: 1285kg, Rotor átmérő: 450mm, Szükséges vonóerő: 120-160 Le., Valós munkaszelesség: 225 cm., fix...
2024. szeptember 23. 14:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Győr
A FORST típusú szárzúzók elsősorban erdészetekben és mezőgazdaságban alkalmazhatók minden féle fa és fás szárú növényi maradványok zúzására,...
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 13:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Szada
Kés(db): - Kalapács(db): 33 Ellenkés(db): - Aprítási teljesítmény(m3): 7-10 Garatméret(cm): 28,6x9 Ágátmérő(cm): 9 Teljesítmény(LE): 21...
355.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. szeptember 23. 13:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Zala, Zalaegerszeg
Új BX42S Típusú ágdaráló 3 pontra függeszthető, kardánnal tlt-ről hajtott kivitelű gép.Már 16 lovas traktorról működtethető,max.8-10cm...
2024. szeptember 23. 11:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Dunavecse
Urban SM70 benzinmotoros ágaprítógép Az Urban SM70 egy 280 cm³-es négyütemű, léghűtéses 10 LE-s benzinmotorral működik, mely a szeletelő...
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 11:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Szada
◉ faaprítás a közepes méretű alkalmazási területekre ◉ a vágókések gyors le és felszerelése ◉ magas megbízhatóság és tartósság ◉ erős...
2024. szeptember 23. 10:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. szeptember 23. 09:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
FLIEGL FAAPRÍTÓ-ÁGDARÁLÓ ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:2975 euro Évjárat: 2023 Egyéb Műszaki adatok: Hajtásrendszer:...
2.300.000 Ft
7 hónapja hirdető
2024. szeptember 23. 09:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Békés, Békéscsaba
Extra tulajdonságok: No stress egység; Automatikus behúzás. Nagyobb gépcsere miatt szinte teljesen új (30 órás üzemidő) Negri-Bio ágaprító...
2024. szeptember 23. 09:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 08:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Szada
◉ nagyon szabálytalan és terjedelmes anyagok aprítására képes ◉ aprított anyagot állítható magasságú halmokba lehet rendezni ◉ állítható...
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 08:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Szada
◉ ferde vágóél megkönnyíti a fa aprítást ◉ csökkentett üzemanyag-fogyasztás az aprítógép működéséhez ◉ maximum 260-280 mm átmérőjű fa A...
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 08:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Szada
◉ nagy méretű forgácsdob ◉ kiváló minőségű faforgácsot állít elő az energiaszektorban történő felhasználásra ◉ modern “NoStress” és...
2024. szeptember 23. 08:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Gödöllő
GEO ECO 17H kardán hajtású tárcsás ágaprító adapter, 15 cm vágási átmérővel, 25-80 LE teljesítményű traktorokhoz. Az aprítandó ágak...
2024. szeptember 23. 07:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Gödöllő
DELEKS DK 800 sajátmotoros ágaprító 15 LE Lifan motorral, maximum 5-7 cm maximális vágási átmérőig. Az eszköz kézzel mozgatható, a kivetőcső...
4 éve hirdető
2024. szeptember 23. 07:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Szada
Kés(db): - Kalapács(db): 68 Ellenkés(db): - Aprítási teljesítmény(m3): 40-60 Garatméret(cm): 64x20 Ágátmérő(cm): 20 Teljesítmény(LE): 90...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (574)