Hirdetés
Kombájn 476 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
2024. július 23. 06:24 Kombájn Fejér, Sárbogárd
Olimac Drago SR 6TR csukható kukorica adapter szárzúzóval, 2 db kardántengellyel normál állapotban eladó. Gyártási év: 2014 Helység:...
2024. július 23. 06:24 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, 3D rostakiegyenlítés, Gabona vágóasztal 6.6 m Vario, Szállítókocsi, Törekterítő, Gumi Méretek:...
33.900.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 23. 06:24 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
CEBIS Szecskázó Gabona adapter Szállítókocsi Motor gyártó: Mercedes Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár...
2024. július 23. 06:19 Kombájn Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 630R vágóasztal vágóasztal szállítókocsival, repcetoldattal, rendválasztókkal eladó. Gyártási év: 2009 Helység: Győrszemere
2024. július 23. 06:14 Kombájn Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere 9880i STS 4WD kombájn 1 db SF ITC antennával, 1 db GSD4 monitorral, AT Ready kivitel, 1 db félautomata vonófejjel, 1 garnitúra...
2024. július 23. 06:09 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Dobfordulat csökkentő, Gabona adapter 7.7 m Vario, Szállítókocsi, Hozammérő, GPS...
2024. július 23. 06:04 Kombájn Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 630 vágóasztal vágóasztal szállítókocsival, repcetoldattal, rendválasztókkal jó állapotban eladó! Gyártási év: 2015 Helység:...
2024. július 23. 05:59 Kombájn Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere W650 kombájn Geringhoff Variostar gabonaasztallal, vágóasztal szállítókocsival, vonófejjel, kukorica átszerelő készlettel,...
2024. július 23. 05:39 Kombájn Fejér, Sárbogárd
Opticorn 876 kukorica adapter 2 db kardántengellyel, szárzúzóval eladó. Gyártási év: 2013 Helység: Sárbogárd
2024. július 23. 05:29 Kombájn Fejér, Sárbogárd
Tecnomais TM 2 kukorica adapter 4 db kardántengellyel, kanalas láncokkal, orrzúzós kivitelben eladó. Gyártási év: 2017 Helység: Sárbogárd
2024. július 23. 05:22 Kombájn Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere S680i (1544/2183 üzemórás) rotoros, 9,1 méteres 630R asztal+kocsi, AutoTrac ready, ProDrive, 800/70R38 Good Year gumik Évjárat:...
2024. július 23. 05:19 Kombájn Hajdú-Bihar, Nádudvar
Claas Conspeed 6-75, csukható kukorica adapter, kiválló állapotban eladó. Gyártási év: 2011 Helység: Nádudvar
2024. július 23. 05:19 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, 3D rostakiegyenlítés, Gabona vágóasztal 6.6 m, Szállítókocsi, Hozammérő, Laser Pilot, Repce...
2024. július 23. 05:09 Kombájn Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere W650 kombájn 618R gabona asztallal, 4WD hajtással, kukorica készlettel eladó. Üzemóra: 3920/2652. Gyártási év: 2008 Teljesítmény...
2024. július 23. 04:59 Kombájn Békés, Telekgerendás
John Deere T660 2WD kombájn CommandCenter monitor, légkondícionáló, szecskázó, doblassító, kukorica átszerelő készlet, vonófej, John Deere...
2024. július 23. 04:59 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, 3D rostakiegyenlítés, Gabona vágóasztal 6.6 m Vario, Szállítókocsi, Törekterítő, Repce...
15.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 23. 04:49 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
CEBIS Szecskázó Gabona adapter Szállítókocsi Motor gyártó: CAT Rendszám: piros Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős...
50.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 23. 04:34 John Deere Bács-Kiskun, Kecskemét
Hektárszámláló Gabona adapter Szállítókocsi Motor gyártó: John Deere Rendszám: piros Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős...
2024. július 23. 04:24 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, 3D rostakiegyenlítés, Gabona vágóasztal (7.5 m) Vario típus, Szállítókocsi, Dobfordulat...
2024. július 23. 04:14 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Dobfordulat csökkentő, Gabona vágóasztal 6.0 Vario, Szállítókocsi, Összekrékhajtás, Levegő...
2024. július 23. 04:04 John Deere Csongrád-Csanád, Szeged
Gyárilag AdBlue mentes, AutoTrac SF2 aktivációval, doblassító, Michelin gumizással hozam+nedvesség mérő, kompresszor, pelyva terítő, 630F...
2024. július 23. 03:54 John Deere Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Auto Kontúr, Gabona vágóasztal 6.6 m, Szállítókocsi, Összekrékhajtás, Hozammérő, Repce oldalkasza, Gumi Méretek:...
2024. július 23. 03:54 CLAAS Csongrád-Csanád, Szeged
ÁFA MENTESEN megvásárolható! 2016-os gyártás, Mercedes-Benz OM473 LA motor, 4WD, 30 km/h, 4D CLEANING, 10.5m-es VARIO gabonaasztal...
2024. július 23. 03:34 John Deere Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Auto Kontúr, Gabona vágóasztal 6.6 m, Szállítókocsi, Hozammérő, GPS hozamtérképezés, Gumi Méretek: Michelin...
2024. július 23. 03:29 CLAAS Csongrád-Csanád, Szeged
ÁFA MENTESEN megvásárolható! 2018-as Mercedes-Benz OM473 LA motor, FULL CEMOS, 4D CLEANING, 12.3 méteres Convio Flex asztal+kocsi. Részletes...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (476)
- CASE-IH (14)
- CLAAS (195)
- Deutz-Fahr (6)
- Egyéb kombájn (11)
- Fortschritt (28)
- John Deere (81)
- Massey Ferguson (14)
- New Holland (50)
- Rostselmash DON / SZK (7)
- Sampo Rosenlew (6)
- Több
Támogatott tartalom
![A lehetőség adott az agráriumban, élni kell vele](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4608/cikk_74608/mate-01_fill_540x300_0.jpg)
A lehetőség adott az agráriumban, élni kell vele
A változásban a tudásnak és a képzésnek komoly szerepe van.![Mutatjuk, mi történik a benzin és a gázolaj árával szombaton](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/2923/cikk_62923/gazolaj-tankolas-benzin1_fill_540x300_0.jpg)
Mutatjuk, mi történik a benzin és a gázolaj árával szombaton
Így alakulhatnak az üzemanyag-átlagárak.
Hirdetés
![SAATEN-UNION gabonafajták: aki nálunk keres, az talál is](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4619/cikk_74619/SU_termesstabilitas_gabona_02_fill_540x300_0.jpg)