Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.467 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
Olvasson tovább
11 éve hirdető
2025. április 15. 17:45 Billenős pótkocsi Baranya, Zaláta
nsn tz4k rába15 bagodi bhp billenős pótkocsi rendszámmal vagy anélkül keresek megvételre
2025. április 15. 17:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskőrös
Metal Fach 711/3 típusú pótkocsi új oldalfal garnitúra eladó! Igény esetén több szett is rendelkezésre áll. Méretei: - 2410 mm széles - 4510 mm hosszú - 600 mm magas Szállításban tudok segíteni! Ár: 199.000.- Ft www.koros-welt.hu A hirdetésben...
2025. április 15. 17:24 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
FLIEGL TDK 200 FOX (20 T) TANDEM HáROM OLDALRA BILLENTő PóTKOCSI ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:8995000 huf Évjárat: 2024 Egyéb Specifikáció: 40km/h kivitel EK típusjóváhagyással és COC papírokkal (sárvédővel, aláfutásgátlóval és...
2025. április 15. 17:14 Billenős pótkocsi Somogy, Szőkedencs
Ha robusztus, megbízható és hosszú élettartalmú teknős billencset szeretnél, akkor a Kröger agroliner MUK 303-as jó választás. Magyarországi raktárról azonnal átvehető és munkára fogható. Műszaki adatok. Gyártási év 2023.09. Megengedett legnagyobb...
12 éve hirdető
2025. április 15. 17:09 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Reisch felépítmény, billenős pótkocsihoz, 2009, 33m3-es, 7m*2,5m*1,9m méretekkel, alu oldalakkal, takaró ponyvával, újszerű, kifogástalan állapotban eladó.
14 éve hirdető
2025. április 15. 17:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Gazdálkodó! Cégünk részt vesz az ÁTK pályázatban! Örömmel értesítjük, hogy az AKPIL, Metal-Fach és Metal-Technik, Meprozet és Zuptor gépeink mostantól elérhetőek az ÁTK pályázat keretein belül. Ne hagyja ki ezt a kivételes lehetőséget,...
7.100.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. április 15. 16:54 Billenős pótkocsi Pest, Cegléd
SAF-híd, légrugó, tárcsafék. Saját tömeg: 7180 kg. Mezőgazdasági célra vizsgáztatva is!
21.900 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2025. április 15. 16:49 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - Összsúly: 15000 kg - Önsúly: 3700 kg - Befoglaló méretek (ho x sz x ma): 6915 x 2450 x 3147 mm - Felépítmény belső méretei (ho x sz): 4950 x 2200 mm - Oldalfalmagasság: 800+600 mm - Platómagasság: 1335 mm - Térfogat: 16 m3 -...
8.800.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 15. 16:44 Billenős pótkocsi Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható, 2010 évjáratú Lueck HKZ 18 típusú, 2 tengelyes pótkocsi, minden külföldi okmányával. Felépítmény: 7,2 m hosszú, 2,45 m széles, 2,1 m magas. Fix jobb oldal, jó ponyvázás. Önsúly: 5630 kg, összsúly: 18 tonna. Azonnal...
2025. április 15. 16:44 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Méretek: - Plató hosszúsága: 4820 mm - Plató szélessége: 2280 mm - Rakfelület magassága: 1380 mm - Raktérfogat /Normál/: 6,5 m³ - Raktérfogat /Magasítóval/: 12 m³ - Legnagyobb hosszúság: 7110 mm - Legnagyobb szélesség: 2480 mm - Magasság: 2480 mm -...
2025. április 15. 16:34 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Az általában kisebb traktorokat üzemeltető, nem professzionális felhasználok részére ajánlott. Műszaki adatok hátra felé billentő, hidraulikusan Összsúly 2000 kg raksúly 1650 kg plató hossz 2500 mm szélesség 1600 mm oldalmagasság 500 mm ráfutófékes...
4 éve hirdető
2025. április 15. 16:24 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Felszereltség: - összsúly: 20.000 kg - önsúly: 4.700 kg - raksúly: 15.300 kg - befoglaló mértek (h x sz x m): 7.280 x 2.550 mm x 3.370 mm - felépítmény belső méretei (h x sz): 5.250 x 2.416 mm - oldalfalmagasság: 800 + 800 mm - platómagasság: 1.390...
