Hirdetés
Üzemanyag tartály 243 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az üzemanyag tartály elnevezésű hirdetési kategóriában különféle üzemanyagok tárolására szolgáló eltérő űrtartalommal bíró tárolóedényeket találunk. A tartályokat nagyon széles körben használják a mezőgazdasági tevékenységek végzése során az egyes folyékony halmazállapotú anyagok tárolására, természetesen az üzemanyagok tárolása során is kézenfekvő megoldást nyújtanak.
A tartályok térfogata igen széles skálán mozoghat, hiszen a néhány tíz literes tartománytól akár több tízezer literes befogadókapacitású tartályok is elérhetőek a piacon, ha üzemanyagtárolásról van szó.
Az apróhirdetések között egyaránt szerepelnek új és használt tartályok, melyek anyaga szintén igen változatos lehet: saválló, rozsdamentes, üvegszálas műanyag, vastartályok, alumínium, inox, acél tárolótartályok jellemzik a választékot.
Mivel a legtöbb ipari felhasználású gép és jármű diesel motorral van felszerelve, ezért az apróhirdetések mezőnyében főként a gázolaj tárolásával, adagolásával és utántöltésére szolgáló tartályok hirdetései vannak túlsúlyban, ahogyan ugyanennek az oknak köszönhető az AdBlue tartályok jelenléte is.
A tartályok térfogata igen széles skálán mozoghat, hiszen a néhány tíz literes tartománytól akár több tízezer literes befogadókapacitású tartályok is elérhetőek a piacon, ha üzemanyagtárolásról van szó.
Az apróhirdetések között egyaránt szerepelnek új és használt tartályok, melyek anyaga szintén igen változatos lehet: saválló, rozsdamentes, üvegszálas műanyag, vastartályok, alumínium, inox, acél tárolótartályok jellemzik a választékot.
Mivel a legtöbb ipari felhasználású gép és jármű diesel motorral van felszerelve, ezért az apróhirdetések mezőnyében főként a gázolaj tárolásával, adagolásával és utántöltésére szolgáló tartályok hirdetései vannak túlsúlyban, ahogyan ugyanennek az oknak köszönhető az AdBlue tartályok jelenléte is.
Olvasson tovább
2024. augusztus 8. 03:59 Üzemanyag tartály Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Kingspan Titan FuelMaster duplafalú 5000 literes műanyag gázolajkút digitális mérőórával és szintjelzővel. 2 év teljeskörű...
2024. augusztus 8. 03:04 Üzemanyag tartály Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Kingspan Titan FuelMaster 2.500 literes műanyag gázolajkút digitális mérőórával, szűrővel, LED-világítással, zárható szekrénnyel raktárról,...
2024. augusztus 8. 02:59 Üzemanyag tartály Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Szimplafalú fekvőhengeres tartály 3 mm-es falvastagsággal, 100%-os kármentő medencével. A medence sarkai a tetőn és az oldalfal burkolaton...
2024. augusztus 8. 02:54 Üzemanyag tartály Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Kingspan Titan FuelMaster 3.500 literes műanyag gázolajkút digitális mérőórával, szűrővel, 3" töltőcsatlakozóval, zárható szekrénnyel...
2024. augusztus 8. 02:44 Üzemanyag tartály Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Közúti gázolajszállítás több kupac papír nélkül? Lehetséges! A Poli 440TS a telephelyi gázolajkutakban már Európa élvonalába került Righetto...
2024. augusztus 8. 02:29 Üzemanyag tartály Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Kingspan Titan FuelMaster 2.500 literes műanyag gázolajkút digitális mérőórával, szűrővel, 3" töltőcsatlakozóval, zárható szekrénnyel...
2024. augusztus 8. 02:24 Üzemanyag tartály Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Alacsony mobiltartály gázolaj szállítására a Kingspantól! 500 milliméteres magassága miatt még a plató magasságát sem éri el, így...
2024. augusztus 8. 02:04 Üzemanyag tartály Bács-Kiskun, Tiszaug
Az AdBlue® 32,5% karbamidból és 67,5% deionizált vízből készült vizes karbamidoldat. Az ISO 22241 szabványban AUS 32 (vizes karbamidoldat)...
2024. augusztus 8. 01:29 Üzemanyag tartály Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Kingspan Titan FuelMaster 3.500 literes műanyag gázolajkút digitális mérőórával, szűrővel, LED világítással, zárható szekrénnyel raktárról,...
