Hirdetés
Szőlőprés, szőlődaráló 66 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szőlőpréseket és a szőlődarálókat a must szőlőszemekből való kinyerésére használják a borkészítési folyamatban. A leszüretelt szőlőt először szőlődarálók segítségével ledarálják, az ilyen módon ledarált és összezúzott szőlőszemeket, továbbá a belőlük távozó szőlőlevet kádakban tárolják egészen a következő munkafázisig, a préselésig.
A kategória apróhirdetései között találunk igazán nagy kapacitású ipari jellegű szőlődarálókat és szőlőpréseket is, illetve jóval kisebb kapacitású, háztáji eszközöket is. Ezt figyelembe véve hasonló logika alapján mind a darálóknál, mind a préseknél ugyanígy megjelennek a manuális (kézi) meghajtású és az elektromos (motoros) modellek a kínálatban.
A nagyobb kapacitású szőlőprések már általában fekvő hengeres préstérrel rendelkeznek, míg a hagyományos (háztáji felhasználású és méretezésű) szőlő sutuk inkább álló kivitelűek. A technikai jelleget tekintve is igen széles kínálattal találkozhatunk, hiszen a hirdetések között megjelennek a vákuum szőlőprések, a membrán prések, a hidraulikus szőlőprések, a folyamatos prések, az automata szőlőprések, szőlőbogyozók, kosaras szőlőprések, fa és rozsdamentes prések, pneumatikus szőlőprések.
Az egyes, ipari jellegű szőlődarálók és szőlőprések gyártói között megtaláljuk az Enoveneta, Siprem, Vinopress, Howard, Willmes, Wottle, Fermeth, Zambelli, Vaslin borászati és szőlészeti iparágban utazó cégeket. Az egyszerűbb, kisebb teljesítményű háztáji modellek esetében az egyedi, márkajelzés nélküli, épített kivitel a jellemző. Abban azonban már nincs különbség a két csoport között, hogy mindkét vonalon egyaránt előfordulnak új és használt szőlészeti gépeket kínáló apróhirdetések is.

Olvasson tovább
6 éve hirdető
2025. március 23. 10:09 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Akasztó
A préstartály kívűlről zárt, belül kivehető perforált korrózióálló acél léelválasztó csatornákkal ellátva. A léelválasztó csatornák kivezetői a préstartály külső felületére vannak kivezetve. A préselést élelmiszeripari minőségű membrán végzi sűrített...
6 éve hirdető
2025. március 22. 17:24 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Akasztó
A préstartály kívűlről zárt, belül kivehető perforált korrózióálló acél léelválasztó csatornákkal ellátva. A léelválasztó csatornák kivezetői a préstartály külső felületére vannak kivezetve. A préselést élelmiszeripari minőségű membrán végzi sűrített...
6 éve hirdető
2025. március 23. 00:24 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Akasztó
Fekvő hengeres forgó préstartály, a tartály „félpalástja” perforált itt történik a léelválasztás. A préselést élelmiszeripari minőségű rendkívűl erős membrán végzi kíméletesen sűrített levegő segítségével. A sűrített levegő a prés saját kompresszora...
550.000 Ft
7 éve hirdető
2023. augusztus 7. 20:50 Szőlőprés, szőlődaráló Baranya, Diósviszló
Eladó Wottle 1250-es automata szőlőprés, saválló, üzemképes, jó állapotban. A préshez kármentő és magasító tartozik (utánfutóval alá lehet állni).
6 éve hirdető
2025. március 22. 21:49 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Akasztó
Fekvő hengeres forgó préstartály, a tartály „félpalástja” perforált itt történik a léelválasztás. A préselést élelmiszeripari minőségű rendkívűl erős membrán végzi kíméletesen sűrített levegő segítségével. A sűrített levegő a prés saját kompresszora...
6 éve hirdető
2025. március 22. 16:24 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Akasztó
Műszaki adatok: • Beépített elektromos teljesítmény: 4,5 kW • Cefrebetöltőszelep átmérője: 100 mm – kézi nyitású • Méret: 2535x1300x1600 mm • Tömeg: 660 kg • Kerekeken guruló • Beépített kompresszorral Gépjeinket 25 éves tapasztalat mellett...
6 éve hirdető
2025. március 22. 21:24 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Akasztó
Fekvő hengeres forgó préstartály, a tartály „félpalástja” perforált itt történik a léelválasztás. A préselést élelmiszeripari minőségű rendkívűl erős membrán végzi kíméletesen sűrített levegő segítségével. A sűrített levegő a prés saját kompresszora...
800.000 Ft
2 éve hirdető
2025. február 15. 08:09 Szőlőprés, szőlődaráló Heves, Visonta
Gazdaság felszámolása miatt rozsdamentes, 2 nyomólapos prés eladó.
6 éve hirdető
2025. március 22. 20:39 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Akasztó
Fekvő hengeres forgó préstartály, a tartály „félpalástja” perforált itt történik a léelválasztás. A préselést élelmiszeripari minőségű rendkívűl erős membrán végzi kíméletesen sűrített levegő segítségével. A sűrített levegő a prés saját kompresszora...
380.000 Ft
2 éve hirdető
2025. február 15. 08:09 Szőlőprés, szőlődaráló Heves, Visonta
Gazdaság felszámolása miatt 12 hl-es, 1 nyomólapos rozsdamentes prés eladó.
