Hirdetés
pótkocsi találatok 1.341 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
Olvasson tovább
2025. március 4. 15:09 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Új TRX RM1500 BIG típusú hátra billenthető pótkocsi világítással, raktárról. Teherbírás: 1,5 tonna Plató hossz: 200 cm Plató szélesség: 130 cm Oldalmagasság: 40 cm Hidraulikusan billenthető (hátra) Hátsó világítással Saját súly: 320 kg Forgalomba nem...
12.000 EUR
14 éve hirdető
2025. március 4. 14:44 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Ártánd
Schmitz SKI24 billenős pótkocsi, 2002-es évjárat, 3 tengelyes, 27 tonna max. teherbírás, légpárnás felfüggesztés, azonnal munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós adószámmal rendelkezőknek 0% ÁFA....
8 éve hirdető
2025. március 4. 14:34 Billenős pótkocsi Pest, Nagykőrös
Kéttengelyes három oldalra billenő pótkocsi: 2 tengelyes futómű Y-vonórúd DIN vonószemmel 40 mm Megengedett össztömeg 18 000 kg Hegesztett, horganyzott alvázkonstrukció Plató: 5 050 mm x 2 420 mm, betűzhető sarokrakoncák, körbefutó gumitömítés...
2025. március 4. 14:29 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Ács
Brantner Z 15045 XXL AKTION forgózsámolyos 3 oldalra billentő pótkocsik készletről! Össztömeg 15 000 kg Nettó tömeg 3 800 kg Plató magassága 1380 mm Oldalfal magassága 800+600 mm Töltési térfogat 14,1 m3 - Y vonórúd a legszűkeb fordulókhoz is - G váz...
15 éve hirdető
2025. március 4. 14:28 Billenős pótkocsi Vas, Simaság
Zaslaw D764 típusú teknős Tandem tengelyű pótkocsi sokféle felszereltségben eladó - Akár 33 m3 térfogat - Platóhossz: 7080mm - Megengedett össztömeg 21000kg-tól - Erős teherbírású S355J acélszerkezetből készült kifejezetten erős alváz, padozat 6mm,...
2025. március 4. 14:09 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
A PV-4000 egy tengelyes traktor pótkocsi egy univerzális traktorcsatlakozás, amelyet a szállítási műveletek legszélesebb körére terveztek. Robusztus és stabil szerkezetek alacsony súlyponttal, amely lehetővé teszi a jó manőverezhetőséget minden...
2025. március 4. 14:09 Billenős pótkocsi Fejér, Sárosd
5550x2320mm-es felépítmény méret 18,7m3-es térfogat 18t technikai terhelhetőség K80 vonófej Fix BPW tengelyek Parabolarugós futómű Légfék Hidraulikusan nyitható hátsó ajtó A részletes felszereltségért kérje személyre szabott ajánlatunkat. A 2023-as...
2025. március 4. 13:54 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
9.200.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2025. március 4. 13:50 Billenős pótkocsi Vas, Simaság
Akciós áron eladó készletről Zaslaw Tandem D762-14 XL kivitelű pótkocsi Megengedett össztömeg: 19 000 kg Önsúly ca.: 5 000 kg Abroncsméret: 385/65R22.5 (ÚJ GUMIK!) Oldalfal/plató lemezvastagság: 3/5 mm Rakodófelület hosszúság: 5 210 mm Rakodófelület...
2025. március 4. 13:44 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
DK 140 KéTTENGELYES HáROM OLDALRA BILLENTő PóTKOCSI ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:6995000 huf Évjárat: 2024 Egyéb Specifikáció: Megengedett össztömeg 14 000 kg 30 km/h kivitel EK típus jóváhagyással és COC papírokkal (sárvédővel,...
2.300.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. március 4. 13:44 Billenős pótkocsi Somogy, Nagybajom
Típus: BRT 225 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitás: 3500 kg Súly: 650 kg Hasznos teherbírás: 2850 kg Méretei: 2,70 × 1,70 × 0,40 m Kerék: 10.0/75.15.3 10 PR Fék: légfék rendszer Aprómag kiürítés Dupla oldalfal Ajándék műszaki...
7.500 EUR
14 éve hirdető
2025. március 4. 13:29 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Ártánd
Schmitz SKI 24/8.2 billenő pótkocsi, 3 tengelyes, 8200 kg önsúly, 29.800 kg teherbírás, 9,9 m hosszú, 2,5 m széles, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós adószámmal rendelkezőknek 0% ÁFA. Teljes...
15 éve hirdető
2025. március 4. 13:24 Billenős pótkocsi Vas, Simaság
Zaslaw 737-14 XL kivitelű három oldalra billenő pótkocsik készletről akciós áron eladók. Gazdag alapfelszereltség: - Erős teherbírású S355J acélszerkezetből készült keret - Padlólemez 5 mm vastag, oldalfalak 3 mm vastag - Kifejezetten erős I-gerenda...
