Hirdetés
pótkocsi találatok 1.341 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
4 éve hirdető
2025. március 3. 04:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
Fontos Önnek a minőség, a biztonság, tartósság és a megfizethető ár, mikor pótkocsit keres? A legjobb helyen van a vásárláshoz, akár készletről is! Pótkocsi kínálatunk több tucat különböző mezőgazdasági modellt tartalmaz, amelyek közül biztosan talál...
4 éve hirdető
2025. március 3. 04:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
Fontos Önnek a minőség, a biztonság, tartósság és a megfizethető ár, mikor pótkocsit keres? A legjobb helyen van a vásárláshoz, készletről! Pótkocsi kínálatunk több tucat különböző mezőgazdasági modellt tartalmaz, amelyek közül biztosan talál olyan,...
4 éve hirdető
2025. március 3. 04:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
Fontos Önnek a minőség, a biztonság, tartósság és a megfizethető ár, mikor pótkocsit keres? A legjobb helyen van a vásárláshoz, akár készletről is! Pótkocsi kínálatunk több tucat különböző mezőgazdasági modellt tartalmaz, amelyek közül biztosan talál...
4 éve hirdető
2025. március 3. 04:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
Fontos Önnek a minőség, a biztonság, tartósság és a megfizethető ár, mikor pótkocsit keres? A legjobb helyen van a vásárláshoz, akár készletről is! Pótkocsi kínálatunk több tucat különböző mezőgazdasági modellt tartalmaz, amelyek közül biztosan talál...
2025. március 3. 03:59 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A T711 kéttengelyes pótkocsik három változatban kaphatók - 8, 10 és 12 tonnás eszközökként, amelyek elsősorban mezőgazdasági szállítási megoldásként szolgálnak. A pótkocsik a tartósságukkal tűnnek ki. A falprofilok zárt tereit folyamatos hegesztéssel...
2025. március 3. 03:49 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: - Garancia 5 év (3+2 év) - Országos szervízhálózat - Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10%...
4 éve hirdető
2025. március 3. 03:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
A T735A-os pótkocsi viszonylag kis súlya és méretei miatt tökéletes a különböző anyagok, úgy mint termény, föld, sóder, szerszámok, kerti gépek szállításához. Paraméterei megkönnyítik a manőverezést. Az oldalfalak és a padló megfelelő vastagságú...
4 éve hirdető
2025. március 3. 03:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
A T940-es pótkocsi 6tonnás változat. A gépet a megmunkálás pontossága, a tartósság és a megbízható konstrukció jellemzi. T-940/2: Teherbírás [kg]:6000 Súly [kg]:3400 Teljes hossz / teljes szélesség / teljes magasság [mm]:6870-7470 / 2550 / 1800-4000...
4 éve hirdető
2025. március 3. 02:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
A T940-es pótkocsi 5tonnás változat. A gépet a megmunkálás pontossága, a tartósság és a megbízható konstrukció jellemzi. T-940/1: Teherbírás [kg]:5000 Súly [kg]:2940 Teljes hossz / teljes szélesség / teljes magasság [mm]:6870-7470 / 2550 / 1800-4000...
18.500 EUR
14 éve hirdető
2025. március 3. 02:14 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Ártánd
Billenős pótkocsi, 2010-es évjárat, 3 tengelyes, azonnal munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Telyes kinalatunkert latogassa meg a weboldalunkat www.agrosprinter.ro !!
2025. március 3. 02:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: - Garancia - Országos szervizhálózat - Hitel, lízing szolgáltatás - Garantált alkatrész utánpótlás...
5 éve hirdető
2025. március 2. 23:34 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Komárom
Cseh gyártmányú billenőplatós pótkocsi fújós, kitárolással. A raktér fedése vagy ponyvával, vagy a földön állva nyitható töltőnyílással ellátott zárt, belemezelt kivitelben kérhető. A raktér lehet egyterű, vagy 2, vagy akár több rekeszes is. A...
9.240.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. március 2. 21:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Vegye meg pótkocsiját FIX 0% THM-re vagy akár pályázatra. Részletekért keresse értékesítőnket. ERDALLAR POOL, teknős pótkocsi kizárólag az MBV AGRO-nál! Ha ERDALLAR akkor kizárólag az MBV AGRO! Vásároljon közvetlenül az importőrtől, a régió...
