Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.355 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2024. július 16. 12:14 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: Típusa: BRT 228 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitása: 4000 kg Súlya: 720 kg Hasznos teherbírás: 3280 kg...
2024. július 16. 12:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR T683-as 19 tonna össztömegű 3 IRÁNYBA BILLENTŐ TANDEM PÓTKOCSI 800+800 mm-es oldalfallal. PRONAR T683 műszaki adatok: Megengedett...
2024. július 16. 12:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskőrös
Metal-Fach tandem és forgózsámolyos pótkocsik teljes típusválasztéka kedvező áron kapható! Három oldalra billenő felépítmény. Választható...
6.999.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 16. 12:04 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
2008-as évj, 24 tonnás, 3 oldalra billenős, alul és felül nyílós oldalakkal, piros rendszám, 5 év műszaki, erős alváz, nagyon jó állapotban...
2024. július 16. 11:29 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: Típusa: BRT 225 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitása: 3500 kg Súlya: 650 kg Hasznos teherbírás: 2850 kg...
1.999.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 16. 11:29 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
1990-es évj., 8600 kg összsúly, billenős, piros rendszám, műszaki, jó állapotban eladó
4 éve hirdető
2024. július 16. 11:29 Billenős pótkocsi Tolna, Szekszárd
FARMTECH EDK 500 Alsó vagy felső kapcsolással Többféle fékrendszer lehetősége: ráfutófék, hidraulikus fék vagy légfékrendszer Szín...
2024. július 16. 11:19 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
1.350.000 Ft
6 éve hirdető
2024. július 16. 11:14 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Eladó azonnal munkára fogható MBP 6,5 tonnás pótkocsi. Jó állapotban, jó gumikkal és oldalakkal. Érvényes okmányokkal rendelkezik. Részletes...
12 éve hirdető
2024. július 16. 11:14 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Cynkomet T117 egytengelyes billencs pótkocsi, 2020, ÚJ, piros rendszámmal, 3,5t terhelhetősséggel, 2025.04-ig műszakival, alul-felül nyíló...
2024. július 16. 11:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
1.338.575 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. július 16. 11:09 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Fékezett, két tengelyes munkagép szállító trailer kifejezetten Force árokásókhoz tervezve. Lehajtható rámpával. Le-, illetve fel lehet állni...
450.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 16. 11:09 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Hamster Nürnberg rendfelszedő pótkocsi jó állapotban eladó! Ár: 450000 Ft+áfa
2024. július 16. 10:59 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Tandem mezőgazdasági pótkocsi, megerősített alváz felépítménnyel - hátra billenthető - oldalfal: erősített oldal - Teljes tömeg: 16.000 kg...
5.900.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 16. 10:54 Billenős pótkocsi Borsod-Abaúj Zemplén, Onga
Eladó 12 tonnás metal fach pótkocsi. Nagyobbra váltás miatt.
199.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 16. 10:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: billenős segédalvázak 2db + munkahengerek Állapot: Újszerű Évjárat: 2015 Tulajdonságok: három irányba billenős, megegyezés...
2024. július 16. 10:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
1.880.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 16. 10:54 Billenős pótkocsi Borsod-Abaúj Zemplén, Mályi
Az egytengelyes PV-2000 pótkocsi a legkisebb pótkocsi, amelyek kifejezetten 20-25 lóerős traktorok számára segítenek a szállítmányozási...
3 éve hirdető
2024. július 16. 10:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
Fontos Önnek a minőség, a biztonság, tartósság és a megfizethető ár, mikor pótkocsit keres? A legjobb helyen van a vásárláshoz, akár...
13 éve hirdető
2024. július 16. 10:54 Billenős pótkocsi Heves, Bükkszenterzsébet
A már jól ismert METAL-FACH T730/3 Tandem tengelyes pótkocsi eladó KÉSZLETRŐL! 12 t teherbírás, tandem kivitel, nagyon magas...
2024. július 16. 10:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 16. 10:44 Billenős pótkocsi Vas, Simaság
Zaslaw D764 típusú teknős Tandem tengelyű pótkocsi sokféle felszereltségben eladó - Akár 33 m3 térfogat - Platóhossz: 7080mm - Megengedett...
2024. július 16. 10:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 16. 10:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
55.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 16. 10:39 Billenős pótkocsi Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Pótkocsi bérbeadó. Pótkocsi bérlés. 55.000.-FT/nap Min. 10 nap További hirdetéseink itt! www.itls.co.hu
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.355)
![Ezeket az ételeket, italokat ne fogyaszd éhgyomorra!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4416/cikk_74416/kave_croissant_fill_540x300_0.jpg)
Ezeket az ételeket, italokat ne fogyaszd éhgyomorra!
Vannak olyan élelmiszerek, amelyeket nem javasolt reggelire fogyasztani.![Nem akarsz füvet nyírni? Ráadásul kiégett a gyeped? Ez a 11 növény segíteni fog, hogy újra szép legyen a kerted!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/9479/cikk_59479/borostyan_fill_540x300_0.jpg)