Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.293 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
1.671.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 23. 16:14 Billenős pótkocsi Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Trigano 2,5 tonnás utánfutó 1.999.000 Ft helyett 1.671.000 Ft Új Trigano 39600 - nagy teherbírású, erősített billenős utánfutó Gyártó:...
2.669.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 23. 16:01 Billenős pótkocsi Budapest, Budapest (XI. kerület)
6 méteres autószállító utánfutó 2.669.000 Ft Új 3,5 tonnás MARTZ 6 méteres (3500 kg) autószállító utánfutó MARTZ GT PLATEAU 600 S/3 - 6...
985.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 23. 15:23 Billenős pótkocsi Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Trigano 1300 kg billenős utánfutó 1.099.000 Ft helyett 985.000 Ft Készletről elvihető új utánfutó! Gyártó: Trigano Típus: 2S250 Évjárat:...
280.000 Ft
5 hónapja hirdető
2024. július 23. 12:29 Billenős pótkocsi Heves, Heréd
Eladó TZ4K-hoz való gyári pótkocsi. Működő hidraulikával, jó gumikkal, azonnal munkára fogható állapotban. Okmányok nélkül.
2024. július 23. 01:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A FRANCINI évtizedek óta képviseli a rendkívül megbízható mezőgazdasági pótkocsik választékát: mindenféle pótkocsit magában foglal,...
2024. július 23. 00:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A FRANCINI évtizedek óta képviseli a rendkívül megbízható mezőgazdasági pótkocsik választékát: mindenféle pótkocsit magában foglal,...
2024. július 22. 23:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 22. 23:19 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban...
2024. július 22. 23:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A pótkocsit úgy tervezték, hogy a 0.6 T és annál magasabb osztályú traktorokkal való működésre képes legyen. Úgy tervezték, hogy a...
2024. július 22. 22:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A FRANCINI évtizedek óta képviseli a rendkívül megbízható mezőgazdasági pótkocsik választékát: mindenféle pótkocsit magában foglal,...
2024. július 22. 22:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug

2024. július 22. 22:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A FRANCINI évtizedek óta képviseli a rendkívül megbízható mezőgazdasági pótkocsik választékát: mindenféle pótkocsit magában foglal,...
2024. július 22. 22:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A FRANCINI évtizedek óta képviseli a rendkívül megbízható mezőgazdasági pótkocsik választékát: mindenféle pótkocsit magában foglal,...
2024. július 22. 21:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A FRANCINI évtizedek óta képviseli a rendkívül megbízható mezőgazdasági pótkocsik választékát: mindenféle pótkocsit magában foglal,...
250.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 22. 21:51 Billenős pótkocsi Tolna, Szedres
Eladó Bpw Eco plus tárcsafékes pótkocsi tengely!
2024. július 22. 16:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
309.900 Ft +ÁFA
2 hónapja hirdető
2024. július 22. 14:54 Billenős pótkocsi Tolna, Szekszárd
GEO termékeinek magas minőségét szigorú gyártási folyamatok és a nemzetközi szabványoknak való megfelelés biztosítják. A GEO termékeket úgy...
18.960 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 22. 12:29 Billenős pótkocsi Tolna, Dunaföldvár
Felszereltség: Metal-Fach 730/1 tandem tengely, két körös fékrendszer-légfék 8t pótkocsi. 500+500mm oldalfal magasítás tömítéssel. Műszaki...
2.150.000 Ft
14 éve hirdető
2024. július 22. 11:42 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Mórahalom
EB 8 -3 irányba billenős- pótkocsi eladó Mórahalmon. 1990.évjáratú ,1 tengelyes, 2026.11.-ig műszaki. ( 2db van- a másik friss...
1.950.000 Ft
14 éve hirdető
2024. július 22. 11:42 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Mórahalom
EB8 pótkocsi eladó Mórahalmon , 3 irányba billenős, 1 tengelyes , 1987-es évjáratú , frissen műszakiztatva (2029.04.) Ugyanitt EB 8 1990-es...
230.000 Ft +ÁFA
2 hónapja hirdető
2024. július 22. 08:54 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
GEO termékeinek magas minőségét szigorú gyártási folyamatok és a nemzetközi szabványoknak való megfelelés biztosítják. A GEO termékeket úgy...
5.400.000 Ft
10 éve hirdető
2024. július 21. 22:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskőrös
HW6011 és HW8011-es pótkocsik eladók! Teljesen felújítva, friss műszakival!
2024. július 21. 21:14 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.293)
![Ne kockáztass! Ha ezt teszed az erdőben, azért börtönbüntetés is járhat!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4952/cikk_74952/erdU_elektronikus_hulladek_fill_540x300_0.jpg)
Ne kockáztass! Ha ezt teszed az erdőben, azért börtönbüntetés is járhat!
Az illegális szemétlerakás akár egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel is...![Nem csak a belseje ér aranyat! A héja is igazi kincs!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/7178/cikk_67178/aloe_vera_fill_540x300_0.jpg)
Nem csak a belseje ér aranyat! A héja is igazi kincs!
Az aloe vera belsején kívül a héja is nagyon hasznos. Ki ne dobd!![Minél erősebb az éjszakai megvilágítás, annál keményebbek az utcai fák levelei](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4999/cikk_74999/fa_ejszaka_fill_540x300_0.jpg)