Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.461 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
Olvasson tovább
6.085.300 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 16. 13:24 Billenős pótkocsi
Leírás Műszaki adatok Megengedett össztömeg: 16,500 [kg] Teherbírás: 13,000 [kg] Saját tömeg: 3,500 [kg] Raktérfogat: 15,5 [m³] Rakodási terület: 9,8 [m²] Karosszéria belső méretei (hossz x szélesség): 4,800 x 2,300 [mm] Oldalfal magasság: 800 + 600...
8 éve hirdető
2025. április 16. 11:59 Billenős pótkocsi Békés, Hunya
Kröger Agroliner HKD302-S 18 tonnás potkocsi -Műanyag oldalfal -Menetsebesség:40-80km/h -ADR tengelyek:105km/h kivitel -600kg-mal könnyebb mint bármelyik fémoldalú pótkocs -Kétkörös légfékrendszer(ALB) -Hidraulikusan nyitható oldalfal a könnyű ürítés...
2025. április 16. 11:39 Billenős pótkocsi Vas, Simaság
Zaslaw 737-14 XL kivitelű három oldalra billenő pótkocsik készletről akciós áron eladók. Gazdag alapfelszereltség: - Erős teherbírású S355J acélszerkezetből készült keret - Padlólemez 5 mm vastag, oldalfalak 3 mm vastag - Kifejezetten erős I-gerenda...
660.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 16. 11:30 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: 3,5 tonnás billenős pótkocsi 5m3 tartállyal Állapot: munkára fogható Évjárat: 1983 Tulajdonságok: 5m3 tartály, billenős pótkocsi, külön tartány vagy pótkocsi eladó. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú...
2025. április 16. 11:29 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Metal Fach T703A Pótkocsi A T713A egy nagyobb és sokoldalú pótkocsi az ilyen típusú egytengelyes gépek kínálatában. Az egytengelyes futómű biztosítja a jó szállítási körülményeket. A 2 mm vastag oldalfalak elegendő védelmet nyújtanak a szállított...
8.900 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2025. április 16. 11:29 Billenős pótkocsi Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
KÉSZLETEN: METAL-FACH T-703 PÓTKOCSI 2 körös fékkel, magasítóval 9170 euró + Áfa METAL-FACH T-703 PÓTKOCSI ráfutó fékkel, magasítóval 8900 euró + Áfa Teherbírás: 3500 kg Rakfelület kapacitása: 3,1/6,2 m³ (opcionális) Rakfelület magassága: 500 mm...
1.350.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. április 16. 11:26 Billenős pótkocsi Nógrád, Alsótold
Friss műszakival, új vonórúddal, új világítással, széles gumizással, magasítóval, robotkaros nyitással.
1.880.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 16. 11:22 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Mbp 6,5 billenős pótkocsi Jó állapotban, Piros rendszámos műszakival, ponyvával, 4 éves felépítménnyel. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon:...
5.350.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 16. 11:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: Kumlin 23t billenős pótkocsi Állapot: Jó Évjárat: 1982 Tulajdonságok: laprugós, 3 irányba billent, jó gumikkal, gabonás pótkocsi. Papírok: piros rendszám 4 év műszaki. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező...
5.100.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 16. 11:07 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Háromtengelyes billenős pótkocsi Jó állapotú, 24 Tonnás, két oldalra billenős pótkocsi. + hozzávaló takaróponyvával. Piros rendszámos, 5 év műszakival. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További...
12 éve hirdető
2025. április 16. 11:05 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Gyári mezőgépes bálaszállító pótkocsi eladó. Platóhossz: 820, platószélesség: 250.
750.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 16. 11:02 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
EB8 pótkocsi billenő munkahenger nélkül eladó.
1.730.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 16. 10:44 Billenős pótkocsi
Az oldalfalak és a padló megfelelő vastagságú, tartós lemezből készülnek, így a pótkocsi megfelelően szilárd, tartós és könnyű. Össztömeg (kg):5150 Teherbírás (kg):4000 Súly (kg):1150 A raktér hossza / szélessége / magassága [mm]:3000/1900/400+300...
