Hirdetés
Dömper 154 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A dömperek egy igen széles körben használt géptípust jelentenek az építőipari gépek között, hiszen egyaránt használják őket különböző földmozgatási munkákra az épületek építése során, a mély- és magasépítésben, illetve mindenféle útépítési munka során, sőt a bányászati iparágban is fontos szerep jut nekik.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
Olvasson tovább
55.000 EUR
14 éve hirdető
2025. május 5. 08:19 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
MOAZ MOA3 BELAZ 75051 dömper, 2002-es évjárat, 260 üzemóra és 1128 km, 4x4 meghajtás, 45 tonna kapacitas, ÚJSZERŰ démó állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
32.000 EUR
14 éve hirdető
2025. május 5. 07:39 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Terex TR35 domper, 2001 evjarat, 24 tonna uresen, 21 m3 ,32 tonna rakodasi suly, 4 m szelesseg , 80% gumik, munkara foghato allapotban.
10.750 EUR
12 éve hirdető
2025. május 5. 03:29 Dömper Hajdú-Bihar, Nyírábrány
6 tonnás Wacker Neuson 6001 dömper Évjárat: 2007 Üzemóra: 2000 Teljesitmény: 80 LE Perkins motor Kapacitás: 6 tonna 4×4, jó állapotban, friss import. Nyírábránytól 10 km-re > Értarcsa (RO). Uniós adószámmal rendelkezők számára az ÁFA=0%.
10.500 EUR
14 éve hirdető
2025. május 5. 01:59 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Ausa 350-AHG mini dömper, 1999-es évjárat, 3500 kg teherbirás, 33 kW-os Kubota motor, 1,7 m³ kapacitás, importból.Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Teljes kinálatunkért látogassa meg a weboldalunkat www.agrosprinter.ro !!
35.500 EUR
12 éve hirdető
2025. május 5. 00:09 Dömper Hajdú-Bihar, Nyírábrány
Komatsu HM300-2 dömper Évjárat: 2008 Önsúly: 24.5 t Teljesitmény: 246 kW Kapacitás: 27.5 tonna vagy 13 m³ Jó abroncsok, jó állapotban, friss import. Nyirábranytól 10 km-re > Értarcsa (RO). NETTÓ ÁR. Uniós adószámmal rendelkezők számára az ÁFA=0%.
19.500 EUR
12 éve hirdető
2025. május 4. 23:24 Dömper Hajdú-Bihar, Nyírábrány
9 tonnás JCB 9TFT dömper Évjárat: 2015 Üzemóra: 1870 Teljesitmény: 74 LE Kapacitás: 9 tonna 4×4, jó állapotban, friss import. Nyírábránytól 10 km-re > Értarcsa (RO). Uniós adószámmal rendelkezők számára az ÁFA=0%.
2025. május 4. 20:59 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-PowerPac-RD-620 Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező...
45.000 EUR
12 éve hirdető
2025. május 4. 18:49 Dömper Hajdú-Bihar, Nyírábrány
Caterpillar 730 dömper Évjárat: 2001 Önsúly: 23 t Teljesitmény: 330le Kapacitás: 28 tonna vagy 18 m³ 6×6-os, jó állapotban, friss import.
16.500 EUR
14 éve hirdető
2025. május 4. 18:39 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Morooka MST800 gumihevederes dömper, 4500 üzemóra, 6500 kg önsúly, 4000 kg teherbírás, 4 hengeres 84 kW-os Mitsubishi motor, jó járószerkezettel, azonnal munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós...
25.000 EUR
14 éve hirdető
2025. május 4. 18:19 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Hydrema 910 dömper, 1998-as évjárat, 6600 üzemóra, 6500 kg önsúly, 10 tonna maximális teherbírás, 5,6 m3 kapacitás, 70 kW-os Perkins motor, központi zsírzás, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós...
45.000 EUR
14 éve hirdető
2025. május 4. 17:59 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Terex TA30RS dömper, 2008-as évjárat, 7200 üzemóra, 22420 kg önsúly, 28000 kg maximális teherbírás, 13 m3 kapacitás, 6 hengeres 250 kW-os Cummins motor, klíma, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós...
