Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.227 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2024. augusztus 21. 23:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 21. 19:39 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 21. 17:34 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 21. 16:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 21. 15:49 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 21. 14:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 21. 14:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
2024. augusztus 21. 14:04 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 21. 13:44 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 21. 11:49 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 21. 11:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 21. 11:29 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. augusztus 21. 11:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
1.420.000 Ft +ÁFA
3 hónapja hirdető
2024. augusztus 21. 10:49 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
RM14-T3S egytengelyes kétkerekű, háromirányú billenő pótkocsi 20-70 LE-s traktorokhoz, pl. Valpadana, Renault, Massey Ferguson, New Holland...
2024. augusztus 21. 10:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. augusztus 21. 10:19 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. augusztus 21. 09:19 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Leírás A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. augusztus 21. 08:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. augusztus 21. 08:29 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 21. 08:09 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 21. 07:49 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 21. 06:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 21. 03:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 20. 21:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.227)
Sajtóközlemény