Hirdetés
Kombájn 464 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
2024. augusztus 13. 10:44 Kombájn Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere W540 2WD kombájn vonófejjel, John Deere 818R vágóasztallal, vágóasztal szállítókocsival, kardánnal, 3db sárga villogóval, Zürn...
16.800.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. augusztus 13. 10:29 CLAAS Csongrád-Csanád, Üllés
Folyamatosan karbantartott, 1 tulajdonos által üzemeltetett Claas Lexion 440 kombájn gabanasztallal és két tengelyes vágóasztal szállító...
2024. augusztus 13. 09:34 Kombájn Fejér, Sárbogárd
Zürn Raps Profi II repcetoldat támasztólábbal eladó. Gyártási év: 2007 Helység: Sárbogárd
2024. augusztus 13. 07:39 Kombájn Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere S780i 4WD kombájn kardánnal, vonófejjel, kukorica átszerelő készlettel, 3 db sárga villogóval, légkondícionálóval,...
2024. augusztus 13. 07:19 Kombájn Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 630R napraforgó vágóasztal 1db Zürn Profi repcetoldattal, kardánnal és rendválasztóval eladó. Gyártási év: 2014 Helység:...
2024. augusztus 13. 06:59 Kombájn Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere C670 kombájn JD625R asztallal, szállítókocsival, kukorica készlettel eladó. Üzemóra: 3684/2492. Gyártási év: 2008 Teljesítmény...
2024. augusztus 13. 05:44 Kombájn Csongrád-Csanád, Csengele
Claas Tucano 440 APS (2615/4215 üzemórás) 6 ládás, 6 méteres C600 asztal, doblassítás, gabona+kukorica kosár, 800-as gumi, szecskázó...
50.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 13. 05:44 John Deere Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2015 Üzemóra: 1538 óra Teljesítmény: 251 kW / 341 LE Gumi méretek (első): Firestone 800/65 R32 Gumi méretek (hátsó): Michelin...
2024. augusztus 13. 05:29 Kombájn Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere CTS 9780 2WD kombájn 1db vonófejjel, 3db sárga villogóval, John Deere 920 vágóasztallal és vágóasztal szállítókocsival, 2db...
2024. augusztus 13. 05:16 Kombájn Csongrád-Csanád, Csengele
DEMO John Deere S780i (285/439 üzemórás) rotoros, 9,1 m 730X asztal+kocsi+repcekaszák, SF6000 AutoTrac, ProDrive 25 km/h, 900/60R32, kamera...
31.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 13. 02:59 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2008 Üzemóra:4002 óra Teljesítmény: 217 kW / 295 LE Gumi méretek (első):Trelleborg 800/65 R34 Gumi méretek (hátsó): Michelin 540/60...
2024. augusztus 13. 02:39 Kombájn Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere T660 kombájn szép állapotban eladó.Üzemóra: 2093/1445. Gyártási év: 2014 Teljesítmény (LE): 385 Üzemóra: 2093 Helység:...
2024. augusztus 13. 02:14 Kombájn Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere S690i kombájn 630X kitolható adapterrel, szállítókocsival, 4WD hajtással, kiválló állapotban eladó. Gyártási év: 2017...
2024. augusztus 13. 00:44 Kombájn Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere W540 2WD kombájn 3db sárga villogóval, 1db vonófejjel, kukorica átszerelő készlettel, JOhn Deere 618 vágóasztallal, 1db...
26.500.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. augusztus 12. 23:39 CLAAS Baranya, Mohács
2007 -es gyártású, 2008-as első üzembe helyezésű kombájn. 260 Le Motor: ~ 5000 óra Cséplő: 4417 óra 6 méteres gabona asztal kocsival Váltó:...
2024. augusztus 12. 23:29 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Claas Auto Kontúr, Gabona vágóasztal 6.0 Vario, Szecskázó, Gumi Méretek: Alliance800/65 R32(80);Mitas 500/85 R24(50%),...
2024. augusztus 12. 21:59 CASE-IH Csongrád-Csanád, Szeged
"ÁFA MENTESEN" megvásárolható! 2011-es gyártású rotoros kombájn, 9,15m-es gabonaasztallal és szállítókocsival, IVECO CURSOR 13...
2024. augusztus 12. 21:24 Kombájn Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere 7200 2WD silózó 2db sárga villogóval, 1db vonófejjel, beszerelt szemroppantóval, légkondícionálóval, John Deere 640B...
2024. augusztus 12. 21:09 New Holland Baranya, Siklós
9,6 literes IVECO motor, 6 ládás, NH20 (6,1m) gabonaasztal, szállítókocsi, AutoContour, szecskázó, 800-as Michelin gumizás, munkakész!...
2024. augusztus 12. 18:29 CLAAS Nógrád, Szécsény
Akár lízingre 10% + Áfa önerővel! CAT C9 motor, V750 asztal + kocsi, 3D, pelyvaterítő, Quantimeter, repcekasza, lassú jármű rendszámmal!...
8.800.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 12. 18:29 John Deere Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere 2056 kombájn jó műszaki és szép esztétikai állapotban eladó! 5305 cséplő és 7360 motor üzemórával! Elöl, hátul 80%-os gumik....
14 éve hirdető
2024. augusztus 12. 14:59 CASE-IH Bács-Kiskun, Tiszakécske
Friss beszerzés: 1435 cséplőóra
2024. augusztus 12. 14:45 Kombájn Csongrád-Csanád, Csengele
ÚJ Claas Trion 750TT APS Hybrid 9,3 m asztal+kocsi, repcekaszák, GPS Pilot, CEMIS 1200, CEMOS automatika, Quantimeter, 3D, 4D, LED, kamerák...
2024. augusztus 12. 14:29 Sampo Rosenlew Veszprém, Pápa
• Kivitel: gabona- és kukoricakészlettel ellátott kombájn • Motor: Agco Power 74 LFTN Tier V, 6 hengeres motor, 300 LE (SISU motor) •...
2024. augusztus 12. 14:24 Kombájn Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere 9640 WTS kombájn 2 db sárga villogóval, 1 garnitúra kukorica készlettel, 1 db vonófejjel, 1 db kardántengellyel, 2 db...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (464)
- CASE-IH (14)
- CLAAS (193)
- Deutz-Fahr (5)
- Egyéb kombájn (11)
- FENDT (5)
- Fortschritt (25)
- John Deere (83)
- Massey Ferguson (13)
- New Holland (50)
- Rostselmash DON / SZK (7)
- Több
![Így termeszthetsz otthon gyömbért, nagyon olcsón és könnyedén!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/9147/cikk_59147/gyomber_tea_fill_540x300_0.jpg)
Így termeszthetsz otthon gyömbért, nagyon olcsón és könnyedén!
Ennél egyszerűbben nem lehet saját gyömbéred! Mutatjuk, mit tegyél érte!![Új módszert találtak a kutatók a szúnyogok által terjesztett dengue-láz megfékezésére](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5055/cikk_75055/mosquito-g46aa79a4e_640_fill_540x300_0.jpg)