Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.344 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
Olvasson tovább
2.150.000 Ft
14 éve hirdető
2024. július 15. 10:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskőrös
Eladó Hw 8011 új 2018 gyártás 8 t ás ADR nagyfékes hidak, erősített köteg, 8 gumibak hely, 3 pár billenőfül alvázszám még nincs, kerekek nem...
13 éve hirdető
2024. július 14. 15:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Gazdálkodó! Tekintse meg havi szinten frissülő RENDKÍVÜLI AKCIÓS AJÁNLATUNK elnevezésű hirdetésünk alatt megjelenő termékeinket,...
12 éve hirdető
2024. július 16. 00:14 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Fliegl DK-180, 2008, kitűnő állapotú gabonás billencs pótkocsi, 14t terhelhetőséggel, 3 oldalra billenő, alul-felül nyíló, magasítós...
2024. július 8. 01:59 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: Típusa: BRT 502L Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitása: 8000 kg Súlya: 1350 kg Hasznos teherbírás: 6650 kg...
2024. július 12. 12:29 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: Típusa: BT120 Teljes kapacitása: 11000 kg Súlya: 2500 kg Hasznos teher: 8500 kg Méretei: 4.50 x 2.20 x 0.50 + 0.50 Kerekek:...
2024. július 16. 04:44 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Pótkocsi 4 tonnás, egytengelyes Hasznos teherbírása: 4 tonna Szükséges traktor teljesítmény: 25 kW Max. sebesség: 30 km/óra Kerekek:...
12 éve hirdető
2024. július 16. 13:14 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Kögel AWE18 gabonás billencs pótkocsi, 2006, újszerű állapotban, piros rendszámmal, 2021.07-ig műszakival, alul-felül nyíló oldalakkal,...
2024. július 15. 08:59 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Extra akcióban! Az akció a készleten lévő gépekre érvényes! Már jól bevált AJG által gyártott (agrogép) AP 10t és 11t terhelhetőségű...
13 éve hirdető
2024. július 15. 01:24 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
5 to-s Farmer egy tengelyes három oldalra billentős felépítménnyel, plusz magasító sorral, műszaki vizsgáztatással eladó. www.realagro.hu
12 éve hirdető
2024. július 15. 22:54 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Panav BSS P217.1313 gabonás pótkocsi, 1992, piros rendszám, 2023.05-ig műszaki, 12,5 t terhelhetőséggel, 2 tengelyes, 2 oldalra billenős,...
2024. július 16. 13:04 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Rendelje meg végfelhasználóként most AJG gyártól az AP bármilyen típusú pótkocsiját vagy szippantóját Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hivatalos...
12 éve hirdető
2024. július 16. 12:34 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Eb 7/70 egytengelyes pótkocsi, 1974, piros rendszám, friss műszakival, három oldalra billenős, gyári, hibátlan felépítménnyel, 8,25*20-as...
2.650.000 Ft
2 éve hirdető
2024. május 22. 20:53 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Apátfalva
Eladó Ifa Hw 80.11 billenős,magasítós pótkocsi,kamion kerekekkel.
8 éve hirdető
2024. június 29. 21:39 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Jászárokszállás
Krone típusú,2 tengelyes,2 oldalra billenős pótkocsi eladó! Évjárat:2007 Össztömeg:18000kg Teljesen új felépítménnyel! Friss vizsgával,igény...
8.700.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. július 14. 08:39 Billenős pótkocsi Somogy, Barcs
3 tengelyes 24 tonna össztömegű billenős pótkocsi. Új platóval, és ponyvával. Az alváz, homokszórva, alapozva 2K-s festékkel festve. Igény...
400.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 16. 12:59 Billenős pótkocsi Pest, Hévízgyörk
NÉMET billenős pótkocsi eladó . Nem műszakis , nincs papírja . Kb. 6- 7 tonnás . 2 db levegőmunkahengerrel billent .
2.599.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 17. 05:24 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
10 tonnás, 1998-as évj., széles kerekekkel, automata oldalfelcsukással, piros rendszám, műszaki, felújított állapotban eladó.
23.900 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 14. 05:34 Billenős pótkocsi Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Eladó új pótkocsik készletről azonnali fogható állapotban. 15to-ás kivitel, ponyvával, fellépő pódiummal, légfék kivezetéssel, új gumikkal...
1.990.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 16. 10:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Gyári 16 tonnás, 2 oldalra billencs német gyártmányú pótkocsi új munkahengerekkel és hidraulika rendszerrel, német mezőgazdasági...
2024. július 15. 19:29 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: Típusa: BRT 550 Teljes kapacitása: 5000 kg Súlya: 1000 kg Hasznos teher: 4000 kg Méretei: 3.40 x 2.00 x 0.50 Kerekek:...
27.900 EUR +ÁFA
3 éve hirdető
2024. július 16. 14:04 Billenős pótkocsi Baranya, Pécs
ÚJ JOSKIN PÓTKOCSI KÉSZLETRŐL AZONNAL 3 ÉV GYÁRTÓI GARANCIÁVAL! Felszereltség: - Automatikus hegesztési és vágási technológiával készült -...
7 éve hirdető
2024. július 17. 11:29 Billenős pótkocsi Pest, Nagykőrös
Kéttengelyes három oldalra billenő pótkocsi: 2 tengelyes futómű Y-vonórúd DIN vonószemmel 40 mm Megengedett össztömeg 18 000 kg Hegesztett,...
950.000 Ft
6 éve hirdető
2024. július 10. 09:43 Billenős pótkocsi Pest, Áporka
Pótkocsi eladó. Forgalmi és rendszám nélkül.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.344)
![Háztartási cukorral permetezi a gabonáját egy német gazda +VIDEÓ](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4436/cikk_74436/buza-lead_fill_540x300_0.jpg)
Háztartási cukorral permetezi a gabonáját egy német gazda +VIDEÓ
Úgy érzi, megéri az árát a furcsán hangzó beavatkozás.![Ilyen a konzerv sikertörténete, mely Napóleonnak köszönheti a létét](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4438/cikk_74438/konzerv-lead_fill_540x300_0.jpg)
Ilyen a konzerv sikertörténete, mely Napóleonnak köszönheti a létét
Sokáig idegenkedtek tőle, de a háború utánra már mindenki megszerette.![Nincs megállás? Őrült zuhanásban a tojás ára](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4433/cikk_74433/tojas-talcas-1_fill_540x300_0.jpg)