Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.294 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
511.730 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 16:49 Billenős pótkocsi Heves, Hatvan
Plató belső méretei: Hosszúság: 206cm Szélesség: 102cm Magasság: 40cm Pótkocsi méretei: Hosszúság: 317cm Szélesség: 111cm Magasság: 113cm A...
9.500.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 16:49 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Zaslaw D-737 AA 14 t XL mezőgazdasági pótkocsi - Maximális összsúly: 18000 kg - Rakodási súly: 14000 kg - Térfogat: 20,5 m3 - Raktér belső...
2024. augusztus 8. 16:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
Az univerzális (szippantó, szállító, kijuttató) traktorvontatású tartálykocsi tűzi horganyzott acél tartállyal készül. A tartály belülről...
4.690.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. augusztus 8. 16:39 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Eladó friss német importból származó 3 fele billenős IFA HW 8011 15 tonna ösztömegű pótkocsi. 12 mm-es féder lapokkal (köteggel) friss...
6.999.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 8. 16:39 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
2008-as évj, 24 tonnás, 3 oldalra billenős, alul és felül nyílós oldalakkal, piros rendszám, 5 év műszaki, erős alváz, nagyon jó állapotban...
37.800 EUR +ÁFA
3 éve hirdető
2024. augusztus 8. 15:59 Billenős pótkocsi Baranya, Pécs
A JOSKIN kínálatából eladásra kínálunk egy hátrabillentő pótkocsit. Minden JOSKIN pótkocsi: - nagy szakítószilárdságú acélból készül -...
661.409 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 8. 15:59 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Elsősorban japán kistraktorokhoz tervezett, 3 irányba billenthető platóval szerelt könnyű pótkocsi. A billentés hidraulikusan, a traktorról...
13 éve hirdető
2024. augusztus 8. 15:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Gazdálkodó! A Metal-Fach széles választékú pótkocsijai alkalmasak mezőgazdasági, önkormányzati, építőipari területen. Egytengelyes...
4.700.000 Ft
7 éve hirdető
2024. augusztus 8. 14:43 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Rápolt
Eladó a képen látható Pronar pótkocsi. Típusa: T672/1. Megkímélt állapotban, 2027-ig műszakival ellátott. Kérem a tisztelt érdeklődőket,...
38.000 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 8. 14:39 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Fizikai méret: - hosszúság: 9.540 mm - szélesség: 2.550 mm - magasság: 3.440 mm Felépítmény belső mérete: - hosszúság: 7.300 mm - szélesség:...
2024. augusztus 8. 14:34 Billenős pótkocsi Somogy, Szőkedencs
Egyedi a piacon a Multi Liftes pótkocsik közt a Kröger agroliner THL 20 THL 30 pótkocsi. Műszaki adatok THL 20 kettő és THL 30 három...
2024. augusztus 8. 14:24 Billenős pótkocsi Somogy, Szőkedencs
A köbméter király! Kröger agroliner HKD 302 S három oldalra billentő forgózsámolyos pótkocsi. Műszaki adatok - 18 tonna megengedett...
2024. augusztus 8. 14:24 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Bakonyszombathely
Eladó HÓDGÉP KBP 12 tonnás pótkocsi, kiváló, megkímélt állapotban. Széles laprugós futóművel, ponyvával, pódiummal. Érd.: [70/3694158] vagy...
2024. augusztus 8. 14:14 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 8. 13:59 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 8. 13:34 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Ács
Brantner Z 18051/2 XXL (18 t össztömegű) forgózsámolyos 3 oldalra billentő pótkocsik készletről akciósan! Dupla C hegesztett váz rendszer 10...
2024. augusztus 8. 13:34 Billenős pótkocsi Somogy, Szőkedencs
Nem csak a mezőgazdaságban hanem az építőiparban is jelen van a Kröger agroliner gyár magas minőségű teknös billencsekkel. MUP 20 HP, MUP 20...
2.550.000 Ft
10 éve hirdető
2024. augusztus 8. 13:29 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Bagamér
HW 60-11 es Pótkocsi, friss műszakival, kamion kerekekkel, erősített rugóval, plusz gumibakkok, gabona szállításra alkalmas.

3.650.000 Ft
10 éve hirdető
2024. augusztus 8. 13:29 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Bagamér
HW 80.11-es pótkocsi, új felépítménnyel, kamion kerekekkel, bejegyzett vontatással, friss műszakival, kép szerinti állapotban eladó!
21.500 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 8. 13:19 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - Összsúly: 15000 kg - Önsúly: 3700 kg - Befoglaló méretek (ho x sz x ma): 6915 x 2450 x 3147 mm - Felépítmény belső méretei...
2024. augusztus 8. 13:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
4 éve hirdető
2024. augusztus 8. 13:09 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Farmtech TDK-1100 (11t) tandem pótkocsi! MŰSZAKI PARAMÉTEREK: • Megengedett össztömeg: 11.000 kg • Saját tömeg (min.): 2.800 kg •...
2024. augusztus 8. 13:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.294)
![Döntöttek: újra vámmal érkezhet ukrán méz az unióba](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5010/cikk_75010/mezek_fill_540x300_0.jpg)