Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 719 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.

Olvasson tovább
780.000 Ft +ÁFA
3 hónapja hirdető
2024. május 8. 13:57 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Páty
Eladó keveset használt STAREX-AXH-5 hidraulikus adagolású ágapritó. 2020. októberében vásárolt. Információk:...
2.706.858 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. július 17. 00:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Gödöllő
Európai gyártású prémium minőségű JIRBO JUMBO kardán hajtású, dobos kialakítású ágdaraboló ágaprító gép 48 LE-nél nagyobb teljesítményű...
2024. július 11. 15:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 8. 19:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 11. 10:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
840.000 Ft
9 hónapja hirdető
2024. július 3. 10:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
A DGS-1500 ágaprító modell az aprítógépek új generációjának része, háztartási termékként ágak, deszkák és egyéb fahulladékok feldolgozására...
2024. július 3. 00:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Gyors kiszállítás, legtöbb esetben raktárkészletről. Megbízhatóság, rugalmasság, folyamatosan bővülő kínálattal. termék megvásárolható ITT...
2024. június 18. 09:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 15. 07:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Legalább 20-50 LE (14-37 kW) traktorokhoz Vágó kés: 2 Fa maximális átmérője: 15 cm Macska hárompontos csatolása A rotor...
2024. június 27. 18:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. június 22. 12:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
755.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 16. 19:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Legalább 20-50 LE (14-37 kW) traktorokhoz Vágó kés: 2 Fa maximális átmérője: 15 cm Macska hárompontos csatolása A rotor...
2024. július 15. 05:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Agaprito-gep-traktorhoz-DELEKS-DK-1800-PTO ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió...
1.730.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 16. 14:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Maximális ágvastagság 200mm Fordulat 540/1000 rpm Súly 735kg Gépigény 65-150LE Kések 4db Aprítási teljesítmény 8m3/h Ára:...
2024. július 11. 21:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Siófok
Műszaki adatai Motor típus: Háromfázisú 400V Szükséges teljesítmény: 12,5 LE A gép súlya: 360 kg Maximális ág átmérő: 100 mm Aprító kések...
2024. július 11. 21:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Siófok
Műszaki adatai Áram szükséglet: 400 V Súlya: 92 kg Maximális ág átmérő: 50 mm Álló kések száma: 2 db Aprító pengék száma: 8 db Méretei: 134...
1.076.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 2. 08:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírcsaholy
BULLMACH ARES61-H(olasz) hidraulikus tuskómaró,kedvező áron,garanciával,a kizárólagos Magyarországi importőrtől. - 16 db kiváló...
3.350.000 Ft
3 éve hirdető
2024. március 17. 21:55 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Csongrád-Csanád, Szeged
Eladó TIMBERWOLF TW 150 DHB tipusú fa aprító . 26 lóerős Kubota dieselmotorral,hidraulikus önbehúzó, fa vastagság 12.5 cm -es átmérőig , 4...
2024. június 5. 10:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 15. 00:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal...
2024. július 14. 07:46 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelő Az ECO 16 ágaprító 18-50 LE-s traktorhoz alkalmas. A vágómű 4 kés és 1 ellenkéses tárcsás kivitelű aprító szerkezet. Az...
2024. július 11. 19:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Siófok
Műszaki adatai Áram szükséglet: 400 V Súlya: 138 kg Maximális ág átmérő: 70 mm Álló kések száma: 2 db Aprító pengék száma: 8 db Méretei: 174...
2024. július 11. 19:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Siófok
Műszaki adatai A motor típusa: PTO.Max. 540 g/perc Szükséges lóerő igény: 18 LE A gép súlya: 120 kg Maximális ág átmérő: 80 mm Aprító kések...
2024. június 7. 07:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 15. 17:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/spd/DK800GREENHO/Onjaro-gumihevederes-agaprito-minidomper-DELEKS-DK ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (719)
Hirdetés
![Stressztűrő repcehibridek stabil hozammal](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4325/cikk_74325/repce_ind_(3)_fill_540x300_0.jpg)
Stressztűrő repcehibridek stabil hozammal
A Syngenta bemutatta 2024-es az őszi káposztarepce kínálatát.![Ismered ezeket a traktoros vicceket? Nem csak a kedved, az egészséged is jobb lesz tőlük!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4401/cikk_74401/nevet_gyerek_traktoron_fill_540x300_0.jpg)
Ismered ezeket a traktoros vicceket? Nem csak a kedved, az egészséged is jobb lesz tőlük!
A nevetés a legjobb gyógyszer. Főleg, ha még egy traktor is szóba kerül.
Sajtóközlemény
![Nagyjából 2800 hektáron elkezdődött a dohány betakarítása](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4450/cikk_74450/dohany-1_fill_540x300_0.jpg)