2025. április 16. 10:39 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
DDK 240 HáROMTENGELYES HáROM OLDALRA BILLENTő 24 T PóTKOCSI 7200 MM ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:12795000 huf Évjárat: 2024 Egyéb Specifikáció: 25 km/h kivitel EK típusjóváhagyással és COC papírokkal (sárvédővel, aláfutásgátlóval...
2025. április 16. 10:29 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR FIX 5%...
4.900.000 Ft
11 éve hirdető
2025. április 16. 10:29 Billenős pótkocsi Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható Kassbohrer típusú pótkocsi. 18 tonnás teherbírású. Fekete rendszámmal rendelkezik, 3 oldalra billen, dobfékes. Nyitvatartás: H-P 7:00-12:00, 13:00-17:00 Cégünk további kínálatait az alábbi honlapon tekintheti meg:...
2.176.000 Ft
11 éve hirdető
2025. április 16. 10:29 Billenős pótkocsi
Az oldalfalak és a padló megfelelő vastagságú, tartós lemezből készülnek, így a pótkocsi szilárd, tartós és könnyű. Össztömeg (kg): 6500 Teherbírás (kg): 5000 Súly (kg): 1500 A raktér hossza / szélessége / magassága [mm]: 3600 / 2100 / 500 + 300...
2025. április 16. 10:29 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Metal-Fach T730.1 Pótkocsi A tandem mezőgazdasági pótkocsik főleg a mezőgazdaság szállítási megoldásaiként használhatóak. A pótkocsikat tartósságuk jellemzi. A falprofilok zárt tereit folyamatos hegesztéssel rögzítették. A váz minden elemét...
1.750.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. április 16. 10:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Harkakötöny
HW 6011 pótkocsi papírok nélkül
2025. április 16. 09:54 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
DK180-88(20 M3) + DK 140(16 M3) SZERELVÉNY AKCIÓBAN! ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:16295000 huf Évjárat: 2024 Egyéb Kéttengelyes három oldalra billentő pótkocsi DK180-88: Specifikáció: Össztömeg: 18.000 kg 25 km/h kivitel EK típus...
5.900.000 Ft
11 éve hirdető
2025. április 16. 09:49 Billenős pótkocsi Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható Dolly típusú pótkocsi. 3 tengelyes, 24 tonnás teherbírású. Fekete rendszámmal rendelkezik, 3 oldalra billen, dobfékes. Nyitvatartás: H-P 7:00-12:00, 13:00-17:00 Cégünk további kínálatait az alábbi honlapon tekintheti meg:...
2025. április 16. 09:25 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
DK 140(16 M3) + DK 140(16 M3)SZERELVÉNY AKCIÓBAN! ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:14295000 huf Évjárat: 2024 Egyéb DK 140 kéttengelyes három oldalra billentő pótkocsi: Specifikáció: Megengedett össztömeg 14 000 kg 30 km/h kivitel EK...
2025. április 16. 09:20 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
TANDEM HáROM OLDALRA BILLENTő 20T PóTKOCSI TDK 200 FOX ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:8295000 huf Évjárat: 2024 Egyéb Specifikáció: 40km/h kivitel EK típusjóváhagyással és COC papírokkal (sárvédővel, aláfutásgátlóval és...
11 éve hirdető
2025. április 16. 09:04 Billenős pótkocsi Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható KBP típusú 2 tengelyes, 8 tonnás pótkocsi. A fent megjelenített gépet, illetve további gépkínálatunkat cégünk nyitvatartási idejében megtekintheti az alábbi időpontokban: H-P 7:00-12:00, 13:00-17:00
4.500 EUR
14 éve hirdető
2025. április 16. 08:54 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Ártánd
2 Tengelyes pótkocsi, 8000 kg önsúly, hátra billenős, import. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós Adószámmal rendelkezőknek 0% Áfa . Teljes kinálatunkért látogassa meg a weboldalunkat www.agrosprinter.ro !!
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.461)

A növények titkos élete: tanulnak, emlékeznek, kommunikálnak!
A tudomány szerint a növények nemcsak érzékelnek, hanem tanulnak és döntéseket...