Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.212 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2.400.000 Ft
1 éve hirdető
2024. szeptember 8. 08:22 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Mosonmagyaróvár
MBP-HBP három oldalra billenős pótkocsi eladó! Pótkocsi. Jó műszaki állapotban, műszaki 2028.10. Érdeklődni:
2024. szeptember 8. 08:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2.500.000 Ft
9 éve hirdető
2024. szeptember 7. 15:55 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Fábiánháza
MBP 6.5 T pótkocsi eladó korához képest jó állapotban magasitóval eladó ! Teljesen fel van újjítva 4.5 év műszakival jó gumikkal !...
2024. szeptember 7. 15:39 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 7. 15:29 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 7. 14:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 7. 14:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 7. 12:59 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 7. 12:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 7. 12:39 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Annaburger HTS 22.15 HardLiner - 2021-es évjárat - tandem tengely - vontatott - légfék - aláfutásgátló - hidraulikus billentés - 22 t...
2024. szeptember 7. 12:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 7. 12:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 7. 10:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
4.500.000 Ft
3 éve hirdető
2024. szeptember 7. 09:23 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kerekegyháza
Pronár Gyári gabonas 3 oldalra billenős pótkocsi 3 magasitóval 14 tonna össztömeg pirosrendszam 2027ig műszaki hatso vontatas fellepő letra...
2024. szeptember 7. 08:49 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Krampe BB 650 - 2024-es ÚJ - tandem - K80 - légfék - aláfutás gátló - led világítás - légrugós - hidraulikus hátfalnyitás - led világítás -...
2.380.000 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 6. 14:38 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Szatymaz
MBP pótkocsi, 6,5 billenős, 1987-es, érvényes műszakival, új platóval és oldallal, fellépő elöl-hátul, nyitható oldallal alul-felül, új...
2024. szeptember 6. 14:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
1.999.000 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 6. 14:18 Billenős pótkocsi Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Gt450 autószállító utánfutó 2.099.000,-Ft helyett 1.990.000 Ft Új 2024-es Gt 450 billenős utánfutó készletről eladó Gyártó: Martz...
2024. szeptember 6. 14:04 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 6. 13:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 6. 12:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 6. 10:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A FRANCINI évtizedek óta képviseli a rendkívül megbízható mezőgazdasági pótkocsik választékát: mindenféle pótkocsit magában foglal,...
2024. szeptember 6. 07:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.212)