Hirdetés
Kombájn 500 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
6 éve hirdető
2025. április 17. 09:09 John Deere Bács-Kiskun, Bócsa
John Deere T660i kombájn 2018-as első forgalomba helyezésű (2019-es modellév);461 cséplőóra; 688 motoróra; ProDrive 30km/h váltó; Harvest Smart ready; PREMIUM légrugós vezető ülés; utasülés; Standard világítás csomag + lámpák a vágóasztal felett;...
2025. április 17. 08:59 John Deere Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere C670 2WD kombájn Prodrive sebességváltóval, 1 db kardántengellyel, 2 db rendválasztóval, 10 db kalászemelővel, automata kormányzás előkészítéssel, vonófejjel, kukorica átszerelő készlettel, John Deere 625R gabonaasztallal és vágóasztal...
2025. április 17. 08:44 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, 3D rostakiegyenlítés, Gabona vágóasztal 6.6 m Vario, Szállítókocsi, Törekterítő, Repce oldalkasza, Gumi Méretek: Mitas 800/70R32 (60%); Continental 500/85R24 (60%), csépelt óra: 1542 h. Caterpillar motor.
2025. április 17. 08:39 Massey Ferguson Fejér, Sárbogárd
Olimac Drago SR 6TR csukható kukorica adapter szárzúzóval, 2 db kardántengellyel normál állapotban eladó. Gyártási év: 2014 Helység: Sárbogárd
2025. április 17. 08:19 John Deere Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere W650 kombájn Geringhoff Variostar gabonaasztallal, vágóasztal szállítókocsival, vonófejjel, kukorica átszerelő készlettel, szecskázóval, 2 db repcevágó oldalkaszával, kardántengellyel, rendválasztóval, 15 db kalászemelővel, Goodyear...
2025. április 17. 08:14 CLAAS Csongrád-Csanád, Szeged
ÁFA MENTESEN megvásárolható! 2016-os gyártás, Mercedes-Benz OM473 LA motor, 4WD, 30 km/h, 4D CLEANING, 10.5m-es VARIO gabonaasztal szállítókocsival. A hirdetett ár 380 HUF/EUR árfolyamon érvényes. Részletes specifikáció: Évjárat: 2016 Motor üzemóra:...
15.700.000 Ft
7 éve hirdető
2025. április 17. 08:12 CLAAS Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszadada
2022-ben teljes körűen (minden csapágy, szíj, lánc, szilent, dob, dobkosár, bordás magemelő, rostaszekrény) gyári alkatrészekkel felújított kombájn eladó. Új gumikkal, új „víz” hűtő, új klíma. C510 gabonasztal, repce kaszával tartozék. Emellett...
2025. április 17. 08:04 CLAAS Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
Claas Tucano 570 2 WD kombájn 3 db kamerával és kijelzővel, 3 db sárgavillogóval, 1 db vonófejjel, 1 garnitúra kukorica készlettel, Mitas gumizással, doblassítóval, hozammérő-, nedvességmérő szenzorral, 1 db C600 gabonaasztallal és vágóasztal...
2025. április 17. 07:24 New Holland Baranya, Siklós
9,6 literes, 330 Le-s IVECO motor, NH20 (6,1 m) asztal, szállítókocsi, 6 ládás, AutoContour, szecskázó, 800-as gumi, kétfokozatú doblassító. Részletes specifikáció: Évjárat: 2000 Motor üzemóra: 6588 Cséplő üzemóra: 4225 Összes hektár: 9166 Motor...
6.600.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. április 17. 07:19 John Deere Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere 2054 kombájn jó műszaki, közepes esztétikai állapotban eladó! 4415 cséplő és 5514 motor üzemórával! Tartozékok: - 816-os gabonaasztal - szállító kocsi - piros rendszám
2025. április 17. 07:19 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, 3D rostakiegyenlítés, Gabona vágóasztal (7.5 m) Vario típus, Szállítókocsi, Dobfordulat csökkentő, Összekrékhajtás, Hozammérő, Laser Pilot, Törekterítő, Repce oldalkasza, Gumi Méretek: Michelin 800/65R32...
2025. április 17. 07:14 CLAAS Csongrád-Csanád, Szeged
ÁFA MENTESEN megvásárolható! 2018-as Mercedes-Benz OM473 LA motor, FULL CEMOS, 4D CLEANING, 12.3 méteres Convio Flex asztal+kocsi. Részletes specifikáció: - Évjárat: 2018 - Motor üzemóra: 1225 - Cséplő üzemóra: 915 - Motorteljesítmény: 585 LE -...