6 éve hirdető
2025. március 22. 20:24 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Akasztó
Műszaki adatok: • Beépített elektromos teljesítmény: 11 kW • Cefrebetöltőszelep átmérője: 120 mm – kézi nyitású • Méret: 4820x2160x2690 mm • Tömeg: 3600 kg • Kerekeken guruló • Beépített kompresszor nélkül Gépjeinket 25 éves tapasztalat mellett...
6 éve hirdető
2025. március 22. 19:09 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Akasztó
Fekvő hengeres forgó préstartály, a tartály „félpalástja” perforált itt történik a léelválasztás. A préselést élelmiszeripari minőségű rendkívűl erős membrán végzi kíméletesen sűrített levegő segítségével. A sűrített levegő a prés saját kompresszora...
6 éve hirdető
2025. március 22. 18:44 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Akasztó
Műszaki adatok: • Beépített elektromos teljesítmény: 7 kW • Cefrebetöltőszelep átmérője: 100 mm – kézi nyitású • Méret: 3250x1300x1600 mm • Tömeg: 850 kg • Kerekeken guruló • Beépített kompresszorral Gépjeinket 25 éves tapasztalat mellett...
6 éve hirdető
2025. március 22. 16:14 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Akasztó
Műszaki adatok: • Beépített elektromos teljesítmény: 11 kW • Cefrebetöltőszelep átmérője: 120 mm – kézi nyitású • Méret: 5925x2160x2700 mm • Tömeg: 4000 kg • Kerekeken guruló • Beépített kompresszor nélkül Gépjeinket 25 éves tapasztalat mellett...
6 éve hirdető
2025. március 23. 09:59 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Akasztó
Műszaki adatok: • Beépített elektromos teljesítmény: 8,8 kW • Cefrebetöltőszelep átmérője: 100 mm – kézi nyitású • Méret: 3900x1500x1940 mm • Tömeg: 1200 kg • Kerekeken guruló • Beépített kompresszorral Gépjeinket 25 éves tapasztalat mellett...
6 éve hirdető
2025. március 22. 21:09 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Akasztó
Fekvő hengeres forgó préstartály, a tartály „félpalástja” perforált itt történik a léelválasztás. A préselést élelmiszeripari minőségű rendkívűl erős membrán végzi kíméletesen sűrített levegő segítségével. A sűrített levegő a prés saját kompresszora...
6 éve hirdető
2025. március 22. 18:34 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Akasztó
Műszaki adatok: • Beépített elektromos teljesítmény: 10 kW • Cefrebetöltőszelep átmérője: 100 mm – kézi nyitású • Méret: 4700x1900x2000 mm • Tömeg: 1900 kg • Kerekeken guruló • Beépített kompresszorral Gépjeinket 25 éves tapasztalat mellett...
300.000 Ft
12 éve hirdető
2021. április 15. 12:57 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Soltvadkert
Eladó a képen látható szőlőprés a préselést manuálisan kelle indítani és megállítani a nyomásérzékelő nem jó benne!
2.000 EUR
7 éve hirdető
2025. március 24. 08:09 Szőlőprés, szőlődaráló Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vállaj
Forgalmazunk többféle mechanikus szőlőpréset: - Automata és félautomata - Wottle, Howard, Vaslin, Fermeth, Jessur - Rozsdamentes, fakosaras, műanyag - 450 litertől 2.400 literig További információ a telefonszámon.
210.000 Ft
3 éve hirdető
2025. január 28. 19:43 Szőlőprés, szőlődaráló Veszprém, Felsőörs
Eladó 2 darab vaslin Veritas 15 hektós szőlőprés. Mindegyik működik, természetesen a tálcák is megvannak hozzájuk, hibátlan állapotban. Abban az esetben, ha egyszerre viszik mindkettőt, tudok engedni az árból. Ár/db.
3.500 Ft
8 éve hirdető
2024. február 25. 19:30 Szőlőprés, szőlődaráló Csongrád-Csanád, Mórahalom
Eladó a képen látható szőlődaráló. Ára
200.000 Ft
3 éve hirdető
2024. július 27. 16:52 Szőlőprés, szőlődaráló Pest, Ráckeve
Eladó a képeken látható Howard szőlőprés. Saválló kosaras, egynyomólapú, 12 hl-es horizontális sajtó. Az elektronika pár éve fel lett újítva, azonnal használható.
179.000 Ft
7 éve hirdető
2025. március 20. 12:18 Szőlőprés, szőlődaráló Heves, Eger
!AKCIÓ: 150E! Tökéletesen működő 10 hl-es Vaslin prés eladó Egerben. Két motorral rendelkezik, így gyors és lassú fokozatban is működtethető. Két éve tekercseltettem mindkettőt!
4.000 EUR
7 éve hirdető
2025. március 23. 09:44 Szőlőprés, szőlődaráló Szabolcs-Szatmár-Bereg, Porcsalma
Rozsdamentes automata szolopres WOTTLE RS450 Jo allapotban Erdeklodni privatban
400.000 Ft
7 éve hirdető
2025. március 15. 07:31 Szőlőprés, szőlődaráló Bács-Kiskun, Soltvadkert
Willmes 17 Hl-es prés hibátlan eladó. Saválló kosár, odal , mustgyüjtő.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Szőlészeti gépek
- Szőlőprés, szőlődaráló (66)

Kiderült: a kávé jót tesz a bélrendszernek is
Egy friss kutatás szerint a kávé nemcsak ébren tart, de a bélflóránkat is...