Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 836 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.

Olvasson tovább
1.300.000 Ft +ÁFA
11 hónapja hirdető
2025. március 6. 16:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Veszprém, Veszprém
• független hidraulikus rendszerrel • 3 pont felfüggesztés • TLT 540 kardános meghajtással • 25-55 LE szükséglet • Ø600 mm-es aprítótárcsa 2 db aprító késsel • állítható aprítékméret • max. Ø160 mm-es ágaprítás • behúzási szájméret: 229 x 254 mm •...
2025. március 7. 12:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több információ a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Agaprito-gep-traktorhoz-HOFMAN-BRAUN-D160 Több mint 500 gép található a kínálatunkban a weboldalunkon! Az árak nettó áron vannak feltüntetve. ÁFA-mentes vásárlás. Az Európai Unió tagállamain...
1.320.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. március 8. 12:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Fanyesedékzúzó, traktorra szerelhető, új, hidraulikus,kedvező áron eladó! Tel :0642-520-170 Házhoz szállítás megoldható
2025. február 5. 00:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A TRITONE BIG PTO egy Ceccato Olindo kardántengelyes, félprofesszionális, nagy mennyiségű, legfeljebb 8 cm átmérőjű növényi hulladék aprítására alkalmas, teljesen olasz termék. Nagyméretű betöltőtartállyal van felszerelve, amely megkönnyíti az...
2025. március 8. 22:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Onjaro-gumihevederes-agaprito-agaprito-minidomper ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van...
2025. március 4. 04:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Rendelje meg most, ajándék kardánnal!Erős és tartós. Intenzív használatra tervezték. Hidraulikusan vezérelt faaprító ideális az összes nyesedék használható mulccsá történő aprításához. Tökéletesen kiegyensúlyozott a traktorok széles választékával....
2025. február 12. 10:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Rendelje meg most, ajándék kardánnal! A termék megvásárolható ITT: https://agrohof.com/sku/A01-2119 Aardenburg Lignum M 100 - Súly: 356 kg - Fordulatszám: 540-1000 rpm - Min. lóerő: 25 hp - Kés: 4+1 db - Maximális fa átmérő: 10-12 cm - Belső bemeneti...
1.337.795 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 2. 10:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Budapest, Budapest (XV. kerület)
Lumag tűzifa feldolgozó gépek nagy választékban. - Vízszintes hasító - Vízszintes szalagfűrészek - Függőleges rönkhasítók - Hintafűrészek - Ágaprítók-ágdarálók - Automata daraboló és hasítók TECHNIKAI ADATOK: Motor / hajtás: 1-hengeres, 4 ütemű...
2025. január 17. 11:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. március 5. 20:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a termékeinkhez, gépjeinkhez. Ágaprító gép traktorhoz - JANSEN BX-62RS Több...
2025. január 17. 10:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. február 24. 20:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A metszési hulladék tökéletes mulcsozása Bobcat tulajdonosok számára! Erős és tartós. Intenzív használatra tervezték. Hidraulikusan vezérelt faaprító ideális az összes nyesedék használható mulccsá történő aprításához. Tökéletesen illeszkedik...
2025. február 16. 09:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Gyors kiszállítás, legtöbb esetben raktárkészletről. Megbízhatóság, rugalmasság, folyamatosan bővülő kínálattal. termék megvásárolható ITT is: https://agrohof.hu/sku/A01-5335 Aardenbrug Lignum M 150 Hydro - Súly: 412 kg - hidraulika olaj szükséglet:...
2025. február 21. 13:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A termék, demo/használt/hiányos besorolással rendelkezik. A gép átvizsgált, működőképes állapotban van, esztétikai eltérések egy Új géphez képest előfordulhatnak. Kattintson az alábbi linkre, ha szeretné megtekinteni a gép Új...
1.377.952 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 7. 14:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Budapest, Budapest (XV. kerület)
Lumag tűzifa feldolgozó gépek nagy választékban. - Vízszintes hasító - Vízszintes szalagfűrészek - Függőleges rönkhasítók - Hintafűrészek - Ágaprítók-ágdarálók - Automata daraboló és hasítók Technikai adatok: Hajtás: TLT-hajtású (kardán hajtású)...
2025. március 5. 12:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Agaprito-gep-traktorhoz-DELEKS-DK-1800-PTO ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal,...
1.384.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 6. 22:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Ágaprító gép - Inventor Függesztett kivitelű aprítógép száraz és nedves lombos és tűlevelű faágak, nyesedék aprítására alkalmas. Használható gyümölcsfa, szőlő-metszéséből, fakivágásból keletkező fa, nagy tömegű lomb és ág aprításához. A traktorra...
2025. március 8. 23:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A TRITONE BIG ELECTRIC egy professzionális elektromos aprítógép, amely nagy mennyiségű növényi hulladék aprítására alkalmas, teljes egészében olasz termék, és nagyméretű betöltőtartállyal van felszerelve, amely megkönnyíti az elágazó, legfeljebb 8 cm...
2025. január 26. 08:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
- aprítható anyag: nedves, száraz - adagolás (etetés): hidraulikus behúzó hengerek - aprítható ág átmérő: max. 200 mm - apríték szemcsenagyság:5-25 mm - teljesítmény: 2 m3/ óra - aprító-tárcsa átmérő: 730 mm - aprító-tárcsa súly: 110 kg - vágókés...
2025. február 7. 23:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A TRITONE BIG HONDA GX390 egy Ceccato Olindo belső égésű motorral működő, félprofesszionális, nagy mennyiségű, legfeljebb 8 cm átmérőjű növényi hulladék aprítására alkalmas bioaprító. Ez egy teljesen olasz termék, 11,7 lóerős Honda GX390 motorral van...
2025. február 8. 06:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A Tritone MAXI P.T.O. egy kardán meghajtású faaprító ami tökéletesen alkalmas nagyobb mennyiségű zöld hulladék aprítására, teljes egészében OLASZ gyártmányú, a nagy töltőnyílás alkalmas nagyobb mennyiségek egyszerre történő adagolására, az ürítésért...
2025. január 11. 14:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
2025. március 8. 09:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Gödöllő
DELEKS DK-1800 ágaprító adapter maximum 13 cm vágási átmérővel, 30-90 LE teljesítményű traktorokhoz. Az aprítandó ágak adagolása a független hidraulikus rendszerű 2 db 22 cm szélességű behúzóhengerrel történik. A gép az aprítást a forgó tárcsán...
2025. január 17. 08:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. március 8. 19:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/spd/DK800GREENYH/Onjaro-gumihevederes-agaprito-minidomper-DELEKS-DK ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (836)

Vigyázz! Van, amikor tilos grapefruitot fogyasztani!
A pomelo és a grapefruit igazi szuperhősök, de van, akinek tilos fogyasztani...
Pörög a tojás-biznisz az amerikai-mexikói határon
Egyre több utazó próbálja becsempészni a jóval olcsóbb terméket délről.