2025. április 17. 06:59 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Szállítókocsi, Laser Pilot, Gumi Méretek: Mitas 800/70R32 (80%); Mitas (80%), csépelt óra: 1749 h. Caterpillar motor. Terület: 6888 ha.
2025. április 17. 06:59 John Deere Békés, Telekgerendás
John Deere T660 2WD kombájn CommandCenter monitor, légkondícionáló, szecskázó, doblassító, kukorica átszerelő készlet, vonófej, 2 db új első gumiabronccsal, John Deere 625R gabona asztal és vágóasztal szállítókocsi felszereltséggel eladó. Gyártási...
8.300.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 17. 06:44 John Deere Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 1998 Üzemóra: 6500 óra Teljesítmény: 170 kW / 227 LE Gumi méretek (első): Michelin 680/75 R32 Gumi méretek (hátsó): BKT 160/70-20 Azonosító: R99-200-1137-02
2025. április 17. 06:09 CLAAS Csongrád-Csanád, Szeged
ÁFA MENTESEN megvásárolható! 2019-es gyártás, Mercedes-Benz OM470LA motor, APS HYBRID 9.3m-es VARIO gabonaasztal szállítókocsival. A meghirdetett ár 380 HUF/EUR árfolyamon érvényes. Amennyiben nem rendelkezik EUR fedezettel, úgy a számlavezető...
2025. április 17. 06:09 Egyéb kombájn Fejér, Sárbogárd
Tecnomais TM 2 kukorica adapter 4 db kardántengellyel, kanalas láncokkal, orrzúzós kivitelben eladó. Gyártási év: 2017 Helység: Sárbogárd
2025. április 17. 05:54 CLAAS Csongrád-Csanád, Szeged
ÁFA MENTESEN megvásárolható! 2017-es gyártás, Mercedes-Benz OM470LA motor, 9.3m-es VARIO gabonaasztal szállítókocsival, 30 km/h A meghirdetett ár 380 HUF/EUR árfolyamon érvényes. Amennyiben nem rendelkezik EUR fedezettel, úgy a számlavezető bankjánál...
2025. április 17. 05:54 New Holland Fejér, Sárbogárd
Geringhoff MS SC 630 kukorica adapter 1 db kardántengellyel, szárzúzóval átlagos állapotban eladó. Gyártási év: 2005 Helység: Sárbogárd
2025. április 17. 05:44 John Deere Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere 9640i WTS 2WD kombájn John Deere 620R gabonaasztallal és vágóasztal szállítókocsival, 1 db kardántengellyel, 2 db rendválasztóval, 15db kalászemelővel, teljes kukorica átszerelő készlettel, vonófejjel, szecskázóval eladó. Gyártási év: 2007...
2025. április 17. 05:39 John Deere Békés, Telekgerendás
John Deere 2256 2WD 5 ládás kombájn John Deere 816 gabonaasztallal, 1 db kardántengellyel, 10 db kalászemelővel, szecskázóval, doblassítóval, vonófejjel , vágóasztal szállítókocsival eladó. Gyártási év: 1998 Teljesítmény (LE): 230 Üzemóra: 5297/3900...
2025. április 17. 05:29 John Deere Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere S770i 4WD kombájn John Deere 625X vágóasztallal és vágóasztal szállítókocsival, vonófejjel, 3db sárga villogóval, kukorica átszerelő készlettel, szecskázóval, nedvességmérővel, hozammérővel normál állapotban eladó. Gyártási év: 2018...
2025. április 17. 05:24 Massey Ferguson Fejér, Sárbogárd
Opticorn 876 kukorica adapter 2 db kardántengellyel, szárzúzóval eladó. Gyártási év: 2013 Helység: Sárbogárd
2025. április 17. 04:54 New Holland Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
OROS CORNADO 4+2X2 CHOP első zúzós kukorica adapter 2db kardántengellyel, 2 db támasztólábbal normál állapotban eladó. Gyártási év: 2015 Helység: Szászberek
2025. április 17. 04:44 John Deere Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere 9640i WTS kombájn JD 620R gabona asztallal, kukorica készlettel, jó műszaki és esztétikai állapotban eladó. Gyártási év: 2006 Teljesítmény (LE): 275 Üzemóra: 7022 Helység: Nádudvar
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (500)
- CASE-IH (16)
- CLAAS (214)
- Egyéb kombájn (15)
- FENDT (4)
- Fortschritt (32)
- John Deere (137)
- Laverda (3)
- Massey Ferguson (16)
- New Holland (52)
- Rostselmash DON / SZK (4)
- Több
Sajtóközlemény

Új stratégiai együttműködés: a Bogballe és Bredal márkák forgalmazója lett az Agrovario Kft.
Mérföldkőnek számító együttműködés indul a magyar mezőgazdasági géppiacon.