Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.461 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
6.999.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. február 21. 07:51 Billenős pótkocsi Heves, Gyöngyös
Eladó egy Palazoglu 15 tonna raksúlyú, 21 m³-es tandem pótkocsi, 2020-as évjáratú, pár napig használt, hibátlan, új állapotban. Teknő belső méretei: hosszúság: 5,1m szélesség 2,3m magasság 1,2m magasító: 0,5m, gumi méret 500/50R17. Felszereltség:...
7.100.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. február 26. 16:29 Billenős pótkocsi Pest, Cegléd
SAF-híd, légrugó, tárcsafék. Saját tömeg: 7180 kg. Mezőgazdasági célra vizsgáztatva is!
2025. január 31. 08:59 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit. A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! Nálunk...
2025. január 1. 15:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
2025. január 10. 09:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. január 4. 09:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. január 4. 07:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: • Garancia 1 év • Országos szervizhálózat • Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10% ÖNERŐTŐL...
2025. január 3. 08:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. január 24. 15:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. január 23. 09:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. január 13. 03:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. január 9. 17:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. január 7. 12:59 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. február 28. 10:27 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési, valamint erdészeti gépek...
18.000 EUR
14 éve hirdető
2025. március 3. 09:54 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Ártánd
Floor FLA 10.102 2 tengelyes pótkocsi, 1996-os évjárat, 13.600 kg max teherbírás, levegőrendszer, automata zsírzás, billenős, automata hátsó nyitás, rozsdamentes full inox alváz, újszerű állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint...
18.000 EUR
14 éve hirdető
2025. március 1. 08:14 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Ártánd
Bailey 14T billenős pótkocsi, 2008-as évjárat, 14.000 kg teherbirás, 18 m3, 2 tengelyes, magasitóval, azonnal munkára fogható állapotban.
2025. január 20. 05:49 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A T710/2 kéttengelyes Metal-Fach pótkocsi 8 tonnás. Műszaki adatok: - teherbírás: 8000 kg - önsúly: 2350 kg - rakfelület külső hossza: 4260 mm - rakfelület belső hossza: 4195 mm - rakfelület külső szélessége: 2250 mm - rakfelület belső szélessége:...
7.300.000 Ft
11 éve hirdető
2024. augusztus 14. 08:39 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Komárom (Koppánymonostor)
Eladó a képen látható 15 tonnás, 2022-es évjáratú pótkocsi. További információért hívja a megadott telefonszámot.
2025. január 25. 19:04 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
MBP 9 kéttengelyes, tradicionális Magyar, két oldalra billentő mezőgazdasági pótkocsi 9 tonna hasznos terhelhetőséggel és önműködő kétoldali oldalfal nyitással. Adatok: Megengedett össztömeg: 12,86 tonna (12860 kg) (129 mázsa) !!! Saját tömeg: 3,86...
2025. február 1. 11:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: - Garancia - Országos szervizhálózat - Hitel, lízing szolgáltatás - Garantált alkatrész...
2025. január 31. 13:59 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. január 29. 20:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. január 29. 12:24 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. március 1. 01:34 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Nagy teherbírású és nagy befogadóképességű pótkocsik közép- és nagyüzemek, gazdaságok részére. Készülhetnek hullámos vagy erősített oldallal a felhasználási célnak megfelelően. Alkalmasak nehéz terepen való közlekedésre és távolsági szállításra...
2025. március 1. 00:19 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Nagy teherbírású és nagy befogadóképességű pótkocsik földmunkával építőipari tömeg áru szállítással foglalkozók részére. Készülhetnek normál vagy erősített oldallal, normál vagy Hardox padozattal a felhasználási célnak megfelelően. Alkalmasak nehéz...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.461)

Időjárás: Ne tévesszen meg a délutáni tavasz, hajnalban még fagyni fog!
Csillagos lesz az égbolt, de reggelre -5 Celsius-fok alá hűlhet a levegő.
Hirdetés

A tavaszi stresszkezelés hozadéka konkrét számokkal? – Heti Körkérdés
A jövedelmezőség a tét.
Sajtóközlemény