14.500 EUR
12 éve hirdető
2025. május 4. 17:59 Dömper Hajdú-Bihar, Nyírábrány
6 tonnás Thwaites MACH866 dömper Évjárat: 2014 Üzemóra: 860 Teljesítmény: 60 kW Kapacitás: 6 tonna 4×4, rotátoros billencs, jó állapotban, friss import. Nyírábránytól 10 km-re > Értarcsa (RO). NETTÓ ÁR. Uniós adószámmal rendelkezők számára az ÁFA=0%.
2025. május 4. 17:49 Dömper
Több információ a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Elektromos-mini-domper-PowerPac-MCE1000 Több mint 500 gép található a kínálatunkban a weboldalunkon! Az árak nettó áron vannak feltüntetve. ÁFA-mentes vásárlás. Az Európai Unió tagállamain...
2025. május 4. 17:24 Dömper
Több információ a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Kerekes-benzinmotoros-mini-domper-PowerPac-MC1000 Több mint 500 gép található a kínálatunkban a weboldalunkon! Az árak nettó áron vannak feltüntetve. ÁFA-mentes vásárlás. Az Európai Unió...
4.380.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. május 4. 17:24 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy jó műszaki állapotban lévő Benford Terex 6T - Cummins motoros derékcsuklós dömper. 6T-val terhelhető, 4 m³-es puttony, 3620 üzemóra. Azonnal elvihető! Szállítás megoldható!
2025. május 4. 17:19 Dömper
Több információ a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Magasemelesu-elektromos-mini-domper-PowerPac-MCE10 Több mint 500 gép található a kínálatunkban a weboldalunkon! Az árak nettó áron vannak feltüntetve. ÁFA-mentes vásárlás. Az Európai Unió...
2025. május 4. 16:39 Dömper
Több információ a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Magasemelesu-kerekes-benzinmotoros-mini-domper-Pow Több mint 500 gép található a kínálatunkban a weboldalunkon! Az árak nettó áron vannak feltüntetve. ÁFA-mentes vásárlás. Az Európai Unió...
4.680.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. május 4. 16:14 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy jó műszaki állapotban lévő THWAITES 6T - Perkins motorral szerelt derékcsuklós dömper. 6T-val terhelhető, 4 m³ puttony. Azonnal elvihető! Szállítás megoldható!
85.000 EUR
12 éve hirdető
2025. május 4. 15:54 Dömper Hajdú-Bihar, Nyírábrány
Bell B30E dömper Évjárat: 2013 Önsúly: 20 t Teljesítmény: 321 LE Mercedes motor Kapacitás: 28 tonna vagy 14 m³ 6×6-os, 14 ezer óra, tolatókamera, klíma, jó állapotban, friss import.
2025. május 4. 15:39 Dömper
HERNYÓTALPAS MINI DÖMPER - JANSEN RD-300PRO-S ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a termékeinkhez, gépjeinkhez....
2025. május 4. 15:34 Dömper Győr-Moson-Sopron, Nyúl
A Jansen RD-300 pro lánctalpas dömper a Jansen RD-300 kiterjesztése, és hidraulikus magas billenő rendszerrel rendelkezik. A dömpert is felszerelték az új, továbbfejlesztett 6:2 sebességváltóval. Összesen 6 előremeneti és 2 hátrameneti fokozattal...
6.980.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. május 4. 15:24 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy Terex TA9 típusú dömper, 2014-es évjárat, 3988 üzemórával. Igény esetén rendszámozható.
6.280.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. május 4. 15:19 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Thwaites 6T dömper, 2017-es évjárat, 2029 üzemórával eladó. Szállítás hitel megoldható.
19.500 EUR
12 éve hirdető
2025. május 4. 15:04 Dömper Hajdú-Bihar, Nyírábrány
Thwaites Mach 2090 dömper Évjárat: 2016 Üzemeltetés: 3300 óra Önsúly: 4740 kg Teljesítmény: 74 LE Kapacitás: 9 tonna 4×4-es, 4 sebességes váltó, inverter, jó állapotban, friss import.
2025. május 4. 14:59 Dömper
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a termékeinkhez,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

A büdöske védi a kerted és elűzi a szúnyogokat!
A büdöske megvédi a kerted, de még ennél is többet tesz érted!
Ezek az ételek támogatják legjobban az agy fejlődését – tippek és trükkök szülőknek
Ismerd meg, mely ételek segítik a gyermekek agyának fejlődését.