4.500 EUR
14 éve hirdető
2025. március 4. 13:09 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Ártánd
Schmitz SKI 24/8.2 billenő pótkocsi, 3 tengelyes, 8200 kg önsúly, 29.800 kg teherbírás, 9,9 m hosszú, 2,5 m széles, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós adószámmal rendelkezőknek 0% ÁFA. Teljes...
2025. március 4. 13:04 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Ursus T-042 7t tandem pótkocsi Az egytengelyes mezőgazdasági pótkocsi T-042 könnyű, tartós és funkcionális. Ennek a megoldásnak köszönhetően a pótkocsi kiváló tapadási feltételeket biztosít a traktorhoz, amelyhez össze van szerelve. Célja a...
2025. március 4. 12:44 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Ács
Brantner DD 24073/2 XXL forgózsámolyos 3 tengelyes 3 oldalra billentő pótkocsik készletről Össztömeg 24 000 kg Nettó tömeg 7 200 kg Plató magassága 1 420 mm Oldalfal magassága 800 + 800 mm Töltési térfogat 27,9 m3 Dupla C hegesztett váz rendszer 10...
2025. március 4. 12:39 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Az akció a készleten lévő gépekre érvényes! AP 2013 pótkocsi (Magyar) Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kizárólagos képviseleténél! Plató hosszúsága: 5200 mm Plató szélessége: 2420 mm Rakfelület magassága: 1435 mm Raktérfogat (Normál): 10 m3 Raktérfogat...
2025. március 4. 12:04 Billenős pótkocsi Somogy, Szőkedencs
Egyedi a piacon a Multi Liftes pótkocsik közt a Kröger agroliner THL 20 THL 30 pótkocsi. Műszaki adatok THL 20 kettő és THL 30 három tengelyes kivitelben. Megengedett legnagyobb össztömeg 20 - 24 - 30 és 34 Tonna Saját tömeg 5100 kg ( széria...
2025. március 4. 11:54 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Új TRX RM1500 BIG 1,5 tonnás pótkocsi kistraktorhoz, magasítóval Telephelyi használatra, nem forgalomba helyezhető! Teherbírás: 1,5 tonna Plató hossz: 200 cm Plató szélesség: 130 cm Oldalmagasság: 40 cm Magasító: 43 cm Hidraulikusan billenthető...
2025. március 4. 11:49 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
TRX RM25 kéttengelyes pótkocsi világítással kistraktorhoz Telephelyi használatra, nem forgalomba helyezhető! (A kép illusztráció, az egytengelyes verzió.) Adatok: - Hidraulikusan billenthető (hátra) - Hátsó világítással Méretek: - hossz: 240 cm -...
2025. március 4. 11:39 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2.590.000 Ft
9 éve hirdető
2025. március 4. 11:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Eladó BSS 17 tonnás billencs pótkocsi, piros rendszámmal, 5 év műszakival. Igény esetén teljeskörű átírás ügyintézéssel. Tekintse meg további járműkínálatunkat honlapunkon vagy a járművek ugyanitt menüpontban!
2025. március 4. 11:14 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
URSUS 10 t pótkocsi T-083A Ursus T-083/A pótkocsit mezőgazdasági termékek szállítására szolgál. Alsó szállítókapcsolóval felszerelt traktorokkal való munkavégzésre alkalmas. A többi pótkocsihoz hasonlóan a hátsó nyíláson is található egy állítható...
2025. március 4. 11:09 Billenős pótkocsi Somogy, Szőkedencs
Magyarországi raktárról! Kröger agroliner MUK 303-as teknős billencs. Amennyiben hosszú távra megbízható szállító eszközt keresel akkor itt megtaláltad! Műszaki adatok: - hidraulikus rugózású vonórúd; - hidraulikus rugózású BPW tengely csoport 60...
2025. március 4. 11:04 Billenős pótkocsi Somogy, Szőkedencs
A köbméter király Magyarországi raktárról! Kröger Agroliner HKD 302 S három oldalra billentő, forgózsámolyos pótkocsi. Műszaki adatok: - 18 tonna megengedett legnagyobb össztömeg - Saját tömeg: 4630 kg (felszereltség függő) - 24 KÖBMÉTER HASZNOS...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.341)

Sok jó zöldség kis kertben is elfér! Eláruljuk hogyan!
Kicsi a kerted? Mutatjuk, hogy lehet benne mégis sok zöldség!
Kezdődik a nagyböjt. Elég ilyenkor lemondani a húsról?
Tejterméket és tojást lehet fogyasztani a böjti napokon?