Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.211 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
680.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 22. 23:44 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Eladó Brenner R tipusú 6,2 tonnás, hibátlan sérülésmentes állapotban fedett helyen tárolt pótkocsi 5 méter hosszú plató ,90 cm -es eredeti...
1.500.000 Ft
10 éve hirdető
2024. szeptember 22. 23:03 Billenős pótkocsi Somogy, Ecseny
Eladó gazdaság megszűnése miatt egy, korának megfelelő állapotú IFA pótkocsi, magasítóval, 4 év műszakival.
4 éve hirdető
2024. szeptember 22. 22:49 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Komárom
A cseh MOLČIK gyár 30 éves múltra visszatekintő vállalat. Magyarországon elsősorban a billenő platós felépítmények piacvezető szállítója. A...
2.650.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 22. 22:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: Mbp 6,5 billenős pótkocsi Állapot: Újszerű Évjárat: 1985 Tulajdonságok: Új felépítménnyel, Új platóval, teljesen felújítva,...
4 éve hirdető
2024. szeptember 22. 22:44 Billenős pótkocsi Heves, Gyöngyös
Nagyon masszív felépítményű pótkocsi készletről eladó! - 1 tengelyes kivitel - össztömeg: 6500 kg - saját tömeg: 2000 kg - rakomány...
19.500 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 22. 22:19 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - Összsúly: 15000 kg - Önsúly: 3200 kg - Raksúly: 11800 kg - Befoglaló méretek (ho x sz x ma): 6180 x 2450 x 2240 mm -...
320.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 22. 21:49 Billenős pótkocsi Pest, Nagykőrös
2,5 tonnás billenős lovaskocsi pótkocsi 300x150x35 cm platómérettel 80 cm magas platóval vas platós papírral munkára fogható állapotban...
4 éve hirdető
2024. szeptember 22. 21:34 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Komárom
A MOLČIK gyár 30 éves múltra visszatekintő cseh pótkocsi és nagy billencs felépítmény gyár, Magyarországon elsősorban a nagy billenő platós...
4 éve hirdető
2024. szeptember 22. 21:27 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
MŰSZAKI VIZSGA az árban!!! Gépfinanszírozás 0% THM-el* • 0%-os THM • Finanszírozás típusa: Zártvégű pénzügyi lízing • A lízing jellege:...
6.999.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. szeptember 22. 21:04 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
24 tonnás, 3 oldalra billenős, alul és felül nyílós oldalakkal, piros rendszám, 5 év műszaki, erős alváz, nagyon jó állapotban eladó
5 éve hirdető
2024. szeptember 22. 21:04 Billenős pótkocsi Békés, Békéscsaba
A KC-BÉKÉS KFT.5600.Békéscsaba, Felsőnyomás tanya 428 ajánlja figyelmükbe: FARMTECH EDK-800 Három oldalra billenő, 4,14x2,15 platóméret,...
8.500.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 22. 20:57 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Dunavecse
Eladó 32 tonna összsúlyú tridem pótkocsi hidraulikus hátsó ajtóval, kormányzott C tengellyel, 36 m3.
4 éve hirdető
2024. szeptember 22. 20:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
ERDALLAR 1 tengelyes pótkocsik kizárólag az MBV AGRO-nál! »»» Nézze meg új videónkat! Ha ERDALLAR akkor kizárólag az MBV AGRO! Vásároljon...
13 éve hirdető
2024. szeptember 22. 20:49 Billenős pótkocsi Heves, Bükkszenterzsébet
METAL-FACH pótkocsik 3-18 t teherbírásig, és bálaszállítók akcióban eladók! Válassza ön is a minőséget! HIVATALOS MAGYARORSZÁGI IMPORTŐRTŐL!
3.999.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. szeptember 22. 20:49 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
18 tonnás össztömegű, 2 tengelyes tandem, ballonkerekes, 2 oldalra billenős, automata oldalakkal, piros rendszám, 5 év műszaki, felújított...
450.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. szeptember 22. 20:29 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Hamster Nürnberg rendfelszedő pótkocsi jó állapotban eladó! Ár: 450000 Ft+áfa
5.990.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. szeptember 22. 20:09 Billenős pótkocsi Pest, Nagykőrös
Schwarzmüller pótkocsi alu alvázas 28 köbméter alu felépítményes bíllencs félpótkocsi !
69.000 Ft
12 éve hirdető
2024. szeptember 22. 19:55 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Sarród
Egytengelyes pótkocsialváz eladó
4 éve hirdető
2024. szeptember 22. 19:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
ERDALLAR 5 tonnás, 1 tengelyes pótkocsi kizárólag az MBV AGRO-nál! »»» Nézze meg új videónkat! Ha ERDALLAR akkor kizárólag az MBV AGRO!...
4 éve hirdető
2024. szeptember 22. 19:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
ERDALLAR 8 tonnás, 1 tengelyes pótkocsi kizárólag az MBV AGRO-nál! »»» Nézze meg új videónkat! Ha ERDALLAR akkor kizárólag az MBV AGRO!...
750.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. szeptember 22. 19:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Nem szép, cserábe megfizethető.... Cégünk a terméket az Agrider Zrt.-vel együttműködve, annak értékesítő partnereként kínálja eladásra!...
11 éve hirdető
2024. szeptember 22. 19:39 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
- Metal Fach pótkocsik teljes kínálata elérhető - Magasítóval, takaróponyvával, pódiummal, hátsó kiöntővel, aláfutásgátlóval, csapos hátsó...
4 éve hirdető
2024. szeptember 22. 19:39 Billenős pótkocsi Heves, Gyöngyös
Műszaki adatok: Plató hosszúsága: 4510 mm Plató szélessége: 2410 mm Oldalfalak magassága: 600 + 800 mm Raktérfogat: 15,2 m³ Legnagyobb...
4 éve hirdető
2024. szeptember 22. 19:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
ERDALLAR 6 tonnás, 1 tengelyes pótkocsi kizárólag az MBV AGRO-nál! »»» Nézze meg új videónkat! Ha ERDALLAR akkor kizárólag az MBV AGRO!...
11 éve hirdető
2024. szeptember 22. 19:09 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
- Magasítóval, takaróponyvával, pódiummal, hátsó kiöntővel, aláfutásgátlóval - Használt pótkocsi beszámítása lehetséges. - Metal Fach...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.211)