Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.286 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
Olvasson tovább
2024. augusztus 15. 12:14 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Metal-Fach T710/2 Pótkocsi A T710 sorozatú kéttengelyes pótkocsik a mezőgazdaságnak szánt termékek.A pótkocsikat tartósságuk jellemzi. A...
1.338.575 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 15. 11:34 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Fékezett, két tengelyes munkagép szállító trailer kifejezetten Force árokásókhoz tervezve. Lehajtható rámpával. Le-, illetve fel lehet állni...
12 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:59 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Cynkomet T117 egytengelyes billencs pótkocsi, 2020, ÚJ, piros rendszámmal, 3,5t terhelhetősséggel, 2025.04-ig műszakival, alul-felül nyíló...
13 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:59 Billenős pótkocsi Heves, Bükkszenterzsébet
A már jól ismert METAL-FACH T730/3 Tandem tengelyes pótkocsi eladó KÉSZLETRŐL! 12 t teherbírás, tandem kivitel, nagyon magas...
1.599.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:54 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
7 tonnás raksúly, piros rendszám, 5 év műszaki, jó állapotban eladó
3.000.000 Ft
1 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:49 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Nagyigmánd
Eladó HW 8011 pótkocsi, friss, 5 év műszakival, jó állapotban.
55.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:49 Billenős pótkocsi Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Pótkocsi bérbeadó. Pótkocsi bérlés. 55.000.-FT/nap Min. 10 nap További hirdetéseink itt! www.itls.co.hu
13 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:49 Billenős pótkocsi Heves, Bükkszenterzsébet
A MÁR JÓL ISMERT METAL-FACH PÓTKOCSIK ELADÓK GYÁRI IMPORTŐRTŐL KÉSZLETRŐL!!! Hihetetlen akcióban eladó új 8-14 t terhelhetőségű 3 oldalra...
1.990.000 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Gyári 16 tonnás, 2 oldalra billencs német gyártmányú pótkocsi új munkahengerekkel és hidraulika rendszerrel, német mezőgazdasági...
2024. augusztus 15. 10:49 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Metal-Fach T730 Pótkocsi A tandem mezőgazdasági pótkocsik főleg a mezőgazdaság szállítási megoldásaiként használhatóak.A pótkocsikat...
13 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:39 Billenős pótkocsi Heves, Bükkszenterzsébet
A már jól ismert METAL-FACH pótkocsik több méretben és kivitelben eladók KÉSZLETRŐL! 3-18 t teherbírás, tandem és forgózsámolyos kivitelek,...
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:19 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Komárom
A cseh MOLČIK gyár 30 éves múltra visszatekintő vállalkozás. Magyarországon elsősorban a billenő platós felépítmények piacvezető szállítója....
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:19 Billenős pótkocsi Heves, Gyöngyös (Mátrafüred)
Nagyon jó minőségű, közkedvelt magyar pótkocsi eladó! - Plató hosszúsága: 4820 mm - Plató szélessége: 2280 mm - Oldalfal magassága: 600 +...
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:09 Billenős pótkocsi Heves, Gyöngyös
Nagyon jó minőségű, közkedvelt magyar pótkocsi eladó! - Plató hosszúsága: 7200 mm - Plató szélessége: 2420 mm - Oldalfal magassága: 800 mm -...
21.500.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:04 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Nagyigmánd
Főbb jellemzői: - Hidraulikus hátfal - Nyitható oldalfal - Cserélhető felépítmény - Két oldalra billenő plató - 30,5 m3 Vagy forduljon...
5.320.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 09:29 Billenős pótkocsi Heves, Hort
BOBRUJSZK AGROMASH PST-12 MEZŐGAZDASÁGI PÓTKOCSI Műszaki adatok: -Hossz: 6000 mm -Szélesség: 2500 mm -Magasság: 2700 mm -Terhelhetőség:...
12 éve hirdető
2024. augusztus 15. 08:59 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Ifa HW6011 billenős pótkocsi, 1982, piros rendszám, igény szerint friss műszakival, nagyon jó állapotban, jó gumikkal, igény esetén...
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 08:59 Billenős pótkocsi Heves, Gyöngyös (Mátrafüred)
Nagyon jó minőségű, közkedvelt magyar pótkocsi eladó! - Plató hosszúsága: 5200 mm - Plató szélessége: 2420 mm - Oldalfal magassága: 800 +...
12 éve hirdető
2024. augusztus 15. 08:49 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Ifa Hw 8011 billenős, magasítós pótkocsi, 1984-es, piris rendszám, műszaki, kamion kerekekkel, kifogástalan alvázzal, jó felépítmény,...
1.574.795 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 15. 08:49 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Ráfutófékes, munkagép szállító trailer kifejezetten Force árokásókhoz tervezve. Lehajtható rámpával. Le-, illetve fel lehet állni a...
8 éve hirdető
2024. augusztus 15. 08:44 Billenős pótkocsi Pest, Érd
A DAP Kft elkötelezett a kiváló minőségű olasz gyártású gépek mellett immáron 29 éve. Az olasz Terpa cég 1965 óta gyárt mezőgazdasági...
55.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. augusztus 15. 08:34 Billenős pótkocsi Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Pótkocsi bérbeadó. Pótkocsi bérlés. 55.000.-FT/nap Min. 10 nap További hirdetéseink itt! www.itls.co.hu
8.800.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. augusztus 15. 08:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Alig használt (talán 2*) 2018-as gyártású pótkocsi! Terhelhetőség: 14 t Öntömeg: 4,6 t H/Sz: 523/242 cm Kapacitás: ~ 17,6 m3 385/65r22,5...
8.900 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 08:24 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - Összsúly: 8.000 kg - Önsúly: 1.850 kg - Raksúly: 6.150 kg - Térfogat: 9 m3 Fizikai méret: - hosszúság: 5.850 mm -...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.286)
![5 napos időjárás-előrejelzés: érkezik a hidegfront és némi csapadék](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5115/cikk_75115/Csala-David-1_fill_540x300_0.jpg)
5 napos időjárás-előrejelzés: érkezik a hidegfront és némi csapadék
A hosszú hétvégén elér minket egy hullámzó hidegfront.![Egy trópusi csodagyümölcs, ami számos betegségre gyógyír lehet](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5101/cikk_75101/papaja-_fill_540x300_0.jpg)
Egy trópusi csodagyümölcs, ami számos betegségre gyógyír lehet
Rengeteg egészségügyi előnye és felhasználási módja ismert.![Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6861/cikk_66861/almafa_fill_540x300_0.jpg)