Hirdetés
Szőlőprés, szőlődaráló 74 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szőlőpréseket és a szőlődarálókat a must szőlőszemekből való kinyerésére használják a borkészítési folyamatban. A leszüretelt szőlőt először szőlődarálók segítségével ledarálják, az ilyen módon ledarált és összezúzott szőlőszemeket, továbbá a belőlük távozó szőlőlevet kádakban tárolják egészen a következő munkafázisig, a préselésig.
A kategória apróhirdetései között találunk igazán nagy kapacitású ipari jellegű szőlődarálókat és szőlőpréseket is, illetve jóval kisebb kapacitású, háztáji eszközöket is. Ezt figyelembe véve hasonló logika alapján mind a darálóknál, mind a préseknél ugyanígy megjelennek a manuális (kézi) meghajtású és az elektromos (motoros) modellek a kínálatban.
A nagyobb kapacitású szőlőprések már általában fekvő hengeres préstérrel rendelkeznek, míg a hagyományos (háztáji felhasználású és méretezésű) szőlő sutuk inkább álló kivitelűek. A technikai jelleget tekintve is igen széles kínálattal találkozhatunk, hiszen a hirdetések között megjelennek a vákuum szőlőprések, a membrán prések, a hidraulikus szőlőprések, a folyamatos prések, az automata szőlőprések, szőlőbogyozók, kosaras szőlőprések, fa és rozsdamentes prések, pneumatikus szőlőprések.
Az egyes, ipari jellegű szőlődarálók és szőlőprések gyártói között megtaláljuk az Enoveneta, Siprem, Vinopress, Howard, Willmes, Wottle, Fermeth, Zambelli, Vaslin borászati és szőlészeti iparágban utazó cégeket. Az egyszerűbb, kisebb teljesítményű háztáji modellek esetében az egyedi, márkajelzés nélküli, épített kivitel a jellemző. Abban azonban már nincs különbség a két csoport között, hogy mindkét vonalon egyaránt előfordulnak új és használt szőlészeti gépeket kínáló apróhirdetések is.

Olvasson tovább
6 éve hirdető
2025. március 2. 18:14 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Akasztó
Műszaki adatok: • Beépített elektromos teljesítmény: 10 kW • Cefrebetöltőszelep átmérője: 100 mm – kézi nyitású • Méret: 4700x1900x2000 mm • Tömeg: 1900 kg • Kerekeken guruló • Beépített kompresszorral Gépjeinket 25 éves tapasztalat mellett...
6 éve hirdető
2025. március 2. 17:09 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Akasztó
A préstartály kívűlről zárt, belül kivehető perforált korrózióálló acél léelválasztó csatornákkal ellátva. A léelválasztó csatornák kivezetői a préstartály külső felületére vannak kivezetve. A préselést élelmiszeripari minőségű membrán végzi sűrített...
6 éve hirdető
2025. március 2. 16:59 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Akasztó
Jellemzők: A préstartály kívűlről zárt, belül kivehető perforált korrózióálló acél léelválasztó csatornákkal ellátva. A léelválasztó csatornák kivezetői a préstartály külső felületére vannak kivezetve. A préselést élelmiszeripari minőségű membrán...
6 éve hirdető
2025. március 2. 16:04 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Akasztó
Műszaki adatok: • Beépített elektromos teljesítmény: 4,5 kW • Cefrebetöltőszelep átmérője: 100 mm – kézi nyitású • Méret: 2535x1300x1600 mm • Tömeg: 660 kg • Kerekeken guruló • Beépített kompresszorral Gépjeinket 25 éves tapasztalat mellett...
6 éve hirdető
2025. március 2. 15:54 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Akasztó
Műszaki adatok: • Beépített elektromos teljesítmény: 11 kW • Cefrebetöltőszelep átmérője: 120 mm – kézi nyitású • Méret: 5925x2160x2700 mm • Tömeg: 4000 kg • Kerekeken guruló • Beépített kompresszor nélkül Gépjeinket 25 éves tapasztalat mellett...
300.000 Ft
8 éve hirdető
2025. február 28. 18:33 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Kecskemét
Rozsdamentes acélból készült 3 fázisú villany motor Késekkel daral tárcsával magozásra is alkalmas
2.000 EUR
7 éve hirdető
2025. február 28. 07:54 Szőlőprés, szőlődaráló Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vállaj
Forgalmazunk többféle mechanikus szőlőpréset: - Automata és félautomata - Wottle, Howard, Vaslin, Fermeth, Jessur - Rozsdamentes, fakosaras, műanyag - 450 litertől 2.400 literig További információ a telefonszámon.
12 éve hirdető
2025. február 27. 18:24 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Imrehegy
70 L-es prés, rozsdamentes tömlős - vizes ! 70 literes, rozsdamentes vizes tömlősprés, és szűrőgép! MÁS MÉRETBEN IS! Kiválóan alkalmas kisgazdaságokban, gyümölcs zúzalékok, és zöldségpépek kíméletes préselésére! Hálózati víznyomással működtethető! -...
