Üzemanyag tartály 264 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az üzemanyag tartály elnevezésű hirdetési kategóriában különféle üzemanyagok tárolására szolgáló eltérő űrtartalommal bíró tárolóedényeket találunk. A tartályokat nagyon széles körben használják a mezőgazdasági tevékenységek végzése során az egyes folyékony halmazállapotú anyagok tárolására, természetesen az üzemanyagok tárolása során is kézenfekvő megoldást nyújtanak.
A tartályok térfogata igen széles skálán mozoghat, hiszen a néhány tíz literes tartománytól akár több tízezer literes befogadókapacitású tartályok is elérhetőek a piacon, ha üzemanyagtárolásról van szó.
Az apróhirdetések között egyaránt szerepelnek új és használt tartályok, melyek anyaga szintén igen változatos lehet: saválló, rozsdamentes, üvegszálas műanyag, vastartályok, alumínium, inox, acél tárolótartályok jellemzik a választékot.
Mivel a legtöbb ipari felhasználású gép és jármű diesel motorral van felszerelve, ezért az apróhirdetések mezőnyében főként a gázolaj tárolásával, adagolásával és utántöltésére szolgáló tartályok hirdetései vannak túlsúlyban, ahogyan ugyanennek az oknak köszönhető az AdBlue tartályok jelenléte is.
A tartályok térfogata igen széles skálán mozoghat, hiszen a néhány tíz literes tartománytól akár több tízezer literes befogadókapacitású tartályok is elérhetőek a piacon, ha üzemanyagtárolásról van szó.
Az apróhirdetések között egyaránt szerepelnek új és használt tartályok, melyek anyaga szintén igen változatos lehet: saválló, rozsdamentes, üvegszálas műanyag, vastartályok, alumínium, inox, acél tárolótartályok jellemzik a választékot.
Mivel a legtöbb ipari felhasználású gép és jármű diesel motorral van felszerelve, ezért az apróhirdetések mezőnyében főként a gázolaj tárolásával, adagolásával és utántöltésére szolgáló tartályok hirdetései vannak túlsúlyban, ahogyan ugyanennek az oknak köszönhető az AdBlue tartályok jelenléte is.
Olvasson tovább
479.000 Ft +ÁFA
Méretek (Sz x H x M): 1200 x 800 x H 785 mm. Üres súly (csak tartály): 45 kg. Üres súly kiadagolóval: 57 kg. Tartály falvastagság: 6,5 mm. Zárható fedél. Gázolaj rekesz jellemzői: - Szintjelző, alumínium betöltő nyílás 2" levegőztető szeleppel...
814.800 Ft +ÁFA
Roto Víztartály ,RoSeptic 5000 szennyvíztároló , pöcegödör tartály . A Roto háromrekeszes szeptikus tartályok a háztartások és vendéglátóhelyek szennyvízének gyűjtésére szolgálnak. A ROTO szeptikus tartályokat úgy tervezték, hogy azok kielégítsék a...
Duplafalú acél gázolajtartály 950 literes tároló kapacitással, gázteleszkópos dupla felnyíló rekesszel, felül sarokpontos emelő fülekkel, alul minden oldalon targonca villa zsebekkel, szállításhoz rögzítési pontokkal, hullámtörővel és nagy...
1.990.000 Ft +ÁFA
Kingspan FuelMaster Standard, duplafalú, 9000 literes okos gázolajkút a legfontosabb extrákkal: ElaFlex lehozott töltőcsatlakozóval, 2 év teljes körű kiszállógaranciával, 10 év lyukadás elleni garanciával, azonnal raktárról! Válassza a legjobbat,...
2.350.000 Ft +ÁFA
9000 literes fém gázolajtartály, 110%-os kármentő, sárga zárható szekrényben lévő kimérő, M3H mechanikus mérőóra, 56 l/perces szivattyú, 230 V, 8 m tömlő, automata pisztoly, minimum szintjelző, vészkapcsoló, 10 mikronos víz és szenny leválasztó szűrő...
