Hirdetés
Kombájn 463 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
75.000 Ft
10 éve hirdető
2025. március 1. 12:33 New Holland Bács-Kiskun, Dusnok
Új ékszíj eladó New Holland szecskázóhoz.
9.900.000 Ft
12 éve hirdető
2025. február 28. 19:10 CLAAS Szabolcs-Szatmár-Bereg, Dombrád
Claas Dominator 86 eladó! A gép Perkins motoros, eredeti festésű, fedett helyen tárolt, - 3,9 méteres kalászos asztallal, - 4 soros szárzúzós Claas kukoricaasztal napraforgóra alakítva, - 4 soros szárzúzós Geringhoff Pca licenszű kukoricaasztal,...
14 éve hirdető
2025. február 27. 18:23 Fortschritt Vas, Vasvár
E-514 kombájnhoz keresek szalmaszecskázót.
16.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. február 27. 11:27 New Holland Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszagyenda
ELADÓ NEW HOLLAND CS660 KOMBÁJN Eladó első tulajdonostól egy kiváló állapotú New Holland CS660 típusú kombájn! Évjárat: 2005 Tartozékok: - Gabonaadapter - Repce oldalvágó - Szállítókocsi - Napraforgóadapter külön megállapodás szerint elérhető (nem...
6.200.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. február 26. 16:32 Egyéb kombájn Jász-Nagykun-Szolnok, Jászalsószentgyörgy
Eladó egy kétsoros burgonyaátrakó szennyeződésleválasztóval, amely az elmúlt évben lett kicserélve.
20.000.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2025. február 25. 19:39 CLAAS Győr-Moson-Sopron, Csikvánd
Claas mega 360 eladó
17.990.000 Ft
7 éve hirdető
2025. február 24. 14:49 CLAAS Pest, Táborfalva
Kihasználatlanság miatt eladó. Jó állapotban, rendszeresen karbantartva.
4.500.000 Ft
10 éve hirdető
2025. február 24. 12:59 CLAAS Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tunyogmatolcs
Claas C600 gabonaadapter,auto contour,sebességarányos motollafordulat,behajtható rendválasztók,kalászemelőkkel,tucano,lexion kombájnra,szállítókocsival jó állapotban magánszemélytől,ADÁSVÉTELIVEL ELADÓ! AZ ÁR FIX!!
9.500.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. február 23. 18:11 New Holland Békés, Kondoros
Ekadó családi gazdaságból Tx 66-os kombájn. 7 éve van nálunk! 3. tulajdonosok vagyunk. Az első két tulajt is ismertem. Végig jó helyen volt a gép. Rendszeresen karbantartott. Rengeteg alkatrészt kicseréltem szezon előtt, most is, mint minden szezon...
9.999.999 Ft
6 éve hirdető
2025. február 22. 12:37 John Deere Pest, Püspökhatvan
Gazdaság felszámolása miatt eladó egy JD 1188-as kombájn teljeskörűen felújított állapotban, új gyári alkatrészekből! Felújítva: motor, váltó, kuplung. Amik cserélve lettek: tengelyek, csapágyak, láncok, lánckerekek, ékszíjak, szilentek, gabonakosár,...
16.000.000 Ft
10 éve hirdető
2025. február 21. 20:49 John Deere Békés, Okány
Egygazdás, kifogástalan állapotú. Azonnal munkára fogható.
275.000 Ft
11 éve hirdető
2025. február 21. 17:37 Fortschritt Csongrád-Csanád, Domaszék
Eladó Fortschritt E512/514 gabona adapter a képen látható állapotban, további információ telefonon.
7.990.000 Ft
4 hónapja hirdető
2025. február 20. 08:12 John Deere Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírmeggyes
Jonh Deere 1188H 4 eladó Korához képest nagyon jó állapotban van. Gumik 80 százalékosak. Nyáron kapott két új akkumulátort. Három ve kapott alsó és felső rostat vadonat újat. A gép gyári szecskázóval és kamerával van felszerelve.Idén lett felújítva a...