2024. augusztus 8. 00:59 Üzemanyag tartály Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Az új Kingspan TrolleyMaster-be 60 liter gázolaj kényelmesen belefér, ráadásul egy szedán csomagtartójában is könnyen szállítható!...
2024. augusztus 7. 23:49 Üzemanyag tartály Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 7. 22:44 Üzemanyag tartály Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
150.000 Ft
13 éve hirdető
2024. augusztus 7. 17:29 Üzemanyag tartály Pest, Vácrátót
Eladó egy 2,5 köbméteres gázolaj tárolására használt tartály, természetesen üresen. :) Méretei: 127 x 202 x 103 cm Nem folyik, nem csöpög....
240.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. augusztus 7. 14:59 Üzemanyag tartály Pest, Nagykőrös
Fedezze fel a mobil üzemanyagtartályok kényelmét és hatékonyságát! Mostantól könnyedén utántöltheti járműveit bárhol, ahol csak szükséges....
2 éve hirdető
2024. augusztus 7. 14:39 Üzemanyag tartály Pest, Nagykőrös
Képzeljen el egy könnyen használható megoldást, amely felgyorsítja az üzemanyag-kiszolgálást, miközben biztosítja a pontos és megbízható...
2024. augusztus 7. 14:19 Üzemanyag tartály Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
5000 literes telephelyi gázolajtartály dupla fallal, kiváló ár/érték aránnyal, azonnali szállítással a piacvezetőtől! Bomba ár szigorúan a...
2024. augusztus 7. 13:59 Üzemanyag tartály Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
CarryTank PickUp 220 literes gázolaj szállítására alkalmas tartály fedéllel, 12V 40 lit/perc, 6 méteres elektromos kábellel, 4 méteres...
2024. augusztus 7. 13:49 Üzemanyag tartály Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Swimer Agro Tank 22 m3-es tartály alsó csappal, 2"-os ALU STORZ csatlakozóval, levezetett felső töltéssel. Egyéb méretekért és...
2024. augusztus 7. 13:44 Üzemanyag tartály Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
CarryTank PickUp 330 literes gázolaj szállítására alkalmas tartály fedéllel, 12V 40 lit/perc szivattyúval, 6 méteres elektromos kábellel, 4...
2 éve hirdető
2024. augusztus 7. 13:44 Üzemanyag tartály Pest, Nagykőrös
A Petrolman konténerkút a funkcionalitás és a biztonság tökéletes kombinációját kínálja, így ideális választás mindazok számára, akik...
2024. augusztus 7. 13:39 Üzemanyag tartály Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
CARRYTANK 440 literes műanyag szállítható gázolajtartály, 12V 40 liter/perc szivattyú, digitális óra, 10 mikron szűrő, 1 db tartalékszűrő, 8...
2024. augusztus 7. 13:24 Üzemanyag tartály Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
CARRYTANK 400+50 (12V) 400 literes műanyag szállítható gázolajtartály 12V 40 liter/perc szivattyúval, digitális órával, 10 mikronos...
2024. augusztus 7. 13:19 Üzemanyag tartály Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
CarryTank 440 literes gázolaj szállítására alkalmas tartály fedéllel, 12V-os 6 m-es elektromos kábellel, 4 m-es nyomótömlővel, automata...
2024. augusztus 7. 01:08 Üzemanyag tartály Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2 éve hirdető
2024. augusztus 6. 22:44 Üzemanyag tartály Pest, Nagykőrös
Ez a korszerű üzemanyagtartály tökéletes választás mindazok számára, akik a megbízhatóság és tartósság mellett nem akarnak kompromisszumot...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
![Növényvédelmi előrejelzés: Poloskainvázió és szárazság várható](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4977/cikk_74977/6-paradicsom_fill_540x300_0.jpg)
Növényvédelmi előrejelzés: Poloskainvázió és szárazság várható
A szárazság kedvez a poloska terjedésének, így eredményes védekezés hiányában...![Elég rosszul hangzik, de a kabócák akár le is pisilhetnek minket egy fáról +VIDEÓ](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4955/cikk_74955/kaboca_fill_540x300_0.jpg)
Elég rosszul hangzik, de a kabócák akár le is pisilhetnek minket egy fáról +VIDEÓ
Az ezzel kapcsolatos ismeretek nemcsak a biológiában, de az áramlástanban, sőt a...![Egyre rosszabb a burgonya helyzete: jelentősen csökkent a termelés](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5002/cikk_75002/burgonya_fill_540x300_0.jpg)