Hirdetés
pótkocsi találatok 1.232 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
1.250.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 12. 14:08 Billenős pótkocsi Pest, Letkés
Egytengelyes, billenős pótkocsi 2027-ig érvényes műszakival eladó.
3.000.000 Ft
4 hónapja hirdető
2024. július 12. 09:57 Billenős pótkocsi Békés, Tótkomlós
Ifa hw 8011 pótkocsi eladó,műszaki: 2027.03.24 piros rendszám
4.300.000 Ft
2 éve hirdető
2024. július 11. 16:44 Billenős pótkocsi Békés, Kondoros
Kihasználatlanság miatt eladó lett egy billenős HW 8011 pótkocsi. Amit tudni lehet róla: Kb 4 évvel ezelőtt kapott teljes felújítást, új...
1.525.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 11. 14:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Mbp pótkocsi 2028. júniusig érvényes műszakival, törzskönyvvel, 110-es oldalfalakkal Kiskunhalason eladó!
2.900.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. július 10. 22:11 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Balkány
Eladó a fotókon látható pótkocsi, érvényes műszakival. Bővebb információ telefonon!
12.345 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. július 10. 18:35 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bököny
megvételre keresek kbp 8 tipusu pótkocsi alvázat platóval hidakkal ,bontott hiányos állapot nem gond.
2.600.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 10. 13:23 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Fábiánháza
MBP 6.5 T pótkocsi eladó korához képest jó állapotban magasitóval eladó ! Teljesen fel van újjítva 4.5 év műszakival jó gumikkal !...
4.550.000 Ft
4 éve hirdető
2024. július 10. 13:07 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Tiszacsege
24 tonnás, 3 oldalra billenős pótkocsi eladó adásvételivel, lassú járműre vizsgáztatva.
950.000 Ft
6 éve hirdető
2024. július 10. 09:43 Billenős pótkocsi Pest, Áporka
Pótkocsi eladó. Forgalmi és rendszám nélkül.
2.500.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 9. 21:15 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Mórahalom
Pótkocsi ifa Hk05-s eladó. piros rendszám, lassú járműre vizsgáztatva. Kistraktor csere érdekel.
4.050.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 9. 20:11 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Mórahalom
HW 80-11-es pótkocsi jó műszaki állapotban, 130 cm oldalmagassággal, kamion kerekekkel, piros rendszámmal, műszakival eladó. Vagy MTZ csere...
250.000 Ft
4 hónapja hirdető
2024. július 9. 17:55 Billenős pótkocsi Heves, Heréd
Eladó TZ4K-hoz való gyári pótkocsi. Működő hidraulikával, jó gumikkal, azonnal munkára fogható állapotban. Okmányok nélkül.
1.050.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 9. 14:01 Billenős pótkocsi Békés, Okány
Eladó 5 tonnás pótkocsi jó vázzal és felépítménnyel. 80%-os gumik, felújított forgózsámoly, magosító, műszaki nélkül!
370.500 Ft
8 éve hirdető
2024. július 9. 13:16 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
5 méteres BSS pótkocsi plató, 130 cm-es oldalakkal.
1.580.000 Ft
6 éve hirdető
2024. július 9. 10:37 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Sándorfalva
Eladó a képen látható pótkocsi. Billenőplatós. Rozsdamentes! Teljesen felújított, hibátlan műszaki állapotban. A felújítás során teljes...
980.000 Ft
3 éve hirdető
2024. július 9. 08:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladó használt pótkocsi, Kecskeméten, 4 év műszaki vizsgával.
9.000.000 Ft
1 hónapja hirdető
2024. július 8. 16:48 Billenős pótkocsi Somogy, Andocs
Eladó, megkímélt állapotú, 3 tengelyes Lenhardt pótkocsi.
5.000.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. július 8. 13:22 Billenős pótkocsi Baranya, Sumony
Eladó egy 2002-es 18t össztömegű Stetz Kipper Dk18 típusú 3 oldalra billenős lassú jármű pótkocsi, 5 év műszaki, 510x240x140-es platóval.
4.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 8. 10:34 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Mosonmagyaróvár
Eladó 2011-es Krone 18 tonnás légrugós pótkocsi. Azonnal munkára fogható, szép állapotban, szakadás- és lyukmentes ponyvával. Egy oldalra...
8 éve hirdető
2024. július 8. 09:37 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Bajna
BSS billenős pótkocsi ,gabonára felmagasítva, kitűnő állapotban eladó. Az oldalak horganyzott lemezből készültek, ép ponyvával,alvázzal,...
12 éve hirdető
2024. július 7. 21:00 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Hajdúsámson
Kifogástalan, azonnal munkára fogható állapotban lévő MBP pótkocsi, 2 év műszakival, eladó. Ár megegyezés szerint.
250.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 7. 09:20 Billenős pótkocsi Tolna, Szedres
Eladó Bpw Eco plus tárcsafékes pótkocsi tengely!
2.500.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 7. 07:43 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kótaj
4,5 év műszakival, új felépítménnyel, új munkahengerrel eladó.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.232)
Duplázd meg a kerted! Mutatjuk mit és hogyan vess el, hogy bőségesen teremjen!
Nem mindegy, mit és hogyan vetsz el másodvetésként! Mutatjuk, mire figyelj!Több száz medvét fognak kilőni Romániában
Az állatok egyre gyakrabban támadnak emberre, ennek ellenére civil szervezetek...
Hirdetés