Hirdetés
Tároló siló 71 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A tároló silókkal már mindenki találkozott, hiszen egészen könnyű észrevenni az utak mellett ezeket a nagyméretű, jellegzetes felépítményeket. A kisebb-nagyobb méretű tároló silók elsősorban a szemestermények betárolására szolgálnak. A különböző gabonafélék, kukorica, napraforgó, stb. általában ilyen tartályokban várják élelmiszeripari, vagy takarmányipari célú felhasználásukat.
A piaci szereplők kínálnak előre gyártott siló tartályokat és épített silókat is. A tároló silók anyaga is többféle lehet, készülhetnek műanyagból, üvegszálas anyagból, szövetből, acélból, horganyzott hullámlemezből. Széles körben elterjedtek a henger alakú silók, ahogyan az ívelt terménytárolók is kedveltek.
A szemesterményeket befogadó tároló silók esetében különösen fontos a megfelelő szellőzőrendszer, illetve a termények ki- és betárolását lehetővé tevő optimális technológia alkalmazása. Ahogyan mindenféle raktározásra szánt technológia esetében, így a tároló silóknál is alapvető adatot jelent a térfogatban kifejezett befogadóképesség nagysága. A kategória hirdetései között az új és használt tároló silók egyaránt megtalálhatóak.

Olvasson tovább
3 éve hirdető
2025. március 23. 08:14 Tároló siló Bács-Kiskun, Lakitelek
A Best for Farmers Kft. független, 100%-ban magyar, családi vállalkozás, amely hivatalos M-ROL márkaképviseletként immár második éve töretlen lelkesedéssel dolgozik annak érdekében, hogy a kiváló ár/érték arányú, megbízható, könnyen kezelhető lengyel...
3 éve hirdető
2025. március 23. 07:54 Tároló siló Bács-Kiskun, Lakitelek
A Best for Farmers Kft. független, 100%-ban magyar, családi vállalkozás, amely hivatalos M-ROL márkaképviseletként immár második éve töretlen lelkesedéssel dolgozik annak érdekében, hogy a kiváló ár/érték arányú, megbízható, könnyen kezelhető lengyel...
3 éve hirdető
2025. március 23. 07:24 Tároló siló Bács-Kiskun, Lakitelek
A Best for Farmers Kft. független, 100%-ban magyar, családi vállalkozás, amely hivatalos M-ROL márkaképviseletként immár második éve töretlen lelkesedéssel dolgozik annak érdekében, hogy a kiváló ár/érték arányú, megbízható, könnyen kezelhető lengyel...
3 éve hirdető
2025. március 23. 07:14 Tároló siló Bács-Kiskun, Lakitelek
A Best for Farmers Kft. független, 100%-ban magyar, családi vállalkozás, amely hivatalos M-ROL márkaképviseletként immár második éve töretlen lelkesedéssel dolgozik annak érdekében, hogy a kiváló ár/érték arányú, megbízható, könnyen kezelhető lengyel...
2 éve hirdető
2025. március 23. 00:09 Tároló siló Somogy, Kaposvár
Zanin gyártmányú síkalapú terménytároló silók 17 m³ és 12 090 m³ tárolási kapacitás között. Az építmények időtálló, horganyzott acélból készülnek, garantálva a hosszú élettartamot és a strapabíróságot. A csavarozott szerkezet egyszerű összeszerelést...
2 éve hirdető
2025. március 22. 23:19 Tároló siló Somogy, Kaposvár
Zanin gyártmányú tranzit silók 60-280m³ tárolási kapacitás között. Az építmények időtálló, horganyzott acélból készülnek, garantálva a hosszú élettartamot és a strapabíróságot. A csavarozott szerkezet egyszerű összeszerelést és stabil tartást...
2 éve hirdető
2025. március 22. 23:14 Tároló siló Somogy, Kaposvár
Zanin gyártmányú cellás silók alkalmasak több termény egyidejű tárolására és gyors ki és berakodására. Ideális választás állattartó telepek és tápkeverő üzemek számára. Az építmények időtálló, horganyzott acélból készülnek, garantálva a hosszú...