Telepíthető duplafalú kültéri 2500 literes AdBlue kút minimális súllyal, fűtéssel és szellőztetéssel, cseppmentes töltőcsatlakozóval, 10 év átlyukadás elleni és 2 év kiszállógaranciával akár benzinkutas változatban is! A Kingspan BlueMaster kültéri...
1.500.000 Ft
Mobil üzemanyagkút, gázolajkút, gázolajtartály, az importőrtől. Swimer dupla falú gázolajkút. Analóg mérőórával szerelt kimérő, 230 V-os motor, 10 µm víz- és szennyszűrő, 6 méter nyomótömlő, automata pisztoly. A kimérőszekrény 2 ponton zárható. Üres...
65 EUR
2026. február 1. 12:49 Üzemanyag tartály
Önnalo hidraulikus szivattyu,olajtaroloval valasza ki a kivant szivattyut es kivant tartalyt EGYIRANYU: 10687- kezi szivattyu 12CC-SD- egyirany ÁR: 65,00 EURO. 10126- kezi szivattyu 25CC-SD-egyirany ÁR: 68,00 EURO. 10688 - kezi szivattyú 40CC -SD-...
1.990.000 Ft +ÁFA
Kingspan Titan FuelMaster duplafalú 5000 literes műanyag gázolajkút digitális mérőórával és szintjelzővel, 2 év teljes kiszállási garanciával és 10 év lyukadás elleni garanciával, ingyenes telepre szállítással Magyarország területén! Partnerünk...
1.550.000 Ft +ÁFA
Kingspan Titan FuelMaster duplafalú 5000 literes műanyag gázolajkút digitális mérőórával és szintjelzővel. 2 év teljeskörű KISZÁLLÓGARANCIÁVAL és 10 év lyukadás elleni garanciával. Ingyenes telepre szállítással Magyarország területén. Partnerünk...
172.900 Ft +ÁFA
ÚJ CEMO 210 literes szállítható gázolaj üzemanyag tartály automata töltőpisztollyal, 12V-os szivattyúval, 4 méter tömlővel Évjárat: 2026 Önsúly: 25 kg Garancia: 1 év teljes körű garancia // EGYÉB // - 210 liter dízel üzemanyag tárolására és...
425.000 Ft +ÁFA
Közúti gázolajszállítás több kupac papír nélkül? Lehetséges! A Poli 440TS a telephelyi gázolajkutakban már Európa élvonalába került Righetto Serbatoi terméke, ami új dizájnnal és a régi gyermekbetegségeinek javításával(például több hely a tömlőnek,...
330.000 Ft +ÁFA
Az új Kingspan TrolleyMaster-be 60 liter gázolaj kényelmesen belefér, ráadásul egy szedán csomagtartójában is könnyen szállítható! POFONEGYSZERŰ SZÁLLÍTÁS: - Kis mérete miatt akár egy szedán csomagtartójába is befér, - Csökkentett súlya és a kerekek...
1.295.000 Ft +ÁFA
AdBlue tartályok közvetlenül az elsődleges importőrtől. AdBlue tartály 5000 literes szimpla falú kivitel, kiadagoló, mérőóra, automata pisztoly. 1652 mm magas, 2182 mm átmérő. 5 év garancia a tartályra 2 év a kimérőre! További AdBlue tartályok AdBlue...
950.000 Ft +ÁFA
ÁRSTOP VÉGE ELŐTT, RAKTÁRON, SIÓFOKI ÁTVÉTELLÉL. RENDELJE MEG MOST! Mobil üzemanyagkút, gázolajkút, gázolajtartály az importőrtől. Dupla falú gázolajkút, úszós szintjelző, FMT szivattyú, FMT digitális mérőórával szerelt kimérő, 230 V-os motor, 10 µ...
