Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.343 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
Olvasson tovább
3.999.000 Ft +ÁFA
1 hónapja hirdető
2024. június 2. 14:05 Billenős pótkocsi Békés, Doboz
Eladó SCHMITZ WF18 típusú gabonás billenő pótkocsi.
24.900 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 14. 12:54 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Felszereltség: - összsúly: 20.000 kg - önsúly: 4.700 kg - raksúly: 15.300 kg - befoglaló mértek (h x sz x m): 7.280 x 2.550 mm x 3.370 mm -...
7 éve hirdető
2024. július 15. 08:59 Billenős pótkocsi Vas, Szombathely
A DURUS univerzális mulde pótkocsi a Farmtech fejlesztő mérnökei sokévi tapasztalatának az eredménye és többféle műszaki innovációt...
2024. július 14. 07:14 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Metal Fach T703A Pótkocsi A T713A egy nagyobb és sokoldalú pótkocsi az ilyen típusú egytengelyes gépek kínálatában. Az egytengelyes futómű...
2024. július 15. 11:59 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Balástya
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy vásároljon lízingre 10%+Áfa önerővel! Három irányú billentés, 18.000 kg össztömeg, légfék, Állapot: ÚJ!!!...
2024. július 15. 17:29 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Miért vegyünk IGJ pótkocsit? Erősített alváz, mely cserefelépítmény rendszerrel kiegészülve biztosítja a sok oldalú használati irányt és a...
2.850.000 Ft
9 éve hirdető
2024. április 28. 23:17 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskőrös
Pm-4 tonnás pótkocsi teljesen felújított állapotban eladó.
6 éve hirdető
2023. december 4. 21:39 Billenős pótkocsi Budapest, Budapest (III. kerület)
Közvetlen az importőrtől eladó új pótkocsik. Felszereltség: - Függesztett vonórúd hidraulikus támasztóláb - Umega D50-es vonófej -...
320.000 Ft
4 éve hirdető
2023. szeptember 11. 12:47 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Bakonysárkány
Eladó billenős pótkocsi,háromszögletű rendszámmal eredeti papírjaival. 1 munkahenger hiányzik alóla. Érdeklődni telefonon.
250.000 Ft
4 éve hirdető
2024. július 16. 10:32 Billenős pótkocsi Tolna, Dunaszentgyörgy
Eladó egy Zaslaw típusú 3,5 tonnás pótkocsi egykörös légfékkel jó állapotú platóval és oldalakkal, működő világítással. Munkahenger...
2024. június 2. 13:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
875.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. május 29. 13:00 Billenős pótkocsi Fejér, Soponya
Eladó egy Mbp6,5 billenős pótkocsi, munkára fogható állapotban.
2.700.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2022. február 23. 11:30 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tass
Eladó egy Erdőgép gyártmányú EB 8/82 típusú vetőmagfeltöltő pótkocsi. Jó plató és alváz. Működő hidraulika. Jó gumik. A csiga és a ponyva...
2.880.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 8. 14:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: Bss billenős pótkocsi Állapot: Jó Évjárat: 1988 Tulajdonságok: Kamion kerekekkel, Gabonás két oldalra billenős 16 tonnás...
1.850.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 15. 10:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: Hw 60.11 billenős pótkocsi Állapot: normál Évjárat: 1985 Tulajdonságok: 90% os gumikkal, billentő robot karokkal. Papírok:...
1.650.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2021. augusztus 16. 09:48 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Hajdúböszörmény (Hajdúvid)
Eladó, azonnal munkára fogható pótkocsi,4év műszakival újszerű gumikkal.
2024. július 14. 20:54 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Nagy teherbírású és nagy befogadóképességű pótkocsik földmunkával építőipari tömeg áru szállítással foglalkozók részére. Készülhetnek normál...
11.900.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. július 17. 07:04 Billenős pótkocsi Somogy, Siófok
Eladóvá vált 2 db címben említett UMEGA AGRO SPC24 Tridem pótkocsi. Állapot a képeken látható, használatból eredő sérülések vannak, de...
5.990.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 14. 19:24 Billenős pótkocsi Pest, Nagykőrös
Schwarzmüller pótkocsi alu alvázas 28 köbméter alu felépítményes bíllencs félpótkocsi !
1.700.000 Ft
1 éve hirdető
2024. április 26. 16:07 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Bokod
BSS pótkocsi, 1991-es évjárat, 2025. május hóig érvényes műszaki vizsgával. A pótkocsi egykörös légfékkel szerelt.
2024. július 16. 10:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2.950.000 Ft
1 hónapja hirdető
2024. június 1. 17:42 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Fertőd
Használt HV80-11 pótkocsi kifogástalan állapotban eladó.
2.500.000 Ft
11 éve hirdető
2023. november 30. 22:44 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszabercel
Bss tipusú 6 méteres pótkocsi új gumikkal műszakival eladó!
4.000.000 Ft +ÁFA
7 hónapja hirdető
2023. december 3. 09:36 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírkáta
1986-os, 3 tengelyes, 22 tonnás BSS gabonás pótkocsi eladó. Fékek, világítás felújítva, gumik alig használtak.
3.900.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 16. 12:34 Billenős pótkocsi Pest, Cegléd
ZORZI 2- oldalra billenős alu. oldalas, dupla kerekes pótkocsi. 7.40 x 2.45 x 0.70 m . Oldalfalak magasítása megoldható. Légrugó, tárcsafék.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.343)
Hirdetés
![Stressztűrő repcehibridek stabil hozammal](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4325/cikk_74325/repce_ind_(3)_fill_540x300_0.jpg)
Stressztűrő repcehibridek stabil hozammal
A Syngenta bemutatta 2024-es az őszi káposztarepce kínálatát.![Ismered ezeket a traktoros vicceket? Nem csak a kedved, az egészséged is jobb lesz tőlük!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4401/cikk_74401/nevet_gyerek_traktoron_fill_540x300_0.jpg)
Ismered ezeket a traktoros vicceket? Nem csak a kedved, az egészséged is jobb lesz tőlük!
A nevetés a legjobb gyógyszer. Főleg, ha még egy traktor is szóba kerül.
Sajtóközlemény
![Nagyjából 2800 hektáron elkezdődött a dohány betakarítása](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4450/cikk_74450/dohany-1_fill_540x300_0.jpg)