2025. április 15. 16:14 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
• Kéttengelyes, forgózsámolyos alváz • BPW tengelyek 400 x 120 fékdobbal, parabola rugózással • 40 km/h kivitel EK típusjóváhagyással és COC papírokkal (sárvédővel, aláfutás gátlóval és kontúrlámpákkal) • Y-vonórúd DIN vonószemmel 40 mm • Megengedett...
2025. április 15. 16:04 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
• Kéttengelyes, forgózsámolyos alváz • BPW tengelyek 400 x 120 fékdobbal, parabola rugózással • 40 km/h kivitel EK típusjóváhagyással és COC papírokkal (sárvédővel, aláfutás gátlóval és kontúrlámpákkal) • Y-vonórúd DIN vonószemmel 40 mm • Megengedett...
2025. április 15. 15:59 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Méretek: - Plató hosszúsága: 5200 mm - Plató szélessége: 2420 mm - Rakfelület magassága: 1435 mm - Raktérfogat /Normál/: 10 m³ - Raktérfogat /Magasítóval/: 17,6 m³ - Legnagyobb hosszúság: 7400 mm - Legnagyobb szélesség: 2550 mm - Magasság: 2885 mm -...
5.396.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. április 15. 15:49 Billenős pótkocsi Vas, Szombathely
FARMTECH EDK 800 3 oldalra billenő egytengelyes pótkocsi A pótkocsi szervestrágya szállítására is alkalmas! Összsúly (kg): 8000 Rakodótér hossza (mm): 4150 Rakodótér szélessége (mm): 2160 Rakodótér magassága (mm): 500 + 500 Önsúly (kg): 1850...
4 éve hirdető
2025. április 15. 15:44 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Farmtech TDK-1100 (11t) tandem pótkocsi! MŰSZAKI PARAMÉTEREK: • Megengedett össztömeg: 11.000 kg • Saját tömeg (min.): 2.800 kg • Befoglaló méretek (h-sz-m): 6.180 x 2.310 x 2.200 mm • Felépítmény belső méretei (h-sz-m): 4.510 x 2.060/2.160 mm...
4.990.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. április 15. 15:44 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Magasítóval, ponyvával, ponyvatartóval, pódiummal, légfékrendszerrel, új gumikkal. - Használt pótkocsi beszámítás lehetséges. Érd.: 0630 943 6876.
4.700.000 Ft
8 éve hirdető
2025. április 15. 15:33 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Rápolt
Eladó a képen látható Pronar pótkocsi. Típusa: T672/1. Megkímélt állapotban, 2027-ig műszakival ellátott. Kérem a tisztelt érdeklődőket, csak komoly vásárlási szándékkal hívjanak.
2025. április 15. 15:19 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Műszaki adatok: - Plató hosszúsága: 7200 mm - Plató szélessége: 2420 mm - Rakfelület magassága: 1435 mm - Raktérfogat /Normál/: 14 m³ - Raktérfogat /Magasítóval/: 24,4 m³ - Legnagyobb hosszúság: 9605 mm - Legnagyobb szélesség: 2550 mm - Magasság:...
4.796.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. április 15. 15:19 Billenős pótkocsi Vas, Szombathely
A pótkocsi szervestrágya szállítására is alkalmas! Összsúly 6500 kg Önsúly (felszereltségfüggő) 1500 kg Raksúly 5000 kg Befoglaló méretek (hossz x szélesség x magasság) 5194 x 2160 x 2061 mm Felépítmény belső méretei (hossz x szélesség) 3490 x 2000...
2025. április 15. 15:09 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! •Garancia...
12 éve hirdető
2025. április 15. 14:49 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Panav BSS P217.1313 gabonás pótkocsi, 1992, piros rendszám, 2023.05-ig műszaki, 12,5 t terhelhetőséggel, 2 tengelyes, 2 oldalra billenős, magasítós, takaróponyvával, kamionkerekkel, 70%-os gumikkal, új, erős felépítménnyel, felújított fékrendszerrel...
155.000 Ft
10 éve hirdető
2025. április 15. 14:32 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Létavértes (Vértes)
Pótkocsi nyitó alsó, felső kompletten, ahogy a képen látható, eladó.
950.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 15. 14:31 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Mbp 6,5 billenős pótkocsi Rendezett papírokkal, lejárt műszakival, (igény szerint friss műszakival) 80% os gumikkal, jó alvázzal, azonnal munkára fogható. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.467)
Sajtóközlemény

970 millióból indul a BIOTIKA – így figyelik majd az élővilágot
A cél: korszerű adatbázis és természetvédelmi rendszer a hazai biodiverzitás...