Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.464 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
3.930.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. március 1. 21:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Vegye meg 2025-ös modell, ERDALLAR pótkocsiját AGROMASH áron, akár 10% kedvezménnyel 2025.01.31-ig! ERDALLAR 6 tonnás, 1 tengelyes pótkocsi kizárólag az MBV AGRO-nál! Ha ERDALLAR akkor kizárólag az MBV AGRO! Vásároljon közvetlenül az importőrtől, a...
3.950.000 Ft
12 éve hirdető
2025. február 24. 16:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Jakabszállás
Hw 8011 pótkocsi friss műszakival eladó! Kamionkerék-vontatás bejegyezve a forgalmi engedélybe! Alváz hibátlan! Szállítás országosan!
2025. január 31. 12:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. január 31. 10:14 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. január 28. 14:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. január 27. 11:59 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
3.950.000 Ft +ÁFA
1 hónapja hirdető
2025. január 3. 21:29 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Eladó 38 köbös három oldalra billenős nyerges pótkocsi, 6db 90%-os gumival, 6db szinte új légrugóval, másfél éve kompletten felújított fékekkel, a pótkocsin törés, repedés nem található, két bogis tengellyel szerelve
3.967.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2025. január 15. 11:46 Billenős pótkocsi Fejér, Székesfehérvár
Eladó 3 oldalas billencs pótkocsi. Tökéletes ömlesztett és raklapos árú szállítására is. 720 cm hosszú platóval. Megtekinthető és kipróbálható Székesfehérváron. Jó gumikkal. Igény esetén friss műszaki vizsgával! Tehergépjármű csere-beszámítás...
2025. február 11. 17:00 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. január 12. 14:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
3.990.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. május 16. 17:50 Billenős pótkocsi Veszprém, Balatonfőkajár
Alumínium oldalfalas, 830 cm hosszú, két oldalra billenthető, 20 m3 raktérfogatú, magasítható 3 tengelyes Anhangerbau ARN típusú pótkocsi 5200 kg önsúllyal eladó. Nagyon jó állapotban van (alváz, plató, hidraulika, forgózsámoly, vonóháromszög),...
3.999.000 Ft
16 éve hirdető
2025. március 2. 12:34 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
1990 évjárat, felújítás teljes körű volt. Piros rendszámos, 2027-ig műszaki, 2 oldalra billenős, gabonára előkészítve, 22 tonna össztömeg, 90 % os gumik, felújított fékek, oldalak, alváz. Jó állapotban eladó.
3.999.000 Ft nettó
16 éve hirdető
2025. március 2. 01:04 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
18 tonnás össztömegű, 2 tengelyes tandem, ballonkerekes, 2 oldalra billenős, automata oldalakkal, piros rendszám, 5 év műszaki, felújított állapotban eladó
3.999.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. március 1. 07:49 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
18 tonna össztömegű, 2 tengelyes, tandem,balonkerekes, 2 oldalra billenős, automata oldalakkal, piros rendszám, 5 év műszakival, felújított állapotban eladó.
3.999.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. február 27. 05:09 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
18 tonnás, 2 oldalra billenős, 2012-es évj., automata oldalcsukás, piros rendszám, 5 év műszaki, felújított állapotban eladó
4.000.000 Ft +ÁFA
1 napja hirdető
2025. március 2. 18:40 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Forgalomból ideiglenesen kivont Önsúly: 3500 kg Össztömeg: 18000 kg 1992-es évjárat Azonnal munkára fogható! (piros rendszám, vizsgára is alkalmas)
4.000.000 Ft
7 éve hirdető
2025. február 17. 18:59 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszabercel
Eladó jó állapotú, forgalmi szerint 16 tonna össztömegü pótkocsi. Piros rendszám, 3 év műszaki. 7.2x2.45 m paraméterű, 200 mázsa búza fér rá.
4.000.000 Ft +ÁFA
11 hónapja hirdető
2025. február 9. 08:44 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Abádszalók
Schwarzmüller billenős pótkocsi,2008as tárcsafékes,légrugós,merci hidas.
4.000.000 Ft
4 hónapja hirdető
2024. október 17. 16:55 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Rohod
Eladó 3 tengelyes pótkocsi, 2 oldalra billenős, 2028-ig érvényes műszakival, jó állapotban, magasítóval, ponyvával.
4.050.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. november 4. 14:11 Billenős pótkocsi Fejér, Kisláng
Pronar pótkocsi eladó. 2008-as. Típusa: T672. 8 tonnás. Műszaki: 2028.03.06.
4.100.000 Ft
11 éve hirdető
2025. február 27. 18:24 Billenős pótkocsi Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható HW8011 típusú pótkocsi. Friss műszakival rendelkezik, fekete rendszámos, kamionkerekekkel. Nyitvatartás: H-P 7:00-12:00, 13:00-17:00 Cégünk további kínálatait az alábbi honlapon tekintheti meg:...
4.100.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. február 10. 08:24 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Hajdúböszörmény
Eladó piros rendszámos 18t potkocsi.
4.100.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2023. február 1. 18:10 Billenős pótkocsi Pest, Újlengyel
Eladó kögel awe 18 pótkocsi. 2000 évjáratú Saját tömege: 4 800kg Ösztömege: 18 000kg
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.464)