Hirdetés
Kombájn 465 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
8.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 11. 12:14 New Holland Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Eladó tulajdonostól New Holland TX66 gabonakombájn! - 1997-es évjárat - 8000 motorüzemóra - 5500 cséplőóra - 6,2 méteres gabonaasztal -...
9.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 11. 11:34 Egyéb kombájn Hajdú-Bihar, Ártánd
Kukorica szedo kombajn,1990 evjarat, 2 soros, hidraulikus perkins motor 4x4 mukodo kepes allapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam...
2024. augusztus 11. 11:19 Massey Ferguson Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Massey Ferguson 7347S (MCS) ACTIVA S5 kombájn Cséplő rendszer: 8+8 ballasztrúd Széllesség, Átmérő: 1600/600 mm Fordulatszám tartomány:...
6.000.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 11. 10:04 CLAAS Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható állapotú Claas V750 típusú gabonavágóasztal (autocountur). Igény esetén repcekaszával. Azonnal munkára fogható....
2024. augusztus 11. 06:21 Kombájn Csongrád-Csanád, Csengele
ÚJ Claas Dominator 130 4 ládás, C420 vágóasztal, 3.200 literes magtartály, intenzív leválasztás, klíma, fűtés, Tier 3 Perkins motor Évjárat:...
3.999.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. augusztus 11. 05:24 CLAAS Győr-Moson-Sopron, Egyed
klímás, szecskázós, Rába motoros, 4 vagy 6 soros kukoricaasztallal, teljesen üzemképes állapotban eladó.
18.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 11. 04:24 New Holland Hajdú-Bihar, Ártánd
New Holland 2305 silózó kombájn, 1995-ös évjárat, 265 kW-os motor, 3 db 4 soros rendfelszedő adapterrel, munkára fogható állapotban. Az árat...
3.999.000 Ft
15 éve hirdető
2024. augusztus 11. 04:24 CLAAS Győr-Moson-Sopron, Egyed
1990-es évj., klímás, Rába motoros, 5.1-es gabonaasztal, 4 vagy 6 soros kukoricaasztallal ,teljesen üzemképes állapotban eladó
13 éve hirdető
2024. augusztus 11. 03:19 CLAAS Hajdú-Bihar, Ártánd
Claas Lexion 480 kombajn bontasra, 1997-es evjarat, 6 hengeres Mercedes-Benz motor, 370 loero, 2986 uzemora, klima, adapter nelkul,...
13 éve hirdető
2024. augusztus 11. 03:14 John Deere Hajdú-Bihar, Ártánd
John Deere 952 kombájn bontásra-alkatrésznak eladó.
2024. augusztus 10. 23:19 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, 3D rostakiegyenlítés, Gabona adapter 7.7 m Vario, Szállítókocsi, Törekterítő, Hozammérő, Levegő...
2024. augusztus 10. 23:04 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Gabona vágóasztal 6.6 m Vario, Szállítókocsi, Laser Pilot, Törekterítő, Repce oldalkasza, Gumi...
2024. augusztus 10. 21:56 Kombájn Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere S785i (673/941 üzemórás) rotoros, 9,1 m 630X asztal+kocsi+repcekaszák, SF3000 AutoTrac, ProDrive, Active Yield, IF800/70R32, APC...
68.000.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. augusztus 10. 20:24 John Deere Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
-2015-ös gyártási év -1200/790üó -szalmaszecskázó -800-as első gumizás -2WD -autotrac ready - 625R vágóasztal
6 éve hirdető
2024. augusztus 10. 20:19 CLAAS Fejér, Sárbogárd
Eladnánk családi gazdaságunkból a Claas Mega 360-as kombájnunkat megkímélt, teljesen munkára fogható állapotban. Mercedes motorral, C600-as...
74.500.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. augusztus 10. 19:22 John Deere Baranya, Berkesd
Kifogástalan műszaki és esztétikai állapotban levő John Deere T660i családi gazdaságból eladó! 2018-as évjárat, 2418 motor és 1642 cséplő...
30.599.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. augusztus 10. 16:04 CLAAS Kecskemét
Kitűnő állapotú kombájn, 2. magyarországi tulajdonosától keresi új gazdáját. 2008 4725 motor óra 2693 cséplő óra tető alatt tárolt...
2024. augusztus 10. 15:24 CLAAS Fejér, Sárosd
Claas Lexion 450, 6 méteres gabonaadapterrel, repcetoldattal eladó! Gyártási év: 2002 Üzemóra: 8700 Karbantartott, tető alatt tárolt....
58.000.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 10. 15:19 CLAAS Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható 2013-as évjáratú tető alatt tárolt Lexion 750 kombájn, v750 gabona adapterrel, szállító kocsival, hozam és...
5 éve hirdető
2024. augusztus 10. 15:14 John Deere Bács-Kiskun, Bócsa
John Deere S670i összkerékhajtásos kombájn 2017-es első forgalomba helyezésű(2016-os modellév); összkerék hajtás ;1980 cséplőóra; ProDrive...
12 éve hirdető
2024. augusztus 10. 11:49 CLAAS Csongrád-Csanád, Zákányszék
Claas Mega 204 II gabonakombájn, 1997, 4730 üzemórával, C510 gabonaasztallal, szállító kocsival, tető alatt tárolva, folyamatosan karban...
8.800.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 10. 11:19 John Deere Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere 2056 kombájn jó műszaki és szép esztétikai állapotban eladó! 4400 cséplő és 5400 motor üzemórával! Elől, hátul 90%-os gumik....
11 éve hirdető
2024. augusztus 10. 11:19 CLAAS Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható 2017-es évjáratú tető alatt tárolt Lexion 740 kombájn, 770 gabona adapterrel, szállító kocsival, hozam és...
7.000.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. augusztus 10. 11:09 New Holland Komárom-Esztergom, Komárom
7,6m-es Varifeedes gabona adapter eladó. Szép, jó állapotú!
12.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 10. 10:19 Egyéb kombájn Hajdú-Bihar, Ártánd
New Idea 802 kukorica szedo kombajn 4 soros 1985 evjarat remek mukodo kepes allapotban Unios Adoszammal rendelkezoknek 0% Afa ! Az árat a...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (465)
- CASE-IH (14)
- CLAAS (193)
- Deutz-Fahr (5)
- Egyéb kombájn (11)
- FENDT (5)
- Fortschritt (25)
- John Deere (84)
- Massey Ferguson (13)
- New Holland (50)
- Rostselmash DON / SZK (7)
- Több
![13+4 okot is tudunk rá, miért kell neked pergola a kertedbe!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/7923/cikk_57923/terasz_pergolaval_fill_540x300_0.jpg)