Hirdetés
Kombájn 463 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
12.000 EUR
14 éve hirdető
2025. március 22. 04:44 Egyéb kombájn Hajdú-Bihar, Ártánd
New Idea 802 kukorica szedo kombajn 4 soros 1985 evjarat remek mukodo kepes allapotban Unios Adoszammal rendelkezoknek 0% Afa ! Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
2025. március 22. 04:34 Sampo Rosenlew Veszprém, Pápa
• Kivitel: gabona- és kukoricakészlettel ellátott kombájn • Motor: Agco Power 74 LFTN Tier V, 6 hengeres motor, 300 LE (SISU motor) • Hajtás: hidrosztatikus, 3 sebességes, SISU CIT 12 váltómű, elektromos differenciálzár • Abroncs méretek: első:...
47.900.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 22. 04:24 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2011 Üzemóra: 2953 óra Teljesítmény: 232 kW / 315 LE Gumi méretek (első): Continental 680/85 R32 Gumi méretek (hátsó): Michelin 500/70 R24 Azonosító: R99-200-1159-02
2025. március 22. 02:49 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Gabona vágóasztal 7.5 m, Szállítókocsi, Törekterítő, Repce oldalkasza, Gumi Méretek: Trelleborg 900/60R32 (80%); Trelleborg 600/55-26,5 (70%), csépelt óra: 3285 h. Caterpillar C13 motor. Terület: 12093 ha.
14 éve hirdető
2025. március 22. 01:54 CLAAS Hajdú-Bihar, Ártánd
Claas Lexion 480 kombajn bontasra, 1997-es evjarat, 6 hengeres Mercedes-Benz motor, 370 loero, 2986 uzemora, klima, adapter nelkul, importbol.
11 éve hirdető
2025. március 22. 01:44 CLAAS Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható újszerű állapotú Claas Vario 1080 típusú gabonavágóasztal, összkerék-kormányzott kocsival. Igény esetén repcekaszával. Kb. 400 üzemórát dolgozott, azonnal munkára fogható. Érdeklődni a +36 20 454 0316 telefonszámon....
2025. március 22. 01:19 John Deere Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere 9880i STS 4WD kombájn ITC antenna, 1db gyári monitor, 2db kamera monitor, 3db forgólámpa, 3db kamera, 1db automata vonófej, 1 garnitúra kukorica készlet, 1db John Deere 630RX gabona asztal, 1db kardán, 2db rendválasztó, GS Ready,...
15 éve hirdető
2025. március 21. 23:44 CASE-IH Bács-Kiskun, Tiszakécske
Nagyon szép, megkímélt állapotban! 7,6 méteres Vario adapterrel Automata kormányzással Kukorica átépítő készlettel Magyarországi első értékesítés AGRI CS szervizelte folyamatosan Kevés üzemórával(1435 munkaóra), 90 %-os minőségi gumiabroncsokkal...
2025. március 21. 23:26 CLAAS Csongrád-Csanád, Csengele
OXBO 2480 (4279/9750 üzemórás) Csemegekukorica betakarítógép, 6 soros Oxbo 3630F csukható vágóasztal, 800/65R32 gumik, Caterpillar motor Évjárat: 2009 Motor üzemóra: 9750 Cséplő üzemóra: 4279 Motorteljesítmény: 325 LE Hengerűrtartalom: 8800 ccm Motor...
14 éve hirdető
2025. március 21. 23:04 John Deere Hajdú-Bihar, Ártánd
John Deere 952 kombájn bontásra-alkatrésznak eladó.
27.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 21. 21:44 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2004 Üzemóra: 4277 óra Teljesítmény: 236 kW / 321 LE Gumi méretek (első): Alliance 800/65 R32 Gumi méretek (hátsó): Michelin 500/70 R24 Azonosító: R99-200-1175-02
14 éve hirdető
2025. március 21. 21:44 CLAAS Hajdú-Bihar, Ártánd
Claas Dominator kombajn , bontasra- alkatresznek. 2 db keszleten.
600.000 Ft +ÁFA
6 hónapja hirdető
2025. március 21. 19:45 Fortschritt Bács-Kiskun, Tiszakécske
Évek óta nem használt, felújítást igénylő kombájn! A gép járóképes! Csak egyben eladó, nem bontom! A géphez jár a gabona asztal(kardán nincs hozzá) és egy első pótkerék! Az asztal szállítókocsi nem eladó!!! Minden további kérdésre telefonon szívesen...