2 éve hirdető
2025. március 22. 22:39 Tároló siló Somogy, Kaposvár
Zanin gyártmányú kúpos terménytároló silók 12-500m³ tárolási kapacitás között. Az építmények időtálló, horganyzott acélból készülnek, garantálva a hosszú élettartamot és a strapabíróságot. A csavarozott szerkezet egyszerű összeszerelést és stabil...
4 hónapja hirdető
2025. március 22. 19:54 Tároló siló Pest, Veresegyház
Komplett szolgáltatások egy kézből: Tervezéstől a kivitelezésen át egészen a karbantartásig biztosítjuk tárolástechnológiai rendszerei gördülékeny működését. !!Ez az ajánlat nem minősül hivatalos ajánlattételnek. Az árat az egyedi igények felmérését...
3 éve hirdető
2025. március 22. 09:59 Tároló siló Bács-Kiskun, Lakitelek
A Best for Farmers Kft. független, 100 %-ban magyar, családi vállalkozás, amely hivatalos M-ROL márkaképviseletként, immár második éve töretlen lelkesedéssel dolgozik annak érdekében, hogy a kiváló ár/érték arányú, megbízható, könnyen kezelhető,...
3 éve hirdető
2025. március 21. 23:19 Tároló siló Bács-Kiskun, Kecskemét
MICHAL takarmány és termény tároló silók óriási választékban eladók ! BOMBA ÁRAK ! WFE SILO CENTER szenzációs árak csak 2023 márciusban ! MICHAL horganyzott takarmány tároló silók tároló kapacitás: 4,5 m3-től – 48 m3 -ig 3,1 tonnától -31 tonna...
3 éve hirdető
2025. március 18. 11:59 Tároló siló Bács-Kiskun, Lakitelek
M-ROL Márkaképviselet - BEST FOR FARMERS KFT - Kizárólagos forgalmazó - 100% magyar, családi vállalkozás! Termékleírásokat honlapunkon talál. Árakat, további információt e-mailben vagy telefonon adunk! Árajánlatért felveheti velünk a kapcsolatot...
3 éve hirdető
2025. március 18. 08:54 Tároló siló Bács-Kiskun, Lakitelek
M-ROL Márkaképviselet - BEST FOR FARMERS KFT - Kizárólagos forgalmazó - 100% magyar, családi vállalkozás! Termékleírásokat honlapunkon talál. Árakat, további információt e-mailben vagy telefonon adunk! Árajánlatért felveheti velünk a kapcsolatot...
3 éve hirdető
2025. március 13. 17:14 Tároló siló Bács-Kiskun, Lakitelek
M-ROL Márkaképviselet - BEST FOR FARMERS KFT - Kizárólagos forgalmazó - 100% magyar, családi vállalkozás! Termékleírásokat honlapunkon talál. Árakat, további információt e-mailben vagy telefonon adunk! Árajánlatért felveheti velünk a kapcsolatot...
3 éve hirdető
2025. március 13. 15:59 Tároló siló Bács-Kiskun, Lakitelek
M-ROL Márkaképviselet - BEST FOR FARMERS KFT - Kizárólagos forgalmazó - 100% magyar, családi vállalkozás! Termékleírásokat honlapunkon talál. Árakat, további információt e-mailben vagy telefonon adunk! Árajánlatért felveheti velünk a kapcsolatot...
3 éve hirdető
2025. március 13. 15:14 Tároló siló Bács-Kiskun, Lakitelek
M-ROL Márkaképviselet - BEST FOR FARMERS KFT - Kizárólagos forgalmazó - 100% magyar, családi vállalkozás! Termékleírásokat honlapunkon talál. Árakat, további információt e-mailben vagy telefonon adunk! Árajánlatért felveheti velünk a kapcsolatot...
