Hirdetés
Új billenős pótkocsi 912 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2024. július 16. 03:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskőrös
Metal-Fach forgózsámolyos és tandem pótkocsik teljes típusválasztéka kedvező áron kapható! Három oldalra billenő felépítmény. Választható...
3 éve hirdető
2024. július 16. 03:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
Fontos Önnek a minőség, a biztonság, tartósság és a megfizethető ár, mikor pótkocsit keres? A legjobb helyen van a vásárláshoz, akár...
2024. július 16. 03:34 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: Típusa: 2B80 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitása: 8000 kg Súlya: 2000 kg Hasznos teherbírás: 6000 kg Méretei:...
3 éve hirdető
2024. július 16. 03:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
A T-703/A pótkocsi kategóriájának legnagyobb, ezáltal legsokoldalúbb darabja. Egytengelyes futóműve, méretei biztosítják a könnyű...
2024. július 16. 03:04 Billenős pótkocsi Somogy, Siófok
Műszaki adatai: Típusa: BRT 555 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitása: 6000 kg Súlya: 1100 kg Hasznos teherbírás: 4900 kg...
4 éve hirdető
2024. július 16. 02:59 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Azonnal fogható FARMTECH 2 tengelyes billenőplatós pótkocsik KÉSZLET KEDVEZMÉNNYEL, a Hanki-Ker Kft. kínálatában! Válassza a professzionális...
3 éve hirdető
2024. július 16. 02:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
A T940-es pótkocsi 6tonnás változat. A gépet a megmunkálás pontossága, a tartósság és a megbízható konstrukció jellemzi. T-940/2: Teherbírás...
2024. július 16. 02:39 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Típus:BML120 Teljes kapacitása:12 Tonna/12m3 Plató méretei: 4,7x2,4x1,5m Gumi méretek: 355/50 22,5 Teljesen zárt, rozsdamentes acél teknő...
3 éve hirdető
2024. július 16. 02:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
A T-703/A pótkocsi kategóriájának legnagyobb, ezáltal legsokoldalúbb darabja. Egytengelyes futóműve, méretei biztosítják a könnyű...
2024. július 16. 02:09 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Pótkocsi 4 tonnás, egytengelyes Hasznos teherbírása: 4 tonna Szükséges traktor teljesítmény: 25 kW Max. sebesség: 30 km/óra Kerekek:...
4 éve hirdető
2024. július 16. 01:54 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Azonnal fogható FARMTECH 3 tengelyes billenőplatós pótkocsik KÉSZLET KEDVEZMÉNNYEL, a Hanki-Ker Kft. kínálatában! Válassza a professzionális...
2024. július 16. 01:44 Billenős pótkocsi Somogy, Siófok
Műszaki adatai: Típusa: 2B80 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitása: 8000 kg Súlya: 2000 kg Hasznos teherbírás: 6000 kg Méretei:...
2024. július 16. 00:39 Billenős pótkocsi Somogy, Siófok
Műszaki adatai: Típusa: 2B160 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitása: 16000 kg Súlya: 4000 kg Hasznos teherbírás: 12000 kg...
2024. július 16. 00:19 Billenős pótkocsi Somogy, Siófok
Műszaki adatai: Típusa: BRT 502 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitása: 7000 kg Súlya: 1200 kg Hasznos teherbírás: 5800 kg...
2024. július 15. 23:54 Billenős pótkocsi Somogy, Siófok
Műszaki adatai: Típusa: BRT 550 Teljes kapacitása: 5000 kg Súlya: 1000 kg Hasznos teher: 4000 kg Méretei: 3.40 x 2.00 x 0.50 x 0.50 Kerekek:...
2024. július 15. 23:44 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: - Egytengelyes Méretei: 4.00 x 2.20 x 1,25 m Teljes kapacitása: 10 m3 Teljes kapacitása: 10 tonna Súlya: 2200 kg Hidraulikus...
2024. július 15. 23:19 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: Típusa: B 502L/TA Teljes kapacitása: 10000 kg Súlya: 2000 kg Hasznos teher: 8000 kg Méretei: 4.00 x 2.20 x 0.60 + 0.60...
2024. július 15. 23:19 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
DRÁVA-TRAILER pótkocsik, tandem pótkocsik, dollyk, tartály és rakoncás pótkocsik kedvező áron, gyors kiszállítással a VIP AGRO Kft....
4 éve hirdető
2024. július 15. 23:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
KÉSZLETRŐL, MŰSZAKI VIZSGA az árban!!! Gépfinanszírozás 0% THM-el* • 0%-os THM • Finanszírozás típusa: Zártvégű pénzügyi lízing • A lízing...
2024. július 15. 22:49 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: Típusa: 2B200 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitása: 20000 kg Súlya: 4500 kg Hasznos teherbírás: 15500 kg...
2024. július 15. 22:49 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
DRÁVA-TRAILER pótkocsik, tandem pótkocsik, dollyk, tartály és rakoncás pótkocsik kedvező áron, gyors kiszállítással a VIP AGRO Kft....
2024. július 15. 21:44 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
1,5 tonnás egytengelyes pótkocsi BRT 125 G-I Műszaki adatai: Típusa: BRT 125 G-I Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitása: 2050 kg...
2024. július 15. 21:39 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 15. 21:29 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: Típusa: 2B60 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitása: 6000 kg Súlya: 1350 kg Hasznos teherbírás: 4650 kg Méretei:...
2024. július 15. 21:09 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: Típusa: BRT 225 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitása: 3500 kg Súlya: 650 kg Hasznos teherbírás: 2850 kg...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (912)
Támogatott tartalom
![Közös magyar-azeri agrárképzések indulhatnak a MATE közreműködésével](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4405/cikk_74405/_MG_8891_fill_540x300_0.jpg)
Közös magyar-azeri agrárképzések indulhatnak a MATE közreműködésével
A felek több, kettős diplomát is nyújtó képzés elindításáról egyeztettek.![Jégeső és felhőszakadás is lehet az éjszaka!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4429/cikk_74429/mtz-traktor-bors-aron1_fill_540x300_0.jpg)
Jégeső és felhőszakadás is lehet az éjszaka!
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul.![Gyümölcs, zöldség, egy kis kreativitás, és máris könnyebb elviselni a nyári hőséget](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4420/cikk_74420/smoothie_fill_540x300_0.jpg)