Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.348 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2024. július 16. 10:09 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 16. 09:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 16. 09:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 16. 09:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 16. 09:14 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 16. 09:04 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 16. 08:59 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Leírás A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 16. 08:54 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: Típusa: 2B80 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitása: 8000 kg Súlya: 2000 kg Hasznos teherbírás: 6000 kg Méretei:...
2024. július 16. 08:54 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 16. 08:49 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
2024. július 16. 08:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
3.165.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. július 16. 08:44 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Üllés
Eladó teljesen felújított, kiváló műszaki állapotú IFA HW 80.11 pótkocsi új felépítménnyel, érvényes forgalomba helyezéssel. Műszaki vizsga...
2024. július 16. 08:29 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: Típusa: 2B160 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitása: 16000 kg Súlya: 4000 kg Hasznos teherbírás: 12000 kg...
2024. július 16. 08:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 16. 08:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 16. 08:04 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 16. 07:39 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
2024. július 16. 07:19 Billenős pótkocsi Somogy, Siófok
Műszaki adatai: Típusa: 2B200 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitása: 20000 kg Súlya: 4500 kg Hasznos teherbírás: 15500 kg...
2024. július 16. 05:29 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: - Egytengelyes Méretei: 4.50 x 2.20 x 1,30 m Teljes kapacitása: 12 m3 Teljes kapacitása: 12 tonna Súlya: 2800 kg Hidraulikus...
9 éve hirdető
2024. július 16. 03:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Olajlengéscsillapítóval van felszerelve, amely lehetővé teszi az anyag könnyű ürítését.• Vödör állítható oldalakkal, amelyek kitágulnak,...
2.550.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 15. 22:48 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Újszász
Eladó MBP 9 pótkocsi jó állapotban, 2025.06-ig érvényes műszakival. Gyári 1000x20-as kerekekkel.
2024. július 15. 21:39 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
9 éve hirdető
2024. július 15. 20:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A konténer kézi billenőrendszere kivételesen könnyű és erőfeszítés nélkül teszi lehetővéaz anyag kirakodását.• Négyszögletes vödör...
2024. július 15. 19:59 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2.700.000 Ft
1 hete hirdető
2024. július 15. 19:34 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Napkor
Eladásra kínálok egy HW8011-es billenós 8.3 tonnás pótkocsit. 3 év múszakival.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.348)
![Ezt nem gondoltuk volna! Te tudod, hogy kell helyesen tárolni a kenyeret, a tojást vagy a lisztet?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/8567/cikk_58567/elelmiszerek_szekrenyben_fill_540x300_0.jpg)
Ezt nem gondoltuk volna! Te tudod, hogy kell helyesen tárolni a kenyeret, a tojást vagy a lisztet?
Jó tudni, melyik élelmiszert hogyan biztonságos tárolni. Mutatjuk, mire figyelj!![A mezőgazdaságra nézve nagyon súlyos hatása van a légszennyezésnek](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4625/cikk_74625/index_fill_540x300_0.jpg)
A mezőgazdaságra nézve nagyon súlyos hatása van a légszennyezésnek
A légszennyezés hatására a hasznos rovarok szenvednek, míg a kártékonyakat nem...![Zöld benzinkút, ami mégsem annyira zöld](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4666/cikk_74666/kutak_fill_540x300_0.png)