2025. február 18. 11:12 John Deere Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere W540 - 2011-es évjárat - 2.210 motoróra - 1.493 cséplőóra - 260 lóerő - 5 ládás - nedvességmérő - pelyvaterítő - szalmaszecskázó - JD 618R gabona asztal, 5,4 m-es + kocsi - tip-top állapotban - ügyféltől eladó, Tápióbicskén megtekinthető...
1.600.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. február 16. 19:57 Fortschritt Komárom-Esztergom, Kisbér
Eladó Fortschritt E517 kombájn, jó állapotban, IFA motorral.
17.500.000 Ft
7 éve hirdető
2025. február 16. 12:20 Laverda Zala, Nagykanizsa
Első tulajdonostól, családi gazdaságból eladó Laverda 25.50 LXE LS önszintező kombájn, vágóasztal kocsival, oldalkaszás repcetoldattal és 6 soros kukorica vágóasztallal. A gép folyamatosan karbantartott, tető alatt tárolt, új ferdefelhordó láncokkal,...
8.500.000 Ft
11 éve hirdető
2025. február 16. 08:11 Massey Ferguson Bács-Kiskun, Solt
Eladó Massey Ferguson 34, PowerFlow gabonaasztal, repceoldalkasza, szállítókocsi, oros zúzós kukoricaadapter, oros kukoricaadapter napraforgó betétel. Javított repet szélvédő.
14 éve hirdető
2025. február 15. 13:58 Fortschritt Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Forstricht 516 ost keresek alkatrésznek hiányos állapotban is!
1.999.999 Ft
9 éve hirdető
2025. február 15. 09:57 CLAAS Fejér, Seregélyes
Első kerék szett Continental 680/85R32 gumizással. Claas kombájnokhoz, Claas gyári felnivel, piros színben. Felni paraméterek: - Tehermentesítő: 280 mm - Osztókör: 335 mm - Csavarszám: 10 db Gumi paraméterek: - Continental 680/85R32 - Profil: AC70G -...
25.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. február 14. 10:58 Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
ROSTSELMASH kombájn eladó. 2 db van, ez egyik annyira új, hogy 50 órát ment (az ülésen még a műanyag védő is megvan). A másikban 1000 munkaóra és a motorban 1600 óra van. 338 Le-s. Az új 25.000.000 Ft + áfa, a használt 15.000.000 Ft + áfa.
69.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. február 14. 08:11 CLAAS Borsod-Abaúj Zemplén, Hernádvécse
Eladó Class Lexion 650 Évjárat: 2016 Első tulajdonos Egygazdás Megkímélt állapotban 3D rostarendszer Pelyvaterítő Hozzá tartozó Class Vario 680-as vágóasztallal
54.000.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2025. február 13. 19:15 John Deere Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladóvá vált John Deere T660 kombájnunk. Szezonon kívül fedett helyen tárolt. Kite által szervizelt. Jó gumikkal rendelkezik. 622X asztallal, kétoldali repce kaszával, szállító kocsival.
25.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. február 13. 12:33 New Holland Győr-Moson-Sopron, Mezőörs
Eladó családi gazdaságból a képeken látható CSX 7080-as kombájn gabonaasztallal, a hozzá tartozó szállítókocsival és kukoricaátszerelő készlettel. Végig Agrotec által szervizelt, jó állapotú gép! Azonnal munkára fogható!
11 éve hirdető
2025. február 13. 05:24 New Holland Pest, Letkés
Eladó 2017-es New Holland Superflex 9 m-es flexibilis szója/borsó vágóasztal, esetleg cserélném hidraulikusan csukható 8 soros kukoricaadapterre.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (463)
- CASE-IH (17)
- CLAAS (192)
- Egyéb kombájn (14)
- FENDT (4)
- Fortschritt (31)
- John Deere (129)
- Laverda (3)
- Massey Ferguson (14)
- New Holland (48)
- Rostselmash DON / SZK (4)
- Több

Segítsd te is az agrárgenerációváltás kutatását – töltsd ki a kérdőívet!
Az idősödő gazdatársadalom komoly fenyegetést jelent az ágazat jövőjére.
Sajtóközlemény
_fill_540x300_0.jpg)