75.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 21. 19:29 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2017 Üzemóra: 2337 óra Teljesítmény: 260 kW / 354 LE Gumi méretek (első): Mitas 800/70 R32 Gumi méretek (hátsó): Mitas 500/85 R24 Azonosító: R99-200-1187-02
58.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 21. 18:19 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2013 Üzemóra: 3064 óra Teljesítmény: 261 kW / 355 LE Gumi méretek (első): Mitas 800/70 R32 Gumi méretek (hátsó): Continental 500/85 R24 Azonosító: R99-200-1177-02
85.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 21. 16:59 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2017 Üzemóra: 1209 óra Teljesítmény: 300 kW / 408 LE Gumi méretek (első): Mitas 800/70 R32 Gumi méretek (hátsó): Mitas 600/65 R28 Azonosító: R99-200-1189-02
15 éve hirdető
2025. március 21. 15:34 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
7,7-es Vario asztal gyári asztal szállítókocsival Főbb felszereltségei: - Pelyvaszóró - Cruise Pilot - 30 km/h sebesség - Mercedes-Benz motor - Automata klíma fűtéssel - Kamerarendszer - Quantiméter hozammérés - Komfort ülés - Field scanner - Cemos...
15 éve hirdető
2025. március 21. 15:24 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
-hozam nedvesség mérővel -hozamtérképezés -doblassítóval -automata kormányzás -kukorica átszerelővel -légkompresszor -pelyvaszóró -7.7 m-es Vario adapter -laser pilot -ferde felvonó hidraulikus dőlés szögállítás -A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ...
432.000 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2025. március 21. 14:34 CASE-IH Zala, Nagykanizsa
CASE IH AF 7250 4 WD GABONAKOMBÁJN GYÁRI GARANCIÁVAL! ORSZÁGOS PROFI SZERVIZHÁLÓZATTAL!
17.000.000 Ft
12 éve hirdető
2025. március 21. 13:03 CLAAS Bács-Kiskun, Mélykút
Eladó 2003. évj. Claas Mega 208 gabonakombájn, 5,1 méteres gabonaadapterrel, hozzá való vágóasztal-szállító kocsival. Igény esetén: - repcetoldat: 1.100.000 Ft - NAS 6 soros napraforgóadapter: 3.300.000 Ft - orrszártépős kukoricaadapter: 3.300.000 Ft
12 éve hirdető
2025. március 21. 12:59 CLAAS Csongrád-Csanád, Zákányszék
Claas Mega 204 II gabonakombájn, 1997, 4730 üzemórával, C510 gabonaasztallal, szállító kocsival, tető alatt tárolva, folyamatosan karban tartott, kifogástalan műszaki állapotban, újszerű ferdelánccal, doblécekkel, dobkosárral, bordásasztallal,...
2025. március 21. 12:37 John Deere Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere S680i Hillmaster 4WD (1458/2658 üzemórás) rotoros, 9,1 m 630PF asztal+kocsi, összkerékhajtás, SF3000 AutoTrac, ProDrive, 800/70R32 Évjárat: 2012 Motor üzemóra: 2658 Cséplő üzemóra: 1458 Motorteljesítmény: 473 LE (maximum: 504 LE)...
56.000.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2025. március 21. 11:54 CLAAS Tolna, Simontornya
Eladó Claas Tucano 440 Évjárat: 2018 Üzemóra: 2700/1700 Motor: 286 LE VARIO 560 gabonaasztal szállítókocsival Gumi: 500/70R24, 800/65R32 Remek, megbízható műszaki állapot! Akár lízingre is megvásárolható 10% + ÁFA önerővel! Megtekinthető: AGRI CS,...
77.000.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2025. március 21. 11:43 CASE-IH Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó CASE IH Axial Flow 7240 + 9,15 m-es gyári gabonaadapter szállítókocsival Évjárat: 2018 Üzemóra: Motor: 2.413 Cséplő: 1.719 Megtekinthető: AGRI CS Nyíregyháza telephely
15 éve hirdető
2025. március 21. 11:39 John Deere Bács-Kiskun, Tiszakécske
Automata kormányzás Vízhozammérő Nagyon szép, megkímélt állapot. Magyarországi John Deere márka képviselet által folyamatosan szervizelve (KITE Zrt. által) A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+ konstrukcióval, 3% fix kamatra...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (463)
- CASE-IH (17)
- CLAAS (193)
- Egyéb kombájn (14)
- FENDT (4)
- Fortschritt (31)
- John Deere (129)
- Laverda (3)
- Massey Ferguson (14)
- New Holland (47)
- Rostselmash DON / SZK (4)
- Több

Veszélyes jó szándék: miért ne etesd tavasszal a madarakat?
Tavasszal már ne etesd a madarakat – a fiókák életébe kerülhet! Mutatjuk, mit...
Halálos veszélyt hozott a vaddisznóhús egy floridai férfira
Egy ritka bakteriális fertőzés támadta meg a férfi defibrillátorát – évekkel a...