Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.345 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
3 éve hirdető
2024. július 16. 05:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
Fontos Önnek a minőség, a biztonság, tartósság és a megfizethető ár, mikor pótkocsit keres? A legjobb helyen van a vásárláshoz, akár...
2024. június 28. 16:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 15. 11:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
Fontos Önnek a minőség, a biztonság, tartósság és a megfizethető ár, mikor pótkocsit keres? A legjobb helyen van a vásárláshoz, akár...
2024. július 10. 19:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 2. 15:39 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban...
3 éve hirdető
2024. július 16. 04:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
A T940-es pótkocsi 5tonnás változat. A gépet a megmunkálás pontossága, a tartósság és a megbízható konstrukció jellemzi. T-940/1: Teherbírás...
2024. július 15. 10:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
A METAL-FACH pótkocsik között mindenféle célra talál megfelelő eszközt, kicsitől a nagyig, opcionális kiegészítők széles választékával!...
12 éve hirdető
2024. július 13. 07:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Harkakötöny
Eladó Mezőgép MBP 6.5 pótkocsi, 2028-ig érvényes műszakival.
550.000 Ft
5 hónapja hirdető
2024. június 23. 14:02 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszaszentmárton
Eladó billenős pótkocsi, papírok nélkül. Jó alváz, plató, oldalfal.
550.000 Ft
11 hónapja hirdető
2024. június 15. 17:17 Billenős pótkocsi Tolna, Iregszemcse
eladó 3.5tonnás potkocsi pirosrendszámmal rendezett okmányokkal.
6.550.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 13. 17:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: Wielton 33 m3 nyerges billenős pótkocsi Állapot: Jó Évjárat: 2007 Tulajdonságok: 6 db új gumival, gabonás nyerges billencs...
2024. június 23. 14:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 22. 00:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 17. 17:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
3 éve hirdető
2024. július 16. 05:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
Fontos Önnek a minőség, a biztonság, tartósság és a megfizethető ár, mikor pótkocsit keres? A legjobb helyen van a vásárláshoz, akár...
2024. június 26. 09:14 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 9. 12:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
1.325.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 14. 17:14 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírkáta
Eladó MBP 6,5 tonnás pótkocsi magasítóval, lejárt műszakival (piros rendszámos). Hozzá adok 5 db 900/20-as gumit. Átvezetékelve, fék jó...
2024. július 12. 08:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
12 éve hirdető
2024. július 3. 17:52 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Hajdúsámson
Kifogástalan, azonnal munkára fogható állapotban lévő MBP 6.5T pótkocsi, 2 év műszakival eladó. Ár megegyezés szerint.
2024. június 29. 11:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
1.700.000 Ft +ÁFA
2 hete hirdető
2024. június 28. 08:33 Billenős pótkocsi Heves, Visznek
Eladó a képen látható MBP 6,5 tonnás pótkocsi. A pótkocsi rendszeresen karbantartott és friss műszaki vizsgával rendelkezik. Érdeklődni...
2024. június 27. 14:34 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
2024. június 2. 15:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
9 éve hirdető
2024. július 15. 09:24 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Szeged
IFA HW 6011 billenős pótkocsi piros rendszámmal, robotkarokkal, 2028.05.10-ig érvényes műszaki, gyári magasítóval, jó gumikkal eladó. ÁR:...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.345)