Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.211 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2024. szeptember 25. 14:24 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 25. 14:19 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Ács
Brantner Z 18051/2 XXL (18 t össztömegű) forgózsámolyos 3 oldalra billentő pótkocsik készletről akciósan! Dupla C hegesztett váz rendszer 10...
2024. szeptember 25. 14:14 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 25. 14:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 25. 14:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 25. 13:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét

2024. szeptember 25. 13:44 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Metal Fach T703A Pótkocsi A T703A egy nagyobb és sokoldalú pótkocsi az ilyen típusú egytengelyes gépek kínálatában. Az egytengelyes futómű...
2024. szeptember 25. 13:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. szeptember 25. 13:34 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Tata
Ez az utánfutó alkalmazható sajátságos helyzetekben, a mezőgazdaságban, erdőgazdálkodásban, kertészetekben, parkokban, építkezéseken és a...
2024. szeptember 25. 13:24 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 25. 13:19 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Ács
Brantner TA 23O65/2 Power-Tube+ tandem tengelyes teknős kivitelű pótkocsi akciósan készletről Össztömeg 21 000-24 000 kg Nettó tömeg 6 100...
2024. szeptember 25. 13:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
4 éve hirdető
2024. szeptember 25. 13:09 Billenős pótkocsi Tolna, Szekszárd
FARMTECH DURUS 2000 Négy különböző modell, 16-33 t össztömeggel. A felépítmény 4, illetve 5 mm vastagságú platólemezből készült. Rendkívül...
4.500 EUR
13 éve hirdető
2024. szeptember 25. 13:04 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Ártánd
Schmitz SKI 24/8.2 billenő pótkocsi, 3 tengelyes, 8200 kg önsúly, 29.800 kg teherbírás, 9,9 m hosszú, 2,5 m széles, munkára fogható...
2024. szeptember 25. 12:54 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Ács
Brantner TA 24073/2 Power-Tube+ tandem tengelyes teknős kivitelű pótkocsi akciósan készletről különböző felszereltséggel Össztömeg 24 000 kg...
2024. szeptember 25. 12:39 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Balástya
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy vásároljon lízingre 10% + Áfa önerővel! Három irányú billentés, 18.000 kg össztömeg, légfék. Állapot: ÚJ!!!...
2024. szeptember 25. 12:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban...
7 éve hirdető
2024. szeptember 25. 12:39 Billenős pótkocsi Pest, Nagykőrös
Kéttengelyes három oldalra billenő pótkocsi: 2 tengelyes futómű Y-vonórúd DIN vonószemmel 40 mm Megengedett össztömeg 18 000 kg Hegesztett,...
2024. szeptember 25. 12:39 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
DK 140 FOX KéTTENGELYES HáROM OLDALRA BILLENTő PóTKOCSI ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Évjárat: 2024 Egyéb Specifikáció:...
1.500.000 Ft
10 éve hirdető
2024. szeptember 25. 12:39 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Pocsaj
Családi gazdaságból eladó egy MBP 6,5 t pótkocsi, 5 év friss műszakival! Érdeklődni telefonon lehet.
2024. szeptember 25. 12:34 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Új TRX RM1500 BIG típusú hátra billenthető pótkocsi világítással, raktárról. Teherbírás: 1,5 tonna Plató hossz: 200 cm Plató szélesség: 130...
2024. szeptember 25. 12:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
Fontos Önnek a minőség, a biztonság, a tartósság és a megfizethető ár, amikor pótkocsit keres? A legjobb helyen van a vásárláshoz, akár...
2024. szeptember 25. 12:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 25. 12:19 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Ács
Brantner Z 15045 XXL AKTION forgózsámolyos 3 oldalra billentő pótkocsik készletről! Össztömeg 15 000 kg Nettó tömeg 3 800 kg Plató magassága...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.211)
El ne felejtsd! Ezeket a növényeket meg kell metszened ősszel!
Ne felejtsd el! Ezeknek a növényeknek az életében elengedhetetlen az őszi...Az elfeledett gyógynövény, ami segíthet torokgyulladás esetén
Hogyan segíthet a gyíkfű a modern orvoslásban?
Sajtóközlemény