3 éve hirdető
2025. március 13. 13:19 Tároló siló Bács-Kiskun, Lakitelek
M-ROL Márkaképviselet - BEST FOR FARMERS KFT - Kizárólagos forgalmazó - 100% magyar, családi vállalkozás! Termékleírásokat honlapunkon talál. Árakat, további információt e-mailben vagy telefonon adunk! Árajánlatért felveheti velünk a kapcsolatot...
3 éve hirdető
2025. március 13. 09:19 Tároló siló Bács-Kiskun, Lakitelek
M-ROL Márkaképviselet - BEST FOR FARMERS KFT - Kizárólagos forgalmazó - 100% magyar, családi vállalkozás! Termékleírásokat honlapunkon talál. Árakat, további információt e-mailben vagy telefonon adunk! Árajánlatért felveheti velünk a kapcsolatot...
3 éve hirdető
2025. március 13. 08:54 Tároló siló Bács-Kiskun, Lakitelek
M-ROL Márkaképviselet - BEST FOR FARMERS KFT - Kizárólagos forgalmazó - 100% magyar, családi vállalkozás! Termékleírásokat honlapunkon talál. Árakat, további információt e-mailben vagy telefonon adunk! Árajánlatért felveheti velünk a kapcsolatot...
3 éve hirdető
2025. március 12. 08:59 Tároló siló Bács-Kiskun, Lakitelek
M-ROL Márkaképviselet - BEST FOR FARMERS KFT - Kizárólagos forgalmazó - 100% magyar, családi vállalkozás! Termékleírásokat honlapunkon talál. Árakat, további információt e-mailben vagy telefonon adunk! Árajánlatért felveheti velünk a kapcsolatot...
3 éve hirdető
2025. március 11. 23:14 Tároló siló Bács-Kiskun, Kecskemét
Szüksége van megbízható takarmánytárolóra? Fedezze fel robusztus „MICHAŁ” silóinkat, amelyek ideálisak baromfi-, sertés- és szarvasmarhatartó gazdaságok számára! Erős, korrózióval szemben ellenálló, horganyzott acélból készült silók....
3.000.000 Ft
5 éve hirdető
2025. március 5. 09:38 Tároló siló Veszprém, Ajka
Termény- takarmány tároló silók gyártását vállaljuk tervezéssel és kivitelezői nyilatkozattal bármekkora méretben , akár helyszíni telepítéssel !
3 éve hirdető
2025. március 1. 08:54 Tároló siló Bács-Kiskun, Lakitelek
M-ROL Márkaképviselet - BEST FOR FARMERS KFT - Kizárólagos forgalmazó - 100 % magyar, családi vállalkozás! Termékleírásokat honlapunkon talál. Árakat, további információt e-mailben, vagy telefonon adunk! Árajánlatért felveheti velünk a kapcsolatot...
3 éve hirdető
2025. március 1. 08:44 Tároló siló Bács-Kiskun, Lakitelek
M-ROL Márkaképviselet - BEST FOR FARMERS KFT - Kizárólagos forgalmazó - 100 % magyar, családi vállalkozás! Termékleírásokat honlapunkon talál. Árakat, további információt e-mailben, vagy telefonon adunk! Árajánlatért felveheti velünk a kapcsolatot...
3 éve hirdető
2025. február 28. 14:54 Tároló siló Bács-Kiskun, Lakitelek
M-ROL Márkaképviselet - BEST FOR FARMERS KFT - Kizárólagos forgalmazó - 100 % magyar, családi vállalkozás! Termékleírásokat honlapunkon talál. Árakat, további információt e-mailben, vagy telefonon adunk! Árajánlatért felveheti velünk a kapcsolatot...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Így csapott le a Sátán vihara Texasra
1960 nyarán egy elképesztő légköri jelenség sújtott le a texasi Kopperlre: éjjel...
Nagy a baj, de még nagyobb lehet, figyelmeztet az agrárminiszter +VIDEÓ
Nagy István mindenkit fegyelmezettségre és megértésre kér a jövőnk érdekében._fill_540x300_0.jpg)