799.999 Ft +ÁFA
Mobil üzemanyagkút, gázolajkút, gázolajtartály eladó. Swimer duplafalú gázolajkút, úszós szintjelzővel, FMT szivattyúval, FMT digitális mérőórával szerelt kimérővel, 230 V-os motorral, 10 µm vízszűrővel, 6 méteres nyomótömlővel, automata pisztollyal,...
279.900 Ft +ÁFA
ÚJ CEMO 440 literes szállítható AdBlue tartály fedéllel automata töltőpisztollyal, 12V-os szivattyúval, 4 méter tömlővel Évjárat: 2026 Garancia: 1 év teljes körű garancia // EGYÉB // - 440 liter AdBlue folyadék tárolására és szállítására alkalmas...
CarryTank PickUp 330 literes gázolaj szállítására alkalmas tartály fedéllel, 12V 40 lit/perc szivattyúval, 6 méteres elektromos kábellel, 4 méteres nyomótömlővel, automata pisztollyal, digitális mérőórával, 10 µ-os szűrővel, + 1 db ajándék szűrővel....
CarryTank PickUp 220 literes gázolaj szállítására alkalmas tartály fedéllel, 12V 40 lit/perc, 6 méteres elektromos kábellel, 4 méteres nyomótömlővel, automata pisztollyal, digitális mérőórával, 10 µ-os szűrővel, + 1 db ajándék szűrővel. Egyéb...
CARRYTANK 400+50 (12V) 400 literes műanyag szállítható gázolajtartály 12V 40 liter/perc szivattyúval, digitális órával, 10 mikronos szűrővel, 1 darab tartalék szűrővel, 6 méteres nyomótömlővel, automata pisztollyal, 6 méteres áramvezetékkel,...
645 EUR +ÁFA
2026. január 31. 21:59 Üzemanyag tartály
Cégünk forgalmaz mobil, szállítható üzemanyag,diesel tartályokat 12V és 220 V üzemanyagpumpával: 1.Tech Tank 220L (12V-40EKIT) Ár: MOST CSAK 645 Euro + ÁFA, 710 Euro + ÁFA HELYETT! 2.Tech Tank 220L(230-40 AC)(220V) Ár: MOST CSAK 680 Euro + ÁFA, 750...
CARRYTANK 440 literes műanyag szállítható gázolajtartály, 12V 40 liter/perc szivattyú, digitális óra, 10 mikron szűrő, 1 db tartalékszűrő, 8 méteres nyomótömlő, automata pisztoly, 6 méteres áramvezeték, fedél, szintjelző. Egyéb méretekért,...
Swimer Agro Tank 22 m3-es tartály alsó csappal, 2"os ALU STORZ csatlakozóval, levezetett felső töltéssel. Egyéb méretekért és információkért kérjük, lépjen kapcsolatba velünk!
CarryTank 440 literes gázolaj szállítására alkalmas tartály fedéllel, 12V-os 6 m-es elektromos kábellel, 4 m-es nyomótömlővel, automata pisztollyal. Egyéb méretekért, felszereltségért és információkért kérjük, lépjen velünk kapcsolatba!
Gázolajkút a piacvezetőtől fantasztikus felszereltséggel, raktárról, ingyenes szállítással, 1 héten belül! Mit nyerhet egy gázolajkúttal? - 35–65 forint közötti literenkénti megtakarítás - Ellenőrizhető tankolás az Ön telepén - Tervezhető folyamatok,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Hirdetés
_fill_540x300_0.jpg)
25 éve a precíziós mezőgazdaság élén!
A John Deere AMS rendszerek gyorsan megtérülő, könnyen kezelhető megoldást...
Időjárás: Vigyázat, jókora csapadékhullám érkezik +VIDEÓ
Éjszaka még kevés lesz a felhő, de ez csak "vihar előtti csend".
Hirdetés
_fill_540x300_0.jpg)



























|G pavilon G17