4.000 EUR
7 éve hirdető
2025. február 27. 09:29 Szőlőprés, szőlődaráló Szabolcs-Szatmár-Bereg, Porcsalma
Rozsdamentes automata szolopres WOTTLE RS450 Jo allapotban Erdeklodni privatban
5.000 EUR
7 éve hirdető
2025. február 27. 09:19 Szőlőprés, szőlődaráló Szabolcs-Szatmár-Bereg, Porcsalma
Automata full rozsdamentes szolopres Wottle RS 1500 Jo allapotban Erdeklodni privatban Tobb szolopres talalhato raktaron
2.500.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2025. február 25. 13:03 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Akasztó
Eladó 8x2,5 m-es szőlőfogadó garat. Jó állapotú, teljesen működőképes. Motorja 5 kW. További információ telefonon kérhető.
179.000 Ft
7 éve hirdető
2025. február 23. 12:50 Szőlőprés, szőlődaráló Heves, Eger
Tökéletesen működő 10 hl-es Vaslin prés eladó Egerben. Két motorral rendelkezik, így gyors és lassú fokozatban is működtethető. Két éve tekercseltettem mindkettőt!
160.000 Ft
4 éve hirdető
2025. február 21. 07:46 Szőlőprés, szőlődaráló Zala, Mihályfa
Eladó a képen látható szőlőprés. Helyileg Mihályfán található.
250.000 Ft
4 éve hirdető
2025. február 21. 07:43 Szőlőprés, szőlődaráló Zala, Mihályfa
Eladó a képen látható szőlőprés. Helyileg Mihályfán található.
400.000 Ft
7 éve hirdető
2025. február 21. 05:44 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Soltvadkert
Willmes 17 Hl-es prés hibátlan eladó. Saválló kosár, odal , mustgyüjtő.
185.000 Ft
8 éve hirdető
2025. február 20. 22:07 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Kecskemét
Festett acél váz Rozsdamentesacél kosár,tepsi,préslap, 5tonnas olaj emelő végzi a munkát
390.000 Ft
16 éve hirdető
2025. február 19. 10:58 Szőlőprés, szőlődaráló Győr-Moson-Sopron, Hegykő
A képen látható zúzó bogyózó szivattyúval jó állapotban eladó.
440.000 Ft
2 éve hirdető
2025. február 19. 10:56 Szőlőprés, szőlődaráló Győr-Moson-Sopron, Hegykő
A képen látható automata szőlőprés jó állapotban eladó.
820.000 Ft
2 éve hirdető
2025. február 15. 08:09 Szőlőprés, szőlődaráló Heves, Visonta
Gazdaság felszámolása miatt rozsdamentes, 2 nyomólapos prés eladó.
400.000 Ft
2 éve hirdető
2025. február 15. 08:09 Szőlőprés, szőlődaráló Heves, Visonta
Gazdaság felszámolása miatt 12 hl-es, 1 nyomólapos rozsdamentes prés eladó.
500 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. február 9. 20:35 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Kecel
Eladó 1 szezont használt borászati gépek! Minden Enoveneta gyártmány. Típus szerint felsorolva: - TOP 15 bogyózó roppantóval 2.200.000 Ft - MOHNO T 609 szivattyú 1.300.000 Ft - ASPIRATOR 7,5 kW elszívó 1.100.000 Ft - COMPACT 300 flotáló 1.000.000 Ft...
210.000 Ft
3 éve hirdető
2025. január 28. 19:43 Szőlőprés, szőlődaráló Veszprém, Felsőörs
Eladó 2 darab vaslin Veritas 15 hektós szőlőprés. Mindegyik működik, természetesen a tálcák is megvannak hozzájuk, hibátlan állapotban. Abban az esetben, ha egyszerre viszik mindkettőt, tudok engedni az árból. Ár/db.
650.000 Ft
9 éve hirdető
2025. január 23. 15:38 Szőlőprés, szőlődaráló Pest, Tököl
Kihasználatlanság miatt eladó egy 1000L szőlőprés jó állapotban. Erős szerkezet, erős 380V motorral. Az ár alkuképes! Helyileg Tökölön van. Esetleg szállítás megoldható!
15.000 Ft
2 hónapja hirdető
2025. január 18. 12:19 Szőlőprés, szőlődaráló Fejér, Kajászó
Eladó nagyméretű szőlődaráló, az ára 15.000 Ft. A váz teljes hossza 140 cm, a kürtő teteje 50x50 cm, a bordás hengerek hossza 25 cm, átmérője kb. 10 cm. Átalakítva egy 380-as erős villanymotor hajtására, amivel almát és körtét is tudtunk darálni, de...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Szőlészeti gépek
- Szőlőprés, szőlődaráló (74)

Különleges kertet szeretnél? Ezzel az 5 gyönyörű virággal az lesz!
Ezekkel a virágokkal gyönyörű lesz tavasszal a kerted!
Kajszibarack fád van? Akkor ezt a két dolgot el ne felejtsd, ha bőséges termést szeretnél!
Ki ne hagyd ezt a két dolgot most, ha kajszibarackfád van!