Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.344 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
309.900 Ft +ÁFA
1 hónapja hirdető
2024. július 5. 14:13 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
GEO termékeinek magas minőségét szigorú gyártási folyamatok és a nemzetközi szabványoknak való megfelelés biztosítják. A GEO termékeket úgy...
2.000.000 Ft
6 éve hirdető
2024. július 5. 12:12 Billenős pótkocsi Vas, Nádasd
2 tonnás, 1 tengelyes, olasz, dupla oldalas, 3 irányába billenthető, vadonatúj pótkocsi eladó.
1.550.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 5. 09:16 Billenős pótkocsi Somogy, Siófok
Eladó jó állapotú EB 7 pótkocsi.
2.500.000 Ft
7 éve hirdető
2024. július 4. 23:41 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Hajdúdorog
IFA HW 6011 billenős pótkocsi friss műszakival, 1989-ben gyártott, piros rendszámmal, magasítóval, jó állapotban eladó.
300.000 Ft
5 éve hirdető
2024. július 4. 22:40 Billenős pótkocsi Békés, Békéscsaba
Munkahengerek, okmányok nélkül Szállításban tudok segíteni!
27.450 EUR +ÁFA
3 éve hirdető
2024. július 4. 21:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Kiemelkedő minőség rövid szállítási határidő ,kedvező árak ! Díjtalan szakmai tanácsadás, a részletekről érdeklődjön: Jordán József tel:...
2024. július 4. 15:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 4. 09:59 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 4. 09:14 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 4. 09:09 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 4. 09:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 4. 08:54 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 4. 08:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
9 éve hirdető
2024. július 4. 08:21 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Hajdúböszörmény (Hajdúvid)
Eladó Hw 80.11 pótkocsi,jó műszaki állapotban,2026.07.13-ig érvényes műszakival,3 munkahengeres.
2024. július 3. 20:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Leírás A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron...
860.000 Ft
6 éve hirdető
2024. július 3. 20:19 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Létavértes (Nagyléta)
Billenős pótkocsi, 6 tonnás, eladó, papírok nélkül. Működőképes, munkára fogható.
2024. július 3. 20:19 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
4.200.000 Ft
5 éve hirdető
2024. július 3. 18:44 Billenős pótkocsi Pest, Kóka
Dinkel DAP 18000 gabonás pótkocsi kihasználatlanság miatt eladó. Új gumikkal, új légrugókkal. Jó fékekkel. Plató 7200×2550×1700 Műszaki...
12 éve hirdető
2024. július 3. 17:52 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Hajdúsámson
Kifogástalan, azonnal munkára fogható állapotban lévő MBP 6.5T pótkocsi, 2 év műszakival eladó. Ár megegyezés szerint.
636.900 Ft
8 éve hirdető
2024. július 3. 13:52 Billenős pótkocsi Budapest, Budapest (XI. kerület)
Készletről eladó új utánfutó! Gyártó: Trigano Prikolice Évjárat: 2024. Garancia: 36 hónap - Gyári, teljes körű garancia! KIVITEL: 1...
5.149.000 Ft
6 éve hirdető
2024. július 3. 13:46 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszadada
Azonnal munkára fogható állapotban. 2 új gumi, friss műszakival. Raklapozható nyitható magasítóval. Önsúly 5700kg, platóméret...
619.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 3. 13:44 Billenős pótkocsi Budapest, Budapest (XI. kerület)
Gyártó: Trigano Garancia: 3 év Évjárat: 2024. Típus: P233 (fék nélküli utánfutó) Össztömeg: 750 kg Teherbírás: 574 kg Saját tömeg: 176 kg...
2.690.000 Ft
1 éve hirdető
2024. július 3. 12:31 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
HW 6011 pótkocsi kamiongumikkal (forgalmiban is feltüntetve 385/55 R22,5), új 4 mm-es platólemezzel, sérülésmentes alvázzal, 2025. 10. hóig...
2024. július 3. 12:29 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 3. 10:39 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.344)
Mi legyen a szalmabála sorsa? Eladjuk vagy sem?
Érvek és ellenérvek a növényi szármaradványok különböző hasznosítási módjai...
Hirdetés