12 éve hirdető
2025. március 2. 20:34 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Ifa Hw 8011 billenős, magasítós pótkocsi, 1982-es, piros rendszám, 2023.07-ig műszakival, újszerű 16R20-as kerekekkel, kifogástalan alvázzal, mindkét oldalra billenő, újszerű felépítménnyel, alul felül nyíló oldalakkal, felújított billentéssel és...
12 éve hirdető
2025. március 2. 20:19 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mbp 6,5 billenős pótkocsi, 1982, piros rendszám, műszakival, magasítóval, alul-felül nyíló oldalakkal, kitűnő állapotban, 12,5*20 gumikkal, igény esetén takaróponyvával is eladó.
790.000 Ft
12 éve hirdető
2025. március 2. 18:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Jakabszállás
Hw 8011 pótkocsi felépítmény eladó! Szállítás országosan!
3.050.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. március 2. 17:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Vegye meg 2025-ös modell, ERDALLAR pótkocsiját AGROMASH áron, akár 10% kedvezménnyel 2025.01.31-ig! ERDALLAR 4 tonnás, 1 tengelyes pótkocsi kizárólag az MBV AGRO-nál! Ha ERDALLAR akkor kizárólag az MBV AGRO! Vásároljon közvetlenül az importőrtől, a...
4.600.000 Ft
12 éve hirdető
2025. március 2. 17:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Hw 80.11 billenős pótkocsi Új felépítménnyel, Új gumikkal, Új fékekkel, Új csapágyak, Homokszórva - alapozva - 2K festékkel festve. Teljeskörűen felújított, Kifogástalan állapotú. Piros rendszámos 5 év műszakival. Mezőgazdasági...
2025. március 2. 16:54 Billenős pótkocsi Somogy, Szőkedencs
Hamarosan kezdődik a betakarítás. Vigyél bérbe és dolgozz minőségi Kröger Agroliner pótkocsival. Műszaki adatok: - 18 tonna megengedett legnagyobb össztömeg - Saját tömeg: 4560 kg (felszereltségtől függően) - Futómű: ADR 105 km/h végsebességű...
2025. március 2. 16:44 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Műszaki adatok: - Plató hosszúsága: 7200 mm - Plató szélessége: 2420 mm - Rakfelület magassága: 1435 mm - Raktérfogat /Normál/: 14 m³ - Raktérfogat /Magasítóval/: 24,4 m³ - Legnagyobb hosszúság: 9605 mm - Legnagyobb szélesség: 2550 mm - Magasság:...
2025. március 2. 16:24 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Méretek: - Plató hosszúsága: 4820 mm - Plató szélessége: 2280 mm - Rakfelület magassága: 1380 mm - Raktérfogat /Normál/: 6,5 m³ - Raktérfogat /Magasítóval/: 12 m³ - Legnagyobb hosszúság: 7110 mm - Legnagyobb szélesség: 2480 mm - Magasság: 2480 mm -...
2025. március 2. 16:24 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Méretek: - Plató hosszúsága: 5200 mm - Plató szélessége: 2420 mm - Rakfelület magassága: 1435 mm - Raktérfogat /Normál/: 10 m³ - Raktérfogat /Magasítóval/: 17,6 m³ - Legnagyobb hosszúság: 7400 mm - Legnagyobb szélesség: 2550 mm - Magasság: 2885 mm -...
2025. március 2. 15:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Garantált alkatrész utánpótlás •Szállítás(opcionális) A...
8.900.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 2. 15:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Szalkszentmárton
Eladó a képeken látható Kassbohrer pótkocsi. Gyártási éve: 2019. Saját tömeg: 5930 kg, össztömeg: 36000 kg. Felszereltség: BPW híd, bogis tengely, tárcsafék, acél teknő. Keveset használt, kitűnő állapotú. Friss műszaki.
2025. március 2. 14:45 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Csengele
ÚJ Metaltech PB 14 14 tonnás, 3-tengelyes, 12 m-es bálaszállító PRÉMIUM pótkocsi, 26 m² rakfelület toldattal, légfék, csukható első-hátsó fal Évjárat: 2025 Önsúly: 5380 kg Garancia: 2 év teljes körű garancia // EGYÉB // - Főbb jellemzők: - -...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.341)

Sok jó zöldség kis kertben is elfér! Eláruljuk hogyan!
Kicsi a kerted? Mutatjuk, hogy lehet benne mégis sok zöldség!
Kezdődik a nagyböjt. Elég ilyenkor lemondani a húsról?
Tejterméket és tojást lehet fogyasztani a böjti napokon?