Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.211 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2024. szeptember 21. 10:49 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2.050.000 Ft
4 éve hirdető
2024. szeptember 21. 10:30 Billenős pótkocsi Veszprém, Zalaszegvár
Eladó a képeken látható HW 60-11 pótkocsi friss műszakival. Jó fék, jó ötödik kerék. Új villamosság, jó hidraulika. 25 éve 1 gazdás ez idő...
2024. szeptember 21. 10:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 21. 10:14 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 21. 08:29 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2.799.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. szeptember 21. 07:54 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
10 tonnás, 1988-as évj., piros rendszámos, műszakis, 2 oldalra billenős, gabonamagasítóval , jó állapotban eladó.
7 éve hirdető
2024. szeptember 21. 07:53 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kunszállás
MBP 6,5 t pótkocsi lejárt műszakival eladó !
1.200.000 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 21. 07:37 Billenős pótkocsi Békés, Battonya
2027.02.hóig friss műszakival.Pár éve teljesen fel lett újítva,és vadonat új felépitményt kapott.Gabonára felmagasítva.Billenőplatós,de a...
1.290.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 21. 06:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: Mbp 6,5 billenős pótkocsi Állapot: Jó Évjárat: 1983 Tulajdonságok: két oldalra billent, alul nyíló oldal, magosítóval, jó...
2.999.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. szeptember 21. 05:29 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
16 tonnás, ballonkerekes, széles hidas, , automata oldalnyitás, magasító, felújított állapotban, piros rendszám, jó gumik, jó állapotban...
4.999.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. szeptember 21. 04:54 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
3 tengelyes, 2 oldalra billenős, alu oldalakkal,+magasítókkal, 24 tonna össztömeg, piros rendszám, műszaki, jó állapotban eladó
4.300.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 20. 20:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: Kögel 16 tonnás tandem pótkocsi Állapot: Jó Évjárat: 1993 Tulajdonságok: tandem tengelyes, három irányba billenős, Felújított...
2024. szeptember 20. 17:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 20. 16:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
2024. szeptember 20. 16:09 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 20. 15:39 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
695.000 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 20. 14:50 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Rábapatona
2.45x3.96 platóméret Brantner felépítmény + kerekek járnak hozzá Képen látható állapotban Okmányok nélkül
9.363.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 20. 14:39 Billenős pótkocsi Heves, Hort
Zaslaw D-762-12XL tandem futóműves pótkocsi 14 tonna teherbírással Felszereltség: Pótkerék, pótkerék tartó/csörlő, szerszámos láda,...
2024. szeptember 20. 14:29 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 20. 14:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
2024. szeptember 20. 14:09 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. szeptember 20. 14:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 20. 13:59 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. szeptember 20. 13:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. szeptember 20. 13:34